Lázadás

– Szerintem nem lehet bármit elhitetni az emberekkel – mondta az újságíró, lazán hanyatt dőlve a kanapén, és lábát föltette a dohányzóasztalra.

– Mert nincs semmi fantáziád – tromfolta le a politikus. – Az elmúlt évtizedekben a legképtelenebb hazugságokat nyomtuk le az európaiak torkán, és meg se rezzentek.

– Tessék, találjatok ki valami nyilvánvaló hülyeséget, és meglátjuk, hogy pénzzel, propagandával be tudjuk-e emelni a fősodorba – javasolta a vállalkozó.

– Hát jó – csatlakozott az influenszer. – Dobjuk be a köztudatba, hogy nemcsak a nők lehetnek terhesek, hanem a férfiak is.

Először mindenki a fejét rázta („Baromság!”, „Azért ne nézzünk mindenkit elmebetegnek!”), de aztán kezdett megtetszeni nekik.

Eleinte egy-két tétova cikk a témában, nyilatkozik egy pszichológus. Tévés műsor készül, először még kitakart arcokkal (a stáb a háttérben fuldoklik a röhögéstől, mert a politikus játssza a terhes férfit). Aztán egy felszólalás az országgyűlésben, színdarabot ír egy vajúdó krapek a megpróbáltatásairól, a népszerű szappanoperába beleírnak egy karaktert (Charles), aki hirtelen állapotos lesz Carolinától; nevet és nemet cserélnek.

Az újság szerkesztősége közben kinövi a régi irodát; amióta élére állt a terhesmanus-projektnek, özönlenek a lelkes aktivista fiatalok, mind itt akar dolgozni, dől a lé, egekben a kattintásszám és az eladott példányok. A parlament emléknapot szavaz meg a terhes férfiaknak, aznap az egész felületet annak szentelik a lapnál.

A főszerkesztő egy idő után már új témát keresne, és a szokásos értekezleten bejelenti, hogy leállnak ezzel a marhasággal. Mindenki jelentkezzen valami értelmes ötlettel, tartalmas cikkel, a várandós hapsikkal nem blamáljuk magunkat tovább.

Ekkor azonban kitör a lázadás; a friss munkatársak, a gyakornokok, az ügy iránt elkötelezett aktivisták nem hajlandók feladni a szent ügyet most, amikor már majdnem célnál vannak.

– Le a kirekesztő retrográdokkal! – zúgják, és az ablakon áthajítva leváltják a főszerkesztőt.