Pepi. Pepi, vagy más néven „Okos Pepi” Filmalak. A korszak legnagyobb komikusa, Mály Gerô varázsolta felejthetetlenné a Szerelem nem szégyen (1940) c. filmben. A dunai matróz groteszk figurája sokkal Rejtôsebb, mint amit valaha is Rejtô könyvbôl tehetségtelen filmesek képesek voltak az elmúlt 50 év alatt összeeszkábálni. Tán, ha Mály Gerô is a „faji kérdés elôl menekült” volna Amerikába, mint Kabos Gyula, úgy többet forogna a neve közszájon. Elôbbi mellesleg Kabos esetében sem igaz. Anyagi siker reményében ment idegen földrészre, ahol a kretén amerikai idióták közt nem sok sikerre számíthatott. Pipin. A frank uralkodóház több tagjának neve (VII-IX. század). Pipin fia, Martell Károly 732-ben megfutamítja a Hispániából Galliába törô arabokat, mit sem törôdve azzal, hogy tette az utókor szemében korszerûtlenné és maradivá teszi, fôleg szûk látókörû butuska libsik esetében, akik – Fukuyama zöldségeit elfogadva – máig hisznek abban, hogy az élet az egyenlôségrôl szól, s tagadják a fajok és kultúrák közti konfliktusokat. Pótcselekvés. Egyéntôl vagy közösségtôl végrehajtott, pszichés zavar által kiváltott beteges cselekvéssor. Motivációi gyakran bûnök, igazságtalanságok, aljasságok beismerése elôli pánikszerû menekülés. (Lásd még: Magyarok elleni erôszak Szlovákiában.) Pozitív diszkrimináció. Álfogalom. Nem létezô dolog. A megszálló hatalom által kiötlött hazugság a valóság eltakarására. A diszkrimináció lényege, hogy bizonyos csoportokat (faj, nem, kultúra stb.) elônyhöz juttatunk más csoportok rovására. A természet rendje szerint az ember a saját érdekeit helyezi elôtérbe, ám a modern gondolkodás az idegen érdekek elôtérbe helyezését parancsolja, ami így automatikusan saját pusztulásunkat jelenti. A pozitív diszkrimináció mellesleg éppúgy diszkrimináció, mint elônév nélküli rokona – hisz valamely csoportot erôszakkal elônyhöz juttatunk mások rovására -, s az ilyesmit pozitívnak az a fél nevezi, aki épp a nyertes, kedvezményezett oldalon van. Épp ezért a pozitív diszkriminációt hangoztatók magyar volta felettébb kétséges.