KIZÖKKENT IDŐ – Miért csökken az idegenforgalom Magyarországon?
Egészen friss hír, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság emberei turistának álcázva járják majd a frekventált helyeket, hogy leleplezzék az idegenforgalom vámszedőit. Legalább lézeng majd néhány turista itt-ott. De az is biztos, hogy nem azért jönnek kevesen, mert szívesen csapják be és zsebelik ki őket a mindössze egy hónapig tartó főszezon idegenforgalomra szakosodott bűnözői. Ezt már korábban is megszokhatták a valutaéhes létező szocializmusban, amikor az Ügynök még fedett személyként dolgozott, miközben egyik elődje (a haza mai bölcse) a vendéglátóiparban tevékenykedett. Hát akkor miért csökkent az idegenforgalom Magyarországon?
Nem azért, mert nincs Idegenforgalmi Minisztérium. Nem azért, mert kevés a Magyarországot reklámozó anyag, és az is rossz minőségű. Emlékeznek még? „Egy ország, amit a szívedbe rejtesz.” Most inkább: „Egy ország, amit a zsebedbe rejtesz.” Nem, nem ezért kerülnek minket.
Híre ment, hogy itt az Ügynök és mindenre elszánt, kétes múltú csapata uralkodik, akiknek uralma alatt a jogállamiság garanciái és a közbiztonság feltételei jelentősen romlottak. A Balaton térdig ér, a parthoz amúgy is alig lehet hozzáférni, Budapest pedig… mintha zászlajának színeihez méltón megszállták volna ismét a románok, s azóta is itt építenék a dák jövőt. Az a tömény szemét, lepusztultság, a sivár jövőtlenség és elgettósodás, a reménytelenül rossz utak és a tömegközlekedésben elnyűtt emberek, szóval az az összkép és összbűz, ami Demszky főpolgármester fővárosában fogadja a gyanútlan turistát, egyszerűen leírhatatlan és megmagyarázhatatlan, sőt: megbocsáthatatlan. A benzingőz és a kutyagumi szaga a koldusok kipárolgásával keveredik, sehol egy szeméttartály, sehol egy utcai illemhely, csak az egyenként tíz-tizenkétezer forintért „üzembe helyezett” parkolásgátló oszlopok, (fák helyett) s mindez a keleti bazárhangulat a savanyú szegénységgel és mogorvasággal párosulva – nem éppen vendégcsalogató, bár talán délről, keletről vagy éppen közel-keletről szemlélve idillinek, tisztának, kósernek és biztonságosnak is mondható. De mindez persze csak a külszín. Az igazság az, hogy Magyarországon azért csökken az idegenforgalom, mert a belföldi forgalom is csökken, mert ha a magyarnak is rossz a saját hazájában, az bizony kiül az arcokra és megérződik, mihelyt valaki elhagyja a budai Várnegyed vagy az V. kerület néhány terét vagy utcáját. Legközelebb a csecsenföldi Groznijban láthatók útjaink és járdáink pontos hasonmásai, már a gyalogosátkelők zebráit és a forgalmi sávokat elválasztó jelzéseket sem festik fel évek óta, s a belváros gödrei is oly ismerősen köszönnek vissza, mint gyermekkoromban a háború után a belövések évtizedekig megmaradt nyomai. Ezek a tanácsi, önkormányzati aktatologatók nemcsak hagyományosan lopnak, de piszkosak és rendetlenek is, talán örökletesen: nincs szépérzékük vagy nem érzik otthonuknak, szülővárosuknak, hazájuknak ezt a helyet, csupán egy kényszerű állomásnak, ahol kicsomagolni sem érdemes. Itt, szűkebb hazámban, Csillaghegyen, melynek földútjai belső-Mongólia és külső-Afganisztán viszonyait idézik, volt képük a helyi szerveknek fekvő rendőröket építeni olyan utcákban, melyeket aszfaltozni kellett volna már tíz esztendeje. Most éppen reggel héttől fél ötig be vagyok zárva, mert egy piszmogóbrigád úgy fektet csatornát (hetekig), hogy alternatív útvonalat nem biztosít az itt lakók számára. És persze mindenki országszerte és városszerte sorolhatja a hasonló eseteket, tapasztalhatja saját lábával és autókerekével a tömény Kádár-kori pazarlást, tahóságot, a közpénzek herdálását és a végtelen haszonlesést. Kinézek az ablakon, s idilli kép fogad, már négy napja áznak a kisebbség által szétcincált, lomtalanításra váró közösségi tárlat szemétdombjai: ez az ország fizikai és lelki értelemben is a szemét foglya és áldozata. Ha ebben az országban jogbiztonság lenne, a magyar államot, valamennyi önkormányzatot és minden állami szervet be lehetne perelni visszamenőleges hatállyal nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésért, s vagyonelkobzásra kellene ítélni minden köztisztviselőt, az Ügynöktől lefelé, aki felelős pénzügyi döntéseket hozott az elmúlt tizenhárom évben, amióta állítólag Magyar Köztársaságban élünk.
Ebben az országban, amelyet csak a csoda tart egyben, nem a szolidaritás, a törvény és a közös érdek, kétmillió illegálisan tartott fegyver van, és bárki bármilyen fegyverhez hozzájuthat kellő pénzért, akár vállról indítható rakétához is. Csodával határos, hogy ez a sok fegyver megmarad a volt munkásőrök és a gyakorló bűnözők köreiben, s nem válik polgárháborús arzenállá, s a sok benarkózott egyén is egyelőre sokkal ritkábban rendez ámokfutást, mint a fejlettebb Nyugaton. Ha figyelik a híreket, kedves olvasóim, voltaképp nálunk főként a rendőrök és katonák öngyilkosságának jól bevált eszköze a lőfegyver, igazság szerint erre kellene rendszeresíteni a nálunk fejlettebb országokban is, ha egyszer békét és nyugalmat akarunk. Persze ez a sok fegyver jó kezekben még forradalmat is szolgálhatna, de Magyarországon erre sincs szükség, mert általában egyetlen lövés elég ahhoz, hogy az éppen uralkodó tolvajok azonnal csomagoljanak vagy – ami még rosszabb – rögtön csatlakozzanak a forradalomhoz.
Végül is ez a fogyatkozó, tétova és állandó hátrálásra kényszerült magyarság folyamatosan a nála jóval szaporább és genetikailag ellenállóbb vagy tűrőképesebb emberfajták szorításában élt szinte kezdettől fogva, s hiába keveredett velük, hiába adta fel ősi szokásait, vallását, hiába kölcsönözte az idegeneknek nyelvét és kultúráját, nem kegyelmeztek neki: nemcsak meglopták, nemcsak ősi városait és falvait, de még ősi neveit is eltulajdonították, s most, az Európai Unióban lesz – Petőfi szavaival – puszta igazán a puszta, egy skanzen, ahol nagyüzemi módon termelik majd a génkezelt gabonát Európa népei számára. Idegenforgalom? Itt nálunk az mindig nagy volt, csak éppen az idegenek soha többé nem is akartak elmenni innen, mert fizetni a kosztért, kvártélyért nem akaródzott nekik, most is inkább vesznek házat, földet bagóért, hadd legyen itt is egy biztos menedék, ha a fejlett és demokratikus Nyugaton vagy Közel-Keleten rájuk gyújtják a házat. A mi itthoni kis engedélyezett idegengyűlölőink majd elvégzik a többit, mint Stahl Judit, alias Micuko a tv2-ben, mert antiszemitának lenni vérlázító dolog, de antijapánnak lenni olyan cuki és sikkes, mit számít, hogy egy velünk szimpatizáló, 130 milliós rokon nép, a világ második ipari hatalma kicsit megsértődik a mi hercig kis Juditkánk miatt.
Az antikváriumban találtam egy pazar kis könyvet, 1943-ban jelent meg, dr. Vida Vilmos: Így szebb az élet! című munkája (A hétköznapi élet egyszerű műveltségi szabályai) -, ha ezt az Ügynök és csapata kellő időben olvassa, másként alakul az életük, s persze a mienk is, de sajnos, ők még a Kommunista kiáltványt sem olvasták végig rendesen, amikor rájöttek, nem kísértethistória. Dr. Vida Vilmos Szebb magyar jövendőt! köszöntéssel búcsúzik könyve végén, s optimizmusára mi sem jellemzőbb, mint hogy több kivágható levelezőlapot mellékel saját címével, hogy postai úton is megrendelhessék az örökbecsű munkát, mely az egyéni, családi és társasági élet összes tudnivalóját tartalmazza, sőt gyakorlati tanácsokat is ad a táplálkozás főszabályaival kapcsolatban vagy kígyómarás esetére. A Viselkedés az utcán című fejezetben például azt mondja dr. Vida: „Ha szokatlan megjelenésű vagy feltűnő öltözetű emberrel, külföldivel találkozol (pl. néger, japán stb.), ne tátsd a szádat, ne kísérd nyomon őt, mert az egyrészt műveletlen dolog, másrészt el-riasztja a külföldieket innen. Ez anyagi vesztesége is az országnak, mert az idegenforgalom nemzeti jövedelemforrás.” Ezt kereken hatvan éve dr. Vida már tudta, és a Ganz-vállalat tanonciskolájában is tudták (nekik készült a mű) – csak szegény tv2 és Juditka nem volt képes megtanulni még az általános iskolában, most meg az SZDSZ által irányított iskolarendszerben alighanem a kulturált kábszerélvezet tankönyvének népszerűsítésén fáradoznak. A másik antikváriumi szerzeményem nyolcszáz forintba került, a Kossuth könyvkiadó adta ki az albumot, melynek címe: A népért éltek és harcoltak. Vörös csillag díszíti az évszám nélküli kiadványt, mely feltehetően a korai Kádár-korban keletkezett, s talán egy pokolra jutott pártmunkás hagyatékából került elő. Alpári Gyulától Zalka Mátéig vagy száz gyönyörű fotó tanúskodik arról, milyen sok szép ember esküdött össze a keresztény magyarság teljes elpusztítására. Csupa mártír és népbiztos, csupa szovjet állampolgár, csupa aljas hazaáruló, vörös pribék, a politikai bűnözők dinasztiáinak alapítói, annak a „kapcsolati tőkének” a megteremtői, mely ma is irányítja szegény Magyarországot. Így, ahogyan van, ezt a könyvet hasonmás kiadásban ki kellene adni, kiváló jutalomkönyv lenne az MSZP-SZDSZ-koalíció jeles pártmunkásai számára. Ha már úgyis vissza akarják állítani a vörös csillagot mint önkényuralmi jelképet, hát csak tessék mellé a könyv is.
Az Ügynök egyébként szerényen azt nyilatkozta kormányáról: „magasra tettük a mércét”. Van egy jó kis tudományos hírem: „emberré válhat a csimpánz”, vagyis a genetikai hasonlóságok miatt a két csimpánzfajt át kellene sorolni a Homo nemzetségbe, vagyis a Pan troglodytes és a Pan paniscus (ezek nem lengyel csimpánzok, Juditka!) ezentúl Homo troglodytes és Homo paniscus lennének. A csimpánzok bizonyára örülnek majd mint potenciális szavazók, különösen a Homo troglodytes Socialisticus fog nagyon örvendezni. Csak aztán el ne riasszák őket is, ki jön akkor Magyar-országra, és ki nézi majd a kereskedelmi televíziók műsorát?