Kiss Péter megfogta a frakcióvezető asszony karját.

– De Ildikó! Hiszen senki sem akarja. Annál gusztustalanabb, ostobább és antidemokratikusabb helyzetet el sem tudok elképzelni, mint hogy a választópolgárokat megkérdezzük, ki kormányozzon.

– Nem érzitek furcsának ezt a viszolygásunkat? – merengett Gyurcsány. – Ha félünk a választástól, mint cigány a villanypásztortól, azzal elismerjük, hogy úgysem nyerhetünk; bevalljuk, hogy a többség rühell minket. És én utálnám bevallani, hogy rühellnek.

– Pedig rühellnek, Feri, efelől ne legyen kétséged! – erősítették meg udvariasan a többiek.

– A választás nem ördögtől való. Jómagam is így foglaltam el királyi székemet. Az a titka, hogy a szoftvert jól kell beállítani.

– Na de a közvélemény-kutatások! – sipákolt Lendvai kerekre nyílt szemmel, alulról fölfelé pillantva, arcára fagyott félmosolyba játszó vicsorral.

– Azokkal nem kell törődni. Az előző két választásnál sem voltak túl kedvezőek, mégis győztünk. Már Kovács Laci bácsi megmondta, hogy nem közvélemény-kutatást kell nyerni.

– Jó, jó, nyerünk. És akkor mi van?

– Akkor nem pofázhatnak többé, hogy nem vagyok kellően legitim.

– De kormányozni attól még nem fogunk tudni – sírdogált Kiss Péter.

– Nem érted te ezt a politikát, Péter, nem véletlenül maradtál a második vonalban. Az a fontos, hogy kormányt alakítsunk; ti időnként megerősítitek a pozíciómat, kicsit civódunk a szadesszel, kilövünk néhány szemet. Később kétségbe vonják a legitimitásomat, válságról papolnak, mi húzzuk az időt, az ország közben teljesen gallyra megy… Végül beadjuk a derekunkat, előrehozott választás lesz, amit a népszerűségi mutatók dacára megint megnyerünk, kormányt alakítunk… Így megy ez.

Ungváry Zsolt