A két hónapos haladék, amit az ENSZ adott Iránnak atomprogramja felfüggesztésére, nem több egyszerű félmegoldásnál. A félmegoldások pedig mindig a lehető legrosszabb eredményt hozzák.

Amerika saját bevallása szerint elsősorban a lehetséges iráni atomfegyvertől retteg. Van azonban egy még annál is veszélyesebb fegyver. Ezt pedig éppen Washington élesíti saját maga ellen. A 2006. december 23-án született 1737-es határozatot is több hónapos diplomáciai iszapbirkózás előzte meg. Végül az orosz és kínai vétótól tartva, a Biztonsági Tanács kizárólag az urándúsítással kapcsolatos anyagok és technikák kereskedelmére írt ki tilalmat. Irán azonban nem hódolt be. A határozatra válaszul az iráni parlamentnél is nagyobb hatalmú Őrök Tanácsa az atomkutatások felgyorsításáról hozott határozatot. Pár nappal később pedig a korány bejelentette, hogy három új centrifugát helyez működésbe a Natanzban lévő kutatóbázison. Egyértelmű, hogy a BT a jövőben sem léptet életbe büntetőszankciókat Irán ellen. Azt ugyanis Moszkva és Peking megakadályozná. Washington ezért 2007 során valószínűleg egyoldalú lépésekkel igyekszik majd ellehetetleníteni Teheránt. Ennek érdekében az eddiginél is nagyobb nyomást fog gyakorolni szövetségeseire, hogy azok vezessenek be szankciókat Irán ellen. Ez azonban igen veszélyes és kétes kimenetelű stratégia. Korunk legnagyobb kincse az energia. Irán ennek pedig igencsak bővében van. 120 milliárd hordónyi olajtartalékkal rendelkezik, földgázkincsét pedig talán csak az oroszoké múlja felül. Az Egyesült Államok 1995-ben vezetett be kereskedelmi embargót Iránnal szemben. Azóta a két ország közti gazdasági kapcsolatok nullára redukálódtak. Washington emellett politikai okokból szövetségeseit is igyekszik eltiltani a perzsa országgal való kereskedelemtől. Számos nyugati olajtársaság van, amelyik kizárólag az amerikai nyomás miatt nem mer befektetni Iránban. Ilyen például a BP, amelynek vezetője Lord Browne 2005 januárjában kifejtette, hogy „Irán azért nem játszik, mert a BP 40 százaléka az USA-ban van, és mi vagyunk az USA legnagyobb olaj- és gázforgalmazója”. Washingtonnak számos eszköz van a kezében, amellyel szankcionálni tudja az Iránnal ügyleteket folytató vállalatokat. Például arra hivatkozva, hogy „terrorizmust támogató állammal” üzletel, befagyaszthatja a bankszámláit. A nemrég törvénybe iktatott „Iráni Szabadság és Támogatási Törvény” súlyos gazdasági büntetéseket helyez kilátásba minden olyan vállalatnak, amely 20 millió dollárnál nagyobb beruházást hajtana végre Iránban. 2006-ban ilyen, és ehhez hasonló fenyegetésekkel érték el, hogy több európai bank, köztük az ABN Amro, az UBS, illetve a Credit Suisse lassan leépítse iráni érdekeltségeit. Az európaiak veszteségei súlyos milliárdokban mérhetők. Ha Washington tovább növeli a szövetségeseire nehezedő nyomást, azokat nehéz választás elé állítja. Vagy teljesítik Washington óhajait, és ezzel gazdasági problémákat okoznak maguknak, vagy kockára teszik az Amerikával ápolt viszonyukat. Az Egyesült Államok első számú szövetségese, Nagy-Britannia például évi egymilliárd angol fontnyi árut ad el Iránnak, ami több ezer britnek ad munkát. Erősen megfontolandó hát számukra, milyen stratégiát folytassanak. Washington szövetségesei aligha engedhetik meg maguknak, hogy feláldozzák iráni érdekeltségeiket. Tudják, hogy az energiaéhségben szenvedő Kína kapva kapna az alkalmon, hogy beférkőzzön a vákuumba. A döntést már nem lehet sokáig halogatni. Az ENSZ-határozatot követően Irán még az olajfegyver bevetését is megemlítette. Az olajfegyver azonban itt mást jelent, mint a történelem során megszokhattuk. Aligha valószínű azonban, hogy Teherán leállítaná olajexportját. Ebből származik ugyanis bevételeinek 80 százaléka. Ahmadinedzsád elnök választási programjában ráadásul kiemelt helyen szerepelt az olajbevételek szegények közti igazságos elosztása. A perzsa vezetés tehát saját maga alatt vágná a fát, ha leállítaná az olajexportját. Arra viszont minden esély megvan, hogy a fekete aranyat a jövőben ne Európának, hanem Kínának szállítsa. Különösen, hogy a nemzetközi embargó kényszerpályára állítja Iránt. A perzsa ország olajtechnikai berendezése elavult. Előrejelzések szerint az eszközök amortizációja miatt öt év múlva felére csökken, tíz év múlva pedig egyáltalán nem lesz exportra fordítható olajuk. Teheránnak tehát létszükséglet, hogy modern technikai eszközöket szerezzen be. Ha Amerika vagy Európa nem ad ilyeneket, kénytelen lesz Moszkvától vagy Pekingtől beszerezni azokat. Ők szívesen segítenek majd. Segítségük ára azonban minden bizonnyal az iráni energiatorta egy újabb szelete lesz. Európa és Amerika többi szövetségesének rovására. Sayfo Omar