– Uraim, kezemben van egy jelentés, amely szerint mind többen ismerik fel Európa lakói közül a globalizmus veszélyeit, a hagyományos értékek szisztematikus tönkretételének szándékosságát, és már a felelősség kérdését kezdik kapargatni. Gyökeres fordulat érik ez ügyben.

– Én mindig mondtam, hogy a bevándoroltatással kicsit túltoltuk a biciklit. Ez így egyszerre nagyon feltűnő és sok volt. Eddig aránylag csöndben sikerült kinyírnunk Európát szellemileg, ideológiailag, politikailag és biológiailag is.

– Valóban, terv szerint. De azt te sem vonod kétségbe, amit az előterjesztőtől is hallottunk, hogy mintha sokan ocsúdnának a kábulatból. És félő, hogy a legszörnyűbb forgatókönyv következhet be: a radikális, nemzeti szélsőséges, rasszista pártok hatalomátvétele. Ha nem volnának már közöttük is szép számmal beépített embereink, szinte aggódnék.

– Ezt a forgatókönyvet természetesen meg fogjuk akadályozni. Terrortámadásokkal. Már hallom is az ellenvetést: „Hiszen ezzel éppen a radikálisok malmára hajtjuk a vizet.” Ugyan! Miért nem kérdez rá senki, vajon miért robbantgatnak az iszlamisták, miért akarják maguk ellen hergelni a bávatag közvéleményt, miközben szinte akadálytalanul töltik fel az európai vákuumot évtizedek óta?

– Értem. Továbbra sem teszünk semmit a melegek, ateisták, feministák értékrombolása ellen, de a terrorcselekmények miatti felháborodás ürügyén követelhetjük a szabadságjogok csorbítását. Lecsaphatunk a megerősödő jobboldalra, és az intézkedéseket végül nem a terroristák, vagy a bevándorlók ellen, hanem meglévő hatalmunk megőrzésére használjuk fel.

– Vannak rendszerhibák is, mint Orbán vagy Lengyelország, de éppen őket kell továbbra is démonizálni, jóllehet pontosan megjósolták, mi fog történni. A legfőbb ellenségek továbbra is ők maradhatnak, a nagyobb felhatalmazás ellenük is bevethető. Nagy veszély esetében, ugye, bármi megengedhető. Te meg mit írsz itt?

– Jegyzőkönyvet.

– Megőrültél? Letöröm a kezed!