Nekünk, magyaroknak Trianon a térbeli és időbeli viszonyítási pontunk, és ez akkor is igaz, ha már csak egyetlen magyar él a Földön, és senki sem ismeri fel többé a Himnusz dallamát. Arról beszéltem Várpalotán, hogy a magyarok Istene jobban tudja, mit miért tesz velünk, s bizonyára meg van a terve a mostani helyzetre is. Nem reménykedtünk abban, hogy az oroszok önként kivonulnak Magyar-országról, s íme, megtörtént a csoda, mi mégsem ismertük fel az idők szavát, nem mertük visszakérni a világ népeitől jussunkat, miközben a németek újból egyesültek, a mi vezetőink gyáván hallgattak és aljas, ostoba alapszerződéseket kötöttek a sorban feloszlott területrablók utódállamaival. Most, hogy lemondtunk még jelképes függetlenségünkről is, vajon nem dőreség-e még Nagy-Magyarországról beszélni, amikor az Európai Unió fortélyosabban nyomja el a nemzeti gondolatot az egyén szabadságára hivatkozva, mint bármely eddigi monarchia vagy diktatúra? Igen, most nekünk az Európai Unió eszközrendszerén belül kell Nagy-Magyarország visszaállításán fáradoznunk, összefogva mindazon népekkel, melyek ugyanúgy a furfangos rabság bilincseiben szenvednek: magyarrá kell tennünk még a nem magyarokat is, olyan virágzó és összetartó tartománnyá kell lennünk ebben a nagy birodalomban, hogy – megtörtént már nem is egyszer – az ide kívánkozó sokféle náció önként legyen magyar, s vágyjon magyarrá lenni, nyelvét, kultúráját, szokásait elsajátítani. Ehhez csak két dolgot kell tennünk: megszabadulni mostani magyarellenes kormányzatunktól és klienseitől, s alaposan megválogatni, kik lesznek azok a betelepülők, akiket majd a Kárpát-medence hagyományai és a Szent Korona titokzatos ereje magyarrá kovácsol megint, ha már a mi asszonyaink nem képesek elég gyermeket hozni a világra, vagy ha igen, akkor jól fizetett magzatgyilkosaink kése alól nem tudjuk kimenteni őket. Mert lehetnének jó magyarok minden népből, mely nem hitünket és népünket akarja gúnyolni, gyalázni, kiforgatni vagyonából, ahogyan jó magyarrá lettek jászok, kunok, svábok, tótok, oláhok, horvátok, szerbek, sőt törökök is, elég személyneveink gyönyörű csokrán végigtekintenünk. Lehetnének ezek a telepesek akár lengyelek vagy éppen indiaiak is, hiszen van itt már görög és chilei, orosz és afgán, csecsen és ukrán, kínai szép számmal – csak az a lényeg, legyenek magyarrá és a keresztény Istennek tetsző munkából és módon éljenek, ha pedig nem, hát fel is út, le is út.

Persze Trianon nem közügy, sőt egyes magyar állampolgárok számára tilalmas szó, sőt szitokszó. A Magyar Rádió kuratóriumának MSZP-s tagja és a párt médiapolitikusa szerint is megsértette a médiatörvényt a Magyar Rádió, amikor közérdekű közleményként sugározta a trianoni rendezvényre szóló meghívót, írta a Népszabadság. Egykor majd ebből az egyetlen, kicsike hírből is rekonstruálhatják a történészek, mi volt itt Magyarországon 2003-ban, miféle „magyar” országon miféle „magyar” törvények és „magyar” pártok és „magyar” emberek. Mert ha ezt meg lehet tenni, a Magyar Rádiót azzal vádolni, hogy törvényt sértett, mert Trianon nem közügy – akkor ezt mind meg lehet tenni, szocialista módon vigyorogva és még ennél jóval többet is. Nem is restek ám! A Népszabadság főszerkesztője külön, kiemelten, kajánul kétszer is leírja, hogy most „nyugodtabb idők” járnak, mert „a közéleti botrányok csillapodása, a felháborító korrupciós ügyek csökkenése nem tettek jót az újságpiacnak”. És nem dől össze a világ, nem szakad le az ég, amikor szinte kicsordul a mostani kormányférfiúk széttört üvegzsebéből a sok-sok közösből orzott, alvezérekhez és kormányközeli cégekhez vándorolt milliárd forint. Hát ezeknek tényleg nem közügy Trianon, hiszen mindig is vitték, ami mozdítható volt, s ha tehetnék eladnák a levegőt is fölöttünk, nemcsak a légteret. De ugyanebben a lapban, ugyanaznap még nyíltabb véleményt is mondott rólunk Lábszagú provincializmus című cikkében egy antropológus, a CEU főmunkatársa (a Soros-alapítású Közép-Európai Egyetem, persze ugye angolul, mert nem magyaroknak való az). „A Trianon-toposznak a mai magyar közbeszédben elfoglalt helye mesterséges, történetietlen és veszélyes. Mesterséges, mert az ország legnagyobb részét semmiféle személyes érzelem nem fűzte a versailles-i döntések nyomán bekövetkezett területvesztéshez, mielőtt az Orbán-kormány sikeresen a nemzeti öndefiníció részévé emelte volna…” stb. No és ha így volna is, hogy a mai magyar lakosság nagy része esetleg érzéketlen, mint a tuskó, akkor ez nem magyarázható azzal az egybefüggőnek tekinthető Rákosi-Kádár-Horn-Medgyessy-korszakkal, amikor Trianonról a felvilágosult kicsit magyaroktól undorodó „szakemberek” mindig is így beszéltek, ha nem is mindig ilyen ordenáré pimaszsággal és nagyképűséggel? Trianon-toposz? Kendermag és hollókaszt! Apropó, Soros! Az Élet és Irodalomban rövid, felháborodott cikkben számoltak be a botrányról, melyet a Nyitott Társadalom megálmodója, a világ jótevője, a nemzeti valuták elleni spekuláció nagymestere kavart New Yorkban, ahol a YIVO zsidó kutatóintézet díját adták át távollétében Imre Kertésznek, és George Soros méltatta a Nobel-díjas írót, majd Izraelt kezdte nyíltan bírálni, s agresszorokká vált áldozatokról beszélt. Sorost lehurrogták, „öngyűlölő zsidóként” becsmérelték. (Élet és Irodalom, 2003. május 30.) Azt már megszoktuk, hogy a kapitalista tőzsdespekuláns rendszeresen szidja a kapitalizmust, de hogy zsidózik is, az azért már kicsit sok, igaz, ugyanebben a számban Kertész Imre bevallja, ő a Sorstalanságot nem is a holokausztról írta, hanem a Kádár-korszakról, és nem is tartja magát zsidónak, bár vállalja sorsukat. (A tervezett Kertész-könyvemnek így aligha tudom lezárni az anyaggyűjtési fázisát, mik derülnek itt még ki, kérem szépen?!)

Miközben tudjuk, hogy az uniós jogszabályok átvétele Magyarország számára kötelező (vajon hányan tudják, akik igennel szavaztak?), sőt a készülő európai alkotmány is felülbírálja az egyes nemzetek alkotmányát, itthon arról cikkeznek, tiltsák vagy tűrjék az uszító irodalmat. Persze az igazán nagy kérdés az lesz, mi számít majd annak, és ki mondja meg, hiszen ezen az alapon a mai írott és elektronikus sajtó nagy részét be lehetne tiltani magyarság elleni uszítás miatt. Ja, vagy úgy, szóval többség ellen nem tilos? Az más! Akinek kétségei volnának, miről beszél Soros, az olvassa el Fejtő Ferenc cikkét (Magyar Hírlap, 2003 június 3.) A nemzeti, keresztény értékek iránti rokonszenvvel nem gyanúsítható szerző Új világrend vagy világanarchia címmel fejtett ki olyan meglepően igaz, bár erősen Amerika-ellenes gondolatokat, melyek egyúttal azt is sugallják, hogy a világ újrafelosztására tett kísérleteknek és a világuralomra való törekvésnek nincs közük az igazságossághoz, a békéhez, és – ezt már én teszem hozzá – ha volna megfelelő erőnk Nagy-Magyarország helyreállításához úgy, ahogyan Izrael a Nagy Testvér segítségével éppen most munkálkodik Nagy-Izrael létrehozásán, akkor itt minden „írástudó” versenyt gajdolná a Nagy Magyar Világrend dícséretét, kerül, amibe kerül – napkeltétől napzártáig.

Isten hát nem kerül bele az Európai Unió alkotmányának preambulumába még fohász gyanánt sem, ahogyan a kereszténységről sem emlékeznek meg külön, mert ez ugyebár kirekesztő lenne, hiába igaz, hogy az európai kultúra kialakulásában a főszerepet a kereszténység játszotta, mondá Giscard d’Estaing a Szentszék bírálataira. Ennél nagyobb baj is van, hiszen ugyanazok a szabadkőművesek készítgetik a népek új börtönét, akik az Amerikai Egyesült Államok alkotmányába is beépítették a csapdákat. A Times (2003. május 29) egyik érdekes cikkéből (Európa és az amerikai alkotmány mítosza) ugyanis megtudjuk, hogy az Európai Uniónak magának a létrehozását is a CIA támogatta és pénzelte, mert Amerikának elemi érdeke volt két világháború után, hogy pacifikálja és kezelhetővé tegye Európát. Ami még elgondolkodtatóbb: Alexander Hamilton, John Jay és James Madison, az Amerikai Egyesült Államok alapító atyái és alkotmányának megfogalmazói olyan furfangos csapdát állítottak szövegükkel, hogy a szövetséghez csatlakozó államok egy percig sem hitték, el fogják veszíteni szuverenitásukat és nem lesz az unióból menekvés, kilépés, még egy véres polgárháború árán sem. Vagyis az alkotmány sikerrel meggátolta a szövetségi államok törvényhozásának működését, de nem vetett semmiféle gátat a végrehajtó hatalom gátlástalan növekedésének, mely ma már szinte abszolút elnöki hatalmat hozott létre. A cikk szerzője, Jonathan Clark professzor az alkotmányozó atyák „kreatív ferdítéséről” beszél, s figyelmezteti a most csatlakozó államokat, ne higgyék, hogy másként járhatnak, mint a naiv, egykori amerikai tagállamok vezetői. Montesquieu Európa egységéről (1724) című munkájában már jó előre mindent leírt a problémáról, bár ő maga az egységes Európát hiú ábrándnak tartotta, mert „Európában egyetlen nép jóléte sem lehet állandó”, s mivel a gazdagság állandóan változik, megváltozik a hatalom is: „a leromlás folyamata főleg a nagy sikerek idején indul meg, mert rendkívüli erők felhasználása nélkül sem nagy sikert elérni, sem azt biztosítani nem lehet.” Ehhez csak két hír: Demszky kampányának irányítója igazgatja a céget, mely félmilliárdért népszerűsítheti a metrót. Én ezt keveslem: megér az tízmilliárdot is, sőt metróépítés helyett is népszerűsítsék a metrót, minden Demszky-szavazó kapjon egy képecskét a tervezett metróról. Másik hír: az Amerika- és háborúpárti angol szocialista kormány (is) leépíti az egészségügyet, most azt tervezik, hogy csak azok a túlsúlyos és/vagy dohányzó betegek kapnak ellátást, akik szerződést írnak alá orvosukkal, hogy lefogynak, illetve leszoknak a dohányzásról. Tetszik érteni, Csehák elvtársnő? Ne restelljünk tanulni a fejlett EU-tagállamoktól! Különben még feltámad Nagy-Magyarország – de legalább ez a szegény, elgyávult, elbutított, kicsi, beteg, csonka magyar nép.