A Páviai Egyetem Ornella Semino által vezetett kutatócsoportjának eredményei szerint legyenek akár olaszok vagy svédek, baszkok vagy magyarok, Európa jelenlegi lakosai génkészletük 80 százalékát egyetlen törzstől örökölték, nevezetesen a földrészünkön kb. 11 ezer évvel ezelőtt megjelent vadászó, gyűjtögető ősöktől. Az olasz tudósok mintegy ezer európai és közel-keleti lakos – kizárólag az apa által továbbadott – Y kromoszómájának a vizsgálata alapján arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy a minták 95 százalékában mindössze tíz mutáció figyelhető meg, amelyek megoszlása alapján biztosan állítható, hogy az Y kromoszómák négyötöde egy olyan populációból ered, amely a jelenlegi Ukrajnából, a Balkán északi részéből és az ibériai félszigetről kiindulva újra benépesítette Európát az utolsó jégkorszak után. 4000 egyén mitokondriális (tehát kizárólag az anya által átadott) DNS-ének a szisztematikus vizsgálata nyomán ugyanerre az eredményre jutott az a kutatócsoport is, amelyet Martin Richards vezetett az Oxfordi Egyetemen. Ezek az eredmények tehát megcáfolják azt az elképzelést, miszerint a paleolit kori európai népességet a neolit korszakban fokozatosan elözönlötték volna a Közel-Keletről jött állattenyésztők és földművesek egymást követő hullámai, és a mezőgazdaság európai bevezetése is nekik lenne köszönhető. A Közel-Keletről a Földközi-tenger keleti medencéjén és a Balkán-félszigeten keresztül végül az egész európai kontinensre kiterjedő, folyamatos – évenkénti egy kilométeres – terjeszkedés elméletét elsősorban az olasz származású amerikai genetikus, Luigi-Luca Cavalli-Sforza és Colin Renfrew régész, a Cambridge-i Egyetem McDonald Régészeti Kutató Intézetének az igazgatója képviselte. Ezen új kutatási eredmények alapján immáron sokkal valószínűbb, hogy a mezőgazdaságot vagy minden külső hozzájárulás nélkül találták fel Európában, vagy a mezőgazdasági technikák a Közel-Kelettel fenntartott kulturális cserék következtében honosodtak meg földrészünkön – viszont bármiféle lakosságcsere vagy „civilizatórikus” bevándorlás nélkül. „Rénszarvasra és bölényre vadászó őseinknek lényegében ugyanazzal a génkészlettel rendelkeztek, mint mi magunk”, állapította meg a legutóbbi kutatási eredményeket összegezve Bryan Sykes, az Oxfordi Egyetem humángenetika professzora.

A gének azonban nemcsak az egyéni jellegzetességek megismerésére szolgálnak, hanem lehetővé teszik a népek történetének nyomon követését is. Az allélok (ugyanazon gén különböző formáinak) gyakorisága ugyanis egyértelmű jelzést ad a populációk közötti rokonsági kötelékek feltárására. Ezért a Michael Bamshad (Utah-i Egyetem) által vezetett kutatócsoport különösen India iránt érdeklődik, amely multietnikai civilizációként jelentős adut képvisel a biológusok számára, mert kasztrendszere az endogámiát favorizálja és így megőrizte a kasztrendszer bevezetése kezdeti körülményeinek „genetikai” emlékezetét. Amikor különböző kasztokhoz tartozó 256 indiai DNS-ét összehasonlították 750 európai, afrikai és ázsiai egyénével, azt tapasztalták, hogy az indiaiak mitokondriális DNS-e domináns hasonlóságot mutatott az ázsiai populációkkal, még ha a sejtmagsorozatok 20-30 százaléka az európaiaknál is megtalálható. Egészen más történetről árulkodik viszont a kizárólag az apától örökölt Y kromoszóma DNS-e. „A felső kasztok jobban hasonlítanak az európaiakhoz, a középső kasztok azonos távolságra vannak az európaiaktól és az ázsiaiaktól, az alsó kasztok közelebb vannak az ázsiaiakhoz”, vonta meg a vizsgálat mérlegét Bamshad. Ezeket az eredményeket 40 másik véletlenszerűen kiválasztott gén elemzése is megerősítette. Az amerikai genetikusok vizsgálatai tehát megerősítik az indiai civilizáció indoeurópai eredetét: a három legmagasabb kaszt tagjai (brahminok, ksatriják és vaisják) európai „genetikai pool”-ból származnak, amelynek a nyomai négyezer év óta megőrződtek, miközben a legalacsonyabb kasztbeliek (mint a sudrák és bizonyos érinthetetlenek) képviselik a hódítók által alávetett őshonos lakosság nagy többségét. Az Y kromoszóma DNS-e és a mitokondriális DNS közötti vérrokonsági eltérést az indiai házassági rendszer magyarázza, amelyben a hozomány lehetővé teszi a lányoknak, hogy felemelkedjenek a társadalmi ranglétrán. Ily módon a nők az alsóbb kasztokból feljuthattak a felsőbbekbe (innen a nagyon vegyes mitokondriális DNS), a férfiak azonban közelebb maradtak eredeti kasztjukhoz (innen a felső kasztok „európai”, az alsó kasztok „ázsiai” Y DNS-e).

* * *

Az ENSZ népesedési részlegének 2000. márciusi tanulmánya kiszámolta az európai országok által befogadandó bevándorlók számát aszerint, hogy az elérendő cél a teljes népesség számának fenntartása, az aktív korú népesség szintjének fenntartása vagy a 15-64 éves korosztály arányának fenntartása a nyugdíjasokhoz viszonyítva. Ez utóbbi feltételezés esetén az évenkénti bevándorlási szükséglet robbanásszerűen megnő (Franciaország esetében például a jelenlegi évi kétszázezer főről egymillió 700 ezer főre.) Ráadásul ezek a számok alulbecsültek, mert potenciális munkavállalók, nem pedig eltartandó családok bevándorlását feltételezik. A „szükséges” bevándorlás képlete Dél-Korea esetében szinte már karikatúraszerű. Ha ugyanis gépiesen kivetítjük a jelenleg megfigyelhető tendenciákat, akkor a délkelet-ázsiai országnak ahhoz, hogy fenntartsa a munkaképes korú és a nyugdíjas lakosság arányát, 93 milliós bevándorlásra lenne „szüksége” – egy jelenleg 45 milliós ország esetében. Alain Parant francia demográfus szerint ez az eset „tökéletesen megvilágítja a bevándorlás általi üdvözülés tézisének korlátait. Vannak olyan helyettesítések, amelyeket a külső hozadék nem biztosíthat, amelyekre tehát egyáltalán nem kell gondolni. Sok szempontból a helyettesítéses bevándorlás inkább egy maszlag, mintsem egy valódi gyógyszer” (Futuribles, 2000. június).

A tiszta haszonelvűség terén, tudniillik a megfelelő aktív/inaktív népességi arány fenntartásának perspektívájában a bevándorlás mint megoldás erőltetése azt feltételezi, hogy a bevándorlók termékenységi rátája ne hasonuljon a befogadó ország népességének termékenységi szintjéhez, márpedig jelenleg éppen ez a tendencia. Így aztán a bevándorlás sokkal inkább csak késlelteti a népesség-elöregedés folyamatát, anélkül hogy megfordítaná azt. Ráadásul az aktív/inaktív népességi arány romlásának megelőzésére szánt bevándorlás azt feltételezi, hogy a bevándorlók azért jönnek Európába, hogy dolgozzanak, nem pedig azért, hogy a bőkezű szociális ellátórendszeren élősködjenek, népes családjukkal együtt.

* * *

Egyébként az összes Európában élő cigány egyetlen közös genetikai törzsből származik, amelyet egy Indiából 1000 körül kivándorolt kis népességcsoport alkotott. Erre az eredményre Louba Kalaydijeva jutott a Perth-i Edit Cowan Egyetemen 14 különböző cigány csoporthoz tartozó, egymással semmiféle rokonsági kötelékben nem álló 275 egyén DNS-ének vizsgálata alapján. Az ausztrál kutatónő mintavételében az Y kromoszómák kb. 45 százaléka a VI-68 haplocsoporthoz tartozott, ami az ázsiai eredetet bizonyítja. Ez a tanulmány (American Journal of Human Genetics, 2001. december) megerősíti a cigány népesség etnikailag egységes mivoltát, amely tényt a múltban számos kutató igyekezett kétségbe vonni.

* * *

Egy széles körű tudományos vizsgálat eredményei, amelyet 52 különböző embercsoport DNS-én végeztek el, egyértelműen megerősítik, hogy az emberiség a Föld legfőbb földrajzi régióinak (Afrika, Európa, Ázsia, Melanézia és Amerika) megfelelő öt nagy törzsre oszlik. A Marcus Feldman (Stanford Egyetem) és Noah A. Rosenberg (Dél-Kaliforniai Egyetem) által a Human Genom Diversity Project keretében vezetett vizsgálat 1056 személy DNS-analízisére vonatkozott. Mintegy 377 genetikai markert vettek számításba, amelyek a szelektíve semleges és a genom teljességén megoszló DNS-bázisok kisszekvenciáinak ismétlődései által meghatározottan lehetővé teszik 4199 allél meghatározását. Ezek 7,4 százaléka kizárólag egy sajátos régióra jellemzően fordul elő. Az ily módon azonosított öt nagy csoport megfelel az emberi nemet alkotó fajoknak. A genetikai markerek alapján kapott eredmények megerősítik azokat a következtetéseket, amelyekre Cavalli-Sforza és más kutatók jutottak a génvizsgálatok alapján. Neil Risch (Stanford Egyetem) hangsúlyozta, hogy az egyének etnikai (értsd: faji) vagy földrajzi eredetének a számításba vétele megkönnyíti az orvosi diagnosztikát, mivel számos olyan betegség van, amely egyes populációkat a többieknél is jobban sújt. Másrészt Kenneth Kidd (Yale Egyetem) szerint ez a tanulmány „bebizonyítja, hogy elég megfelelő számú genetikai markerrel rendelkezni ahhoz, hogy egy adott személy földrajzi eredete megismerhető legyen”. A National Human Genome Research Institute kongresszusán felszólaló Troy Duster szociológus ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a bűnüldözésben a DNS-elemzés önmagában is lehetővé teszi a gyanúsított etnikai eredetének az azonosítását. (Forrás: Science, 2002. december 20; Scientific American, 2003. január 13.)

* * *

Az USA-ban, ahol javában zajlik az elnökválasztási cirkusz, a Fehér Ház jövendő lakója számára lényegében egyetlen categoricus imperativus létezik: Izrael feltétel nélküli támogatása. A mindenható zsidó lobbitól és különösen annak AIPAC (American Israeli Public Affairs Committee) nevű sokkbrigádjától rettegő jelöltek egymást túllihegve fejezik ki töretlen elkötelezettségüket a zsidó állam ügye iránt. Szervilizmusuk hovatovább már a zsidóság liberális képviselői körében is visszatetszést szül. „Azt kérem az amerikai zsidóktól, hogy távolodjanak el az AIPAC-tól és gyakoroljanak nyomást az amerikai adminisztrációra, hogy kritikusabb politikát tanúsítson izraeli szövetségese iránt. […] Semmiféle haladás nem érhető el a béke érdekében mindaddig, amíg George Bush támogatni fogja Ehud Olmertet a palesztin kormánnyal – beleértve a Hamaszt – való tárgyalás elutasításában. […] Izrael létezéshez való jogának elismerésére a Hamasszal szemben megfogalmazott követelés nem lehet a tárgyalások egyik kezdőfeltétele, éppen ellenkezőleg, ez csak egy olyan klauzula lehet, amely a megállapodás végső aláírásának pillanatában lépne érvénybe. […] A demokrata pártnak végre meg kell szabadulnia az AIPAC nagyon is kétes befolyásától. Bármelyik politikus, aki bírálni meri ezt a befolyást, azonnal magára vonja az AIPAC haragját, így aztán inkább mindenki hallgat. Éppen ezért az amerikai zsidóknak kell a helyére tenniük ezt a szervezetet, amely még csak nem is képviseli őket. Ez azonban csak akkor lesz lehetséges, amikor megértjük, hogy nem a Gázában és Kelet-Jeruzsálemben folytatott izraeli megszálló és elnyomó politikával szembeni bírálatok, hanem éppenséggel maga ez a politika növeli az antiszemitizmust Európában és az arab világban. Egyes antiszemiták fő érve abból áll, hogy azt mondják, létezik egy globális cionista összeesküvés, ami persze nem igaz. Az a siker azonban, amellyel az AIPAC minden alkalommal elhallgattat bármiféle bírálatot, végül mégis csak alapot ad ehhez a vádhoz”.

Soros György bírálatát – mert tőle származtak az előbbi mondatok (The New York Review of Books, 2007. április 12.) – az elsődlegesen érintettek gyakorlatilag válasz nélkül hagyták. Nem úgy a Wake Up America! nevű keresztény cionista szervezet, amely tavaly szeptember 2-án neki ítélte oda a Rubber Chicken (Gumicsirke) díjat „antiszemita” állásfoglalásai miatt, ugyanazon hónap 29-én pedig tudatta vele, hogy „az összes dollárja sem lesz elég Amerika megvásárlásához”. Ezzel ugyan az Ébredj Amerika! adott esetben az egyik legelcsépeltebb antiszemita klisét ébresztette fel a „zsidó bankárról”, de oda se neki: ennek a közegnek – mint tudjuk – nem ez az egyetlen következetlensége.

Ami pedig a másodlagosan érintetteket, a demokrata párti prominenseket illeti, Soros György szavai a jelek szerint róluk is leperegtek. Hillary Clinton a francia nagykövet meghívását állítólag (Libération, 2007. október 4.) azzal utasította el, hogy ő csak egyetlen nagykövettel hajlandó cseverészni, ti. az izraelivel, Barack Obama pedig nyilvános mentegetőzésre kényszerült, mert ellenlábasai szerint túlzott empátiával viseltetett a palesztin nép szenvedései iránt.

* * *

Pedig nyilván nem olvasta a svájci Jacques de Reynier 1948 á Jérusalem (1948 Jeruzsálemben) című könyvét, amelyben a Vöröskereszt palesztinai képviselője az első arab- zsidó háborúban szerzett tapasztalatait osztja meg a világgal. Abszolút elfogulatlan szemlélőként, ha meg is érti a zsidók motivációit és ha csodálja is vasakaratukat, nem kevésbé fogékony az ősi földjeiktől, városaiktól és házaiktól megfosztott arabok neheztelése iránt. Ő volt az egyetlen, akinek 1948. április 12-én sikerült bejutnia Deir Jaszinba, amelynek lakosságát az Irgun zsidó terrorszervezet lemészárolta. „A csapat gyakorlóruhát visel, sisakkal. Minden fiatalember, sőt még a tizenévesek is, a férfiak és a nők egyaránt állig fel vannak fegyverezve: pisztolyokkal, géppisztolyokkal, gránátokkal, de nagy tőrökkel is, amelyeket a kezükben tartanak, többnyire még véresen. Egy szép, fiatal, de bűnöző szemű lány megmutatja nekem az övét, még vértől csöpögően, amelyet úgy sétáltat, akár egy trófeát. Ez a tisztogató csapat, amely valóban nagyon lelkiismeretesen végzi a munkáját”, írja Jacques de Reynier, aki mindkét oldalon látott bátorságot és borzalmat, de történetének olvasásakor meg kell állapítani, hogy a zsidó harcosok ritkán zavartatták magukat etikai vagy jogi megfontolásoktól, ha ügyük győzelemre viteléről volt szó. Így a különböző fegyverszüneteket az arabok általában tiszteletben tartották, ellenségeik viszont csak ritkán. A végeredmény ez utóbbiakat igazolta.

Ceterum a kommunizmus százmillió ember haláláért felelős.