– Elég egy pillantást vetni a média napi híreire, hogy belássuk, a „delikvens” jogait előtérbe helyezni, arra hivatkozni, súlyos pedagógiai zsákutca, melynek véresen komoly következményei lesznek (és vannak). Egyedül a példás szigor és fegyelmezés – körmös, botozás, testi fenyítés – újbóli bevezetése vezethet el minket az igazság ösvényére, segíthet elkerülni a közelgő katasztrófát, és mutathatja meg a válságból vezető kiutat.

Bólintottam erre, mert, hát igaza volt. De meg se várta, hogy szóljak, ismét csak rákezdte.

– Az antik világban a művészet a szépségről szólt. A tökéletességről. A kultúra a teremtés dicséretét zengte. Ma ellenben annak van keletje, elismertsége, az söpri be a rangos díjakat, aki minél többet rúg a világba s az ember hitványságáról hozsannázik. A középkor embere még a nevét sem írta alkotásai mellé. Nem volt fontos. S egy adott tárgy létrehozója minden bizonnyal „művésznek” sem gondolta magát. Hűen tanúskodnak erről a kor freskó- és iniciálékészítői. III. Béla király névtelen jegyzője is mindössze ennyit írt krónikája mellé: P. mester. A reneszánsz már kitermelte a hiúság, az ego diadalát, majd korunk eljutott a végpontig, hol a nagyváros utcai falfirkálóinál – kik ugyebár szintén művészek – néha már csak a szignó odarittyentése a lényeg. Maga az „alkotás” nem ritkán el is marad.

Az összefüggést nem nagyon értettem, de nem mertem szóba hozni.