Megütötte ugyanis a fülemet az alábbi kis hír, melyet szó szerint képtelen vagyok visszaadni – Gyöngyösi Istvántól vagy Lovik Károlytól esetleg tudnék idézgetni, de a tömeg(félre)tájékoz tatás agyzsugorító mondatait hadd ne kelljen már elmémben elraktároznom. A lényege az volt a hírnek, hogy a legendás, nagy G8-ak, a világ igazi urai immáron átalakultak, bővültek, és ők mostantól fogva már nem G8-ak, hanem az igazi nevük lassan G20-ak lesz. S ezt belátva, azóta csak ülök a könyvtárszobámban, s némán bámulok magam elé. Hallgatom a recsegő rádiót, vagy a kanapén heverészem, s olykor leteszem kezemből a Krúdyt, s kénytelen-kelletlen bekapcsolom azt a tévét. Várom ugyanis a reakciókat. Várom az elemzéseket, a felhördülést. Bármit, ami jelzi, hogy felfogtuk, felfogták egyesek a jelentőségét ennek a hírnek. És hogy kimondják végre, beszélnek róla. Vagyis, hogy India, Kína, Szaúd-Arábia, Brazília, Dél-Afrika és még további tizenöt ország az újonnan beválasztott fontosak közül. Új európai ország pedig sehol.

Hol is van tehát a fehér ember? Hol is a nagy fehér-európai hegemónia? Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország, Oroszország, Egyesül Államok, Kanada? Az elmúlt három hónapban gazdasági és pénzügyi téren tényleg átalakult a világ, szépen csúszik visszafelé a híres-nevezetes fehér ember és civilizációjának jelentősége, befolyása.

Európa haldoklik. És nem hallom az elemzéseket. Nem látom a cikkeket, tanulmányokat, a vészharangkongatókat.

Nagy csöndet „hallok”. Talán az én fülemmel van baj, vagy csak Shakespeare-nek van igaza, hogy a többi néma csönd.

Pozsonyi Ádám