Vasárnapi jegyzetek

Wittner Mária szabadságharcos Kedves Mari! A Népszabadság 8-i számának címoldalas főcikke ’56-ról, ismét megosztva? – Wittner Mária nem hallgat Orbánra – Kosáry Domokos: Elképesztő, Boross Péter: Sajnálatos címen ír cikket és közöl veled interjút a 2. oldalon „Ellennyilatkozat a forradalom ünneplésére – Wittner Mária: ’56-os vagyok, nem pedig egy párt tagja” címen. Az interjú egyik kérdéséből is megtudhatjuk, hogy Sólyom László köztársasági elnök, Göncz Árpád (volt író és volt köztársasági elnök), valamint Kosáry Domokos, az MTA volt elnöke közös ünneplésre kérte az országot. Míg Te „persze” meg akarod osztani. Mari kedves, nincs annyi szó, amennyi elég lenne kifejezni egyetértésemet. A felsorolt urak a kettős mérce bajnokai. Majd ha azt szorgalmazzák, hogy a holokauszt napjára is meghitt egységben gyülekezzenek az emlékezők Szálasi követőivel, akkor nem hangzik majd hamisan „szörnyülködésük”, amiért Te nem vagy hajlandó a szabadságharc vérbe fojtóinak jogutódjaival együtt ünnepelni. Változatlan szeretettel, megbecsüléssel, valamint arc- és kézcsókkal. István

A Vasárnapi újság több mint egymilliós hallgatói táborának

Kedves Hallgatók! Such György, a Magyar Rádió újonnan kinevezett elnöke az érdekeit tökéletesen ismerő balliberális média és politika hangos tapsától kísérve megfosztotta Önöket a Vasárnapi újságban elhangzó jegyzetektől. Dupla „indokkal”. Egyrészt e sorok írója eltiltása „kedvéért” a jegyzetet mint műfajt tiltotta le – a Magyar Rádió és a civilizált országok közszolgálati adói történetében páratlan módon – az egész rádióban, ráadásul, mint Such a Népszava augusztus 9-ei számában adott rövid interjújában nevem ötszöri és egyedüli említésével elmondta, az MR-ben semmilyen formában nem szerepelhetek. Emellett le kell szögeznem, hogy e letiltásnál nagyobb kitüntetésben e kormánytól nem lehet részem: igazolja azt, hogy azon jegyzeteim, amelyek ellen még ORTT-panasz sem érkezett, a legérzékenyebben érintették a demokrácia, a tárgyilagos műsorszórás és a tények ellenségeit. Ugyanakkor az a tény, hogy Such Györgyön, a Magyar Narancs, a Magyar Hírlap és a Lauder/Baló-féle tévé egykori kulcsemberén keresztül engem távolíttattak el azonnal és elsőként a rádióból, köteteknél többet mond. Nem utolsósorban a Gyurcsány-kurzus gyávaságáról és a szólásszabadsághoz való viszonyáról. No meg arról, hogy mit jelent a hallgatottság mértéke és értéke a folyamatosan a piacra hivatkozók szemében, ha nem balliberális hangról van szó. Most ezúton köszönöm meg önöknek, hogy éveken át vasárnap reggeli alvásukat feladva szeretettel hallgattak. Hálás köszönet illeti a Vasárnapi Újság rovata minden tagjának segítőkészségét is. Végezetül álljon itt a már letiltott utolsó jegyzetem és 1999 májusában elmondott azon első jegyzetem, amely – mekkora „véletlen” – e hetilap nevét tartalmazza. E lap főszerkesztőjének pedig köszönet azért a telefonért, amelyben szomorúan gratulált, hogy Such úr természetrajzát és várható intézkedéseit e hasábokon „megjósoltam”. Igazán nem volt nehéz munka. Tisztelettel, Lovas István

A letiltott jegyzet:

Rend Szentpétervárott, az úgynevezett G8-ak csúcstalálkozóján Vlagyimir Putyin orosz elnök nevetségessé tette George Busht. Amikor az amerikai elnök arra biztatta Putyint, hogy másolja le az iraki demokráciát, az orosz elnök a világsajtó tudósítóinak hahotázása közepette kapásból azzal vágott vissza, hogy, idézem, „egészen őszintén, mi nem szeretnénk egy olyan demokráciában élni, mint Irak”. Vagyis Putyin szerint az emberek inkább választanák az orosz korlátozott demokráciát, mint az iraki „szabadságot”, ahol naponta száz embert mészárolnak le. Ha nálunk a közvélemény-kutatóknak lenne intellektuális bátorságuk valóban kényes, sőt kínos kérdések feltételére, talán készítenének egy közvélemény-kutatást 16 évvel a fordulat után és megtudakolnák: vajon a többség felcserélné-e az itteni demokratikus rendszert egy szingapúri típusú tekintélyuralmi rendszerrel, ha az életszínvonal, az élet- és vagyonbiztonság, valamint az egészségügyi színvonal is szingapúri lenne? Tegyük hozzá: az egykori brit gyarmat a hatvanas években messze szegényebb volt, mint Magyarország, és ma már gyakorlatilag svájci színvonalon élnek. E délkelet-ázsiai városállamban a falfirka ismeretlen, és a burjánzóan zöldellő parkokban bárki, akár egy egyedülálló nő is sétálhat éjnek éjjelén anélkül, hogy támadástól kellene tartania. A kábítószerárusokat pedig kivégzik. Egy ilyen közvélemény-kutatásra természetesen nem kerülhetne sor, mert a közvélemény-kutatók félnének az eredménytől. Attól, hogy kiderülne: 16 évvel az egypártrendszer összeomlása és a demokratikus intézményrendszer kiépítése után az embereknek netán nagyobb része választaná vélhetően a biztonságot és gazdagságot, mintsem a ma nálunk valóban létező demokráciát, amely a legtöbbeknek szegénységet és a vagyonbiztonság hiányát jelenti, no meg a bűnözők védelmét. Ahogyan az oroszok is inkább választanák a féldemokráciát, és az ott rendet teremtő Putyint, mint a rettegést hozó iraki „demokratikus” káoszt. Mindez persze csak gondolati játék: pusztán annak érzékeltetésére, hogy a rend iránti igény bizony erősebb lehet a demokrácia iránti vágynál is. Ha pedig a demokrácia gazdagsággal és renddel párosul, mint például Bajorországban, ahol 1945 óta következetesen minden tartományi választáson a jobboldal vitte el a pálmát, akkor talán nem kérdéses, egy képzeletbeli választás esetén mire voksolnának a megkérdezettek. Az őszi választásokon Budapesten két filozófia csap majd össze. Demszky Gábor főpolgármester féktelen liberalizmusa és Tarlós István ígérete arra, hogy a fővárosban rendet teremt a fővárosiak kedvéért és a fővárosiak érdekében. Demszky Budapestje – ellentétben akár a bajor tartományi székhellyel, Münchennel, vagy akár Prágával, a cseh fővárossal – a mocsok, a falfirkák, a deviánsok felvonulásának, a betörők zavartalan működésének, az omló vakolatoknak, a kutyaürüléknek, a szennyes falaknak, a bűzös metrófolyosóknak, a koldusoknak a városa. Amit Tarlós ígér, az a demokrácia rendje: ahol a zöldterületet nem csökkentik azért, mert az ingatlant a legtöbb pénzt ígérő kapja, aki általában külföldi, hanem azért növelik azt, mert a közösség, vagyis a gyerekek és felnőttek tüdejének oxigénigényét is figyelembe veszik. Ahol a graffiti nem sikk, hanem a magántulajdon illegális rongálása. Ahol a közterületi szükséglet végzése és a koldulás éppen úgy megszüntethető, mint Oslóban, Genfben, Prágában, de akár Pozsonyban is. Ha Budapesten rend lenne, még bevételei is nőnének: több adófizető költözne viszsza, és netán annyi turista hullámzana a Lánchídon, mint most a prágai Károly hídon. 16 évnyi Budapest mutatja, hogy mit hozott a rend nélküli demokrácia. Érdemes lenne legalább négy évre kipróbálni, mit hozna egy rendszerető demokrácia a fővárosban.

Az 1999. május elején elhangzott első jegyzet :

„Az SZDSZ és a 4-es metróvonal problémája egy csapásra megoldható lenne. Az SZDSZ vezetőségét bele kell lőni a Dunába, ami megalapozza a folyón átfutó alagutat és eltünteti a közéletből a demokráciát legszélsőségesebben fenyegető pártot.” Ezt az olvasói levelet a Demokrata című hetilap május 6-i száma közölte. A kibontakozó felháborodás teljesen jogos. Az is, hogy az ügyészség a büntető törvénykönyv 269. paragrafusa alapján hivatalból eljárást indított a lap ellen. Ez a paragrafus – melyet szélesebb körben a Göncz-féle gyűlölettörvénynek neveznek – kimondja ugyanis, hogy „aki nagy nyilvánosság előtt a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, illetve gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekményt követ el, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” A jövő hét elejére várható egy hatalmas sajtókampány beindulása a Demokrata ellen. Megírják majd, hogy ennek az olvasói levélnek a megjelentetésével a hetilap kiírta magát abból a körből, amelyet nyugati civilizációnak neveznek. Az SZDSZ és az MSZP, a Komintern óta gyakorolt reflexeinek utat engedve, feltehetően felszólítja a kormányt és pártjait, határolják el magukat a szélsőség újabb, immár a gyilkosságra is felhívó megnyilvánulásától. Az imént elhangzottakkal egyetlen baj van. Egy szó sem igaz belőlük. Megismétlem, ugyanis a Magyar Rádió adása a keleti országrészekben, nem is szólva Erdélyről, már nem fogható tisztán: az elhangzottakból egyetlen szó sem igaz. Ugyanis a Demokratában gyilkosságra uszítás nem jelenhet meg. De megjelent a MANCS című, az SZDSZ-hez igen közel állónak tekintett hetilap 1998. december 3-i számában ezzel a szöveggel: „A nemzeti Gödör hasznosításával kapcsolatos pályázatra küldök egy radikális ellenzéki és egy kormánypárti ötletet. 1. verzió: Lőjük bele a MIÉP-tagságot, aztán temessük be.” Ezt követően Kis János, az SZDSZ ősatyja Tolerancia-sajtódíjat nyújtott át Makai Józsefnek, a hetilap akkori főszerkesztőjének, aki ma a Magyar Hírlap című, szerény példányszámban megjelenő „liberális” napilap publicisztikai rovatának vezetője. A MANCS-ban megjelent olvasói levelet egy hónap teljes csönd követte. Nem indult sajtóhadjárat, nem indult ügyészségi vizsgálat és a kormánypártok sem kérték fel az SZDSZ-t, hogy határolódjon el az idézett szövegtől. Mígnem a Demokrata ez év január 7-én nyílt feljelentéssel fordult a Fővárosi Főügyészséghez gyilkosságra való felbujtás miatt. A nyílt feljelentés azt a reményét is kifejezte, az ügyészség nem igyekezik ezúttal elodázni kötelességét. Ehelyett az ügyészség hallgatott. Két hónappal később a feljelentést egy sürgető levél követte Bócz Endre fővárosi főügyésznek címezve. Március 25-én meg is jött a válasz. A főügyészség a feljelentést nem találja. A feljelentő március 31-én adta meg az ajánlottan küldött feljelentés ragszámát, mellékelte ismét a feljelentést és kérte, haladéktalanul indítsák meg a vizsgálatot. Azóta több mint egy hónap telt el. Az ügyészség néma maradt. Az államfő által szorgalmazott és három évvel ezelőtt életbe léptetett törvény a gyűlölet keltésére alkalmas, ismétlem, alkalmas cselekmény elkövetéséről beszél. Márpedig az ügyészség tétlensége alkalmas arra, hogy a nyilvánosságban gyűlöletet ébresszen a lakosságnak egy bizonyos csoportja ellen, amely csoport képes arra, hogy büntetlenül, fasiszta mintára tegyen különbséget a meggyilkolandók között azok nemzeti, etnikai, faji vagy vallási hovatartozása alapján. Eszerint tehát vannak untermenschek, vagyis emberalatti lények, akiknek a meggyilkolására invitáló felszólítást a hatóságok, egyes pártok és a sajtó cinkos hallgatással hagyja jóvá. De vannak olyanok – ők a felsőbbrendűek, az „übermenschek” -, akiknek a folyóba lövetésére csak fejvesztés terhe mellett lehet akár gondolni is. Ez az említett ügyészi tétlenség alkalmas egyebek között arra is, hogy gyűlöletet keltsen a lakosság egy jól meghatározott csoportja ellen, amely médiabeli jelenlétével vélelmezhetően képes az ügyészséget megfélemlíteni, illetőleg tétlenségre késztetni. Mert ha nem így lenne, és az ügyészi tétlenségre van más magyarázat is, akkor azt a nyilvánosságnak azonnal meg kellene ismernie.

(Helyhiány miatt a Fikció Pártnak írt levél folytatása a jövő héten.)