Most, hogy egy többszörös milliárdos új minisztere van a gyermek- és ifjúságügyi tárcának Gyurcsány Ferenc személyében, talán pártfogóra lelnek a drága drogra kényszerülő szegény, szocialista és szabad demokrata fiatalok is. Gyurcsány 1961-ben született és 1983-88-ban a KISZ Pécsi Városi Bizottságának titkára volt, 1989-ben már a KISZ KB titkára, 1990-től pedig különböző pénzügyi és befektető cégek munkatársa, majd vezetője, az Altus Befektetési Rt. vezérigazgatója, aki saját bevallása szerint sosem akart üzletember lenni, és kényszerből lett sikeres vállalkozó – nos, a „családi hitelből indított részvénytársaság”, melynek fő tevékenysége a vállalatfelvásárlás és vagyonkezelés, meg a csodálatos hasznot hajtó Hengergumizó Rt. története olyan, mintha Moldova György találta volna ki, de nem – mindez olvasható a 100 leggazdagabb magyarból az ötvenedik helyen szerénykedő Gyurcsány Ferencről, aki legalább bevallja, és nem szégyelli, sőt büszke rá, nem íratja a felesége, anyósa, szeretője nevére a három és fél milliárdot, és nem fog szociális érzékenységről szónokolni, sőt baloldali értékeit is ugyanabban a széfben őrzi remélhetőleg, ahol egyéb értékpapírjait. Mindenesetre zsebre teheti az Ügynököt az ő kétszáz milliócskájával, igaz, Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, Nyírbátor korábbi polgármestere 23 milliárdnyi készpénzzel rendelkezik és 49 milliárddal tartoznak neki, Kapolyi László a maga négy és fél milliárdjával sehol sincs hozzá képest. És ezek a ma ismert és bevallott vagyonok! Mi lehet itt a háttérben?

Új korszak jött el, immár nem kell szégyellni sem a múltat, sem a gazdagságot, sem a kissé meghökkentő pályamódosításokat. Egész népek is így módosítanak mostanában pályát, ahogyan a mi szocialistáink. Az Amerikai Egyesült Államok, mely sokáig azzal hitegette a világot, hogy a szabadság elszánt bajnoka, mára nyilvánvalóvá tette világuralmi igényeit, sőt – erre a felismerésre büszke vagyok, mert sehol sem olvastam még utalást erre – a volt szovjet csatlósállamok becserkészése és a leendő európai uniós tagállamok szembeállítása az unió gerincét képező Németországgal és Franciaországgal szemben nem pusztán arra szolgál, hogy katonai bázisait elhelyezze ezen a vonalon is, nem, ennél nagyobb tervekről van itt szó.

Emlékeznek még, kedves olvasóim, az „euroatlanti” dumákra 1989 után? Nos, ez most válik valóra igazán. Az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió rövidesen egyesülni fog, s az új név: Amerikai és Európai Egyesült Államok. The United States of America and Europe. Vakok voltunk, hogy ezt nem láttuk, nem éreztük meg jó előre, pedig az orrunk előtt zajlott az egész. Ebben az államszövetségben természetesen helye lesz Izraelnek is, mondhatni, meghatározó szerepe. És ebben az új globális államszövetségben már nem az Ügynök-félékre lesz szükség, hanem az Új Generációra, a Gyurcsány-féle milliárdosokra, akiknek már nincs dossziéja, csak olyan törvényes és számon nem kérhető hatalma, mint azoknak a dollármilliárdosoknak, akik Amerika „választott” vezetőit hátulról mozgatják. Most már csak az a kérdés, mit szól mindehhez Oroszország, Kína, Japán, Dél-Amerika, és vajon lesz-e módjuk szólni?

Könyveimet rendezgetve két érdekes műre bukkantam, az egyiktől címét is eloroztam alcím gyanánt jelen dolgozatomhoz, hogy kellően riasztólag hasson. Berend T. Iván Szocializmus és reform című könyve 1986-ban jelent meg az Akadémiai Kiadónál. Berend közgazdász, az MTA elnöke volt, jelenleg valahol Amerikában egyetemi professzor, és időnként ő is súlyos üzeneteket intéz a hátramaradt (és elárvult) magyar néphez, akár Tamás Gáspár Miklós vagy büszkeségünk, Imre Kertész. Emlékszem, akkortájt volt egy nagy kulturális konferencia éppen az Akadémián, és mennyire meglepődtem, hogy milyen bátrakat mondott ott Berend és milyen barátságosak voltak vele a nyugatiak, és nem is igazán értettem, neki miért szabad olyanokat mondani – no, ő már akkor tudta, hogy a szocializmus reformját az amerikaiak fogják végrehajtani. A kis könyv végén a másik kis jól értesült, Baló György interjúja áll Berend T. Ivánnal, címe: A felzárkózás esélyei, vagyis a semmi hámozása, amit a két szakférfiú itt is művelt, igen tanulságos (párosítani a piaci és a centralizált tervgazdálkodás előnyeit). Ezekben az esztendőkben már Medgyessy és Gyurcsány elvtárs is sejtette, mit mivel kell kombinálni, csak a sörhasú proletárok (a „dolgozók”) hittek még abban, hogy a nagy Szovjetunió testvéri tankjai feldübörögnek megint, ha baj van. De a másik előbukkant könyv azért azt mondatja velem, ne nézzük le a ravasz kis reformkommunistákat, akik mint egy kasztból (egy vérből) valók, mint Maugli barátai a dzsungelban. Ez a másik könyv Szekfű Gyuláé, Forradalom után a címe, és Cserépfalvi adta ki, aki akkor még nyilván azt hitte, őt majd nem államosítják cserében korábbi szolgálataiért. A könyv év nélküli megjelölésű, 1947-ben jelent meg rettentő rossz papíron, de a fülszöveg szerint „Az olvasók ezrei vártak ezen könyv megjelenésére”. Szekfű Gyula, az érdemdús történész, a Horthy-kor kiválósága ügyesebb volt, mint társa a nagy történelemkönyv-sorozat írásában, Hóman Bálint, aki börtönben halt meg: Szekfű idejében átállt, és e dicstelen művét már moszkvai magyar követként írhatta, hogy aztán az Elnöki Tanács tagjaként haljon meg 1955-ben, mint bölcs hazaáruló. (Akik ma Deák Ferencet emlegetik, voltaképp Szekfű útját járják.)

A Nagy Hazugság maga a könyv címe: Forradalom után. Azt akarja Szekfű mondani vele, hogy itt 1945-ben forradalom volt, egy régóta várt demokratikus átalakulás, persze a nagy Szovjetunió bölcs segítségével. Csak a 80. oldalon tér rá a lényegre: „És itt kell a Szovjetunió kormányának nyílt dicséretét először hangoztatnom. A Szovjetunió rettenetes anyagi és véráldozatot hozott, amikor a Hitlertől megparancsolt és Szálasiéktól vállalt magyarországi csatát megvívta és megnyerte.” Aztán később azt írja, a szovjetek azért akartak demokratikus parlamenti választásokat, mert még nem tartották elég érettnek a magyar népet a magasabb rendű, szovjet típusú államrend bevezetésére. („Az ő szemükben a szovjet berendezésre valamiképp méltóvá kell lenni, azt kiérdemelni bizonyos magatartással…”) Aztán jött a nagy Sztálin dicsérete, akinek csodálatos országát a gonosz kapitalisták valósággal fallal vették körül. „A népek mint gyermekek hallgatták a hátborzongató történeteket, és el sem tudták képzelni, hogy a fal mögött majdnem 200 millió ember halad lassan, de biztos tervszerűségben a jobb, emberibb élet felé.” És így tovább. „Higyjék el honfitársaim: a Szovjetunió nemcsak a világ egyhatoda, nemcsak keret, mely százféle népet foglal egybe, nemcsak a leggazdagabb ország természeti kincsekben, hanem polgárai gondolkodását tekintve is egységes ország. A sokféle nemzetiség életét a legliberálisabb nemzetiségi törvény szabályozza, Sztálin alkotása, aki már Lenin mellett is a nemzetiségi kérdés szakembere volt.” Nos, az Ügynök és társai, koalíciós partnerei most Amerika és Bush nevét helyettesítik be az efféle mocskos hazugságokba, pirulás nélkül, mert az ügynökök első leckéje, hogy folyamatosan, álmukból felriasztva is képesek legyenek hazudni. Mint olvasom, „magyar befektetőket várnak Nyugat-Szibériában.” Bizony, a szocialista milliárdosoknak mind ott volna a helyük, persze Kelet-Szibéria talán még egy fokkal jobb hely lenne. Berend T. Iván szocializmusért érzett őszinte aggodalma jogos volt, mert szegény Liska Tiborral vitatkozva féltette a magyar szocializmust az állami beavatkozás fellazulásától és a megállíthatatlan folyamattól, melynek során a sikeres vállalkozókból nagyvállalkozói monopóliumok lesznek. Egyes szélsőséges nézeteket valló egyedek szerint agyon kellene lőni minden pénzügyi és közgazdasági szakembert, könyveiket elégetni, Nobel-díjasaikat megkövezni, együtt a balett-táncosokkal. Én ezzel nem értek egyet, szegény balett-táncosokkal mi a baj megint? Életünk gyökeresen jobb lesz az Amerikai és Európai Egyesült Államokban, különösen, ha a Kapitalizmus és reform című könyv is elkészül egyszer, magyarra felesleges is lesz lefordítani, ez a csőcselék itt már úgysem tud olvasni, csak ül a faltól falig érő képernyő előtt, szívja a füvet, és várja a segélyt az Amerikai Szocialista Párttól.