Aprajafalván a közös ellenzéki jelöltet választották polgármesternek, aki rögtön belevetette magát a munkába. Már az első napokban sikerült felfedeznie az előző vezetés alatt meghonosodott megannyi anomáliát.

Hirdetés

Állampolgári bejelentésre, álruhában maga is kiszállt a helyi általános iskolába, és meggyőződött róla, hogy a kapott információk helytállóak: a tanítás végén tucatnyi szülő tolong a lépcsőházban a gyermekére várva. Ugyanakkor több diák, akikért még nem érkezett meg a felnőtt, a porta melletti kis padon kucorog. A helyiségben gyermekzsivaj, tolongás egész délután…

„Gazdaságtalan, értelmetlen”, gondolta a polgármester. „Jellemző, hogy a fideszes elődöm nem jött rá a nyilvánvaló megoldásra.”

Visszasietett irodájába, és rögtön megírta első rendelkezését. Ezentúl sem az apukák és anyukák, sem a tanulók nem várakozhatnak hosszasan a lépcsőházban. A megérkező szülő megfogja az éppen ott tébláboló nebulót, és hazaviszi, miképpen az iskolából kiszabaduló diáknak sem kell saját szülei érkezéséig haszontalanul unatkozni, hanem el kell mennie az éppen ott lévő felnőttel. Mindenki azt a kölköt vacsoráztatja és fürdeti, aki aznapra jutott. Másnap úgyis visszahozza. Ostoba érzelgősség ragaszkodni a sajáthoz arra a pár órára, a darabszám stimmeljen, voltaképpen a mai világban annak sincsen jelentősége, fiú-e vagy lány. Idejétmúlt hagyomány, undorító rasszizmus, ha valaki a saját genetikai bázisával szemben elfogult. Akár szociális szempontok is érvényesülhetnek: akinek nagyobb lakása van, többet is elvihet. Sőt, aki valamiért nem ér rá, aznapra nem kap gyereket. Vége van annak a szentimentális, magát családbarátnak nevező, genderfasiszta, kirekesztő fideszes világnak, amikor előbbre való a rokonság a józan észnél.

– Gyurikám – szólt ki a polgármester az irodából az unokaöccsének, kezében a határozattal. – Itt ez az iskolai program, a cégedre bízzuk a végrehajtását, majd számlázd ki az önkormányzatnak, de ne feledd a tíz százalékomat!