– Mi lelt? – lépett hozzá Szomszéd. – Azt hittük, fellelkesít a rocktörténelem. – Hétvégén a Freefest nevezetű, taknyos kis punkokat összeverbuváló eseményen jártam – így a Pék. – Egy barátom az egyik csapat énekesével való diskurzus közben megemlítette, hogy neki Szlovénia tetszik, mert bár szláv ország, még sincs az a magyargyűlölet, gazdaságilag is fejlődnek, s az emberek is szimpatikusnak tűnnek.

Az énekes, megfigyelendő a haladó életfelfogást, erre felhördült, s azt lihegte: „Mi az, hogy Szlovénia különb, meg a szlovén emberek szimpatikusabbak? Minden ember egyenlő, nem lehet különbséget tenni!”

A barátom, ki nálam béketűrőbb, mert én szívem szerint taréjánál fogva rángattam volna el a legközelebbi putriig, hogy velük legyen egyenlő, erre föl elhallgatott, majd perceken belül egy míves dialógnak lehetett fültanúja.

Az asztalnál üldögélt egy naiv leányka, ki erre odafordult a nyikhajhoz: „Te annyira jókat mondasz, nagyon jó fej vagy, nekem tetszel!” Rengeteg válasz képzelhető el egy ilyen helyzetben, ám a fickó jól megtanulta a leckét: „Ezt meg hogy gondolod? Ez a többi sráccal szemben diszkrimináció! Ők nem olyan jók?”

– Hm – szólt erre az Izsák. – Az emoszubkultúra voltaképp…

De a Pék beléfojtotta a szót: – Azt hiszem, az esethez nincs mit hozzáfűzni. Talán a nagyra becsült Julius Evola szavait idézhetném most: „Egy efféle ifjúság, legyen akár lázadó, akár nem, kevéssé érdekel bennünket, s nem is igen kezdhetünk vele semmit. Pusztán egy korszak kórképét általánosságban leíró tanulmány epizódja lehet.

Pozsonyi Ádám