Négy, egymással összefüggő célt kívánnak elérni azok, akik valójában mozgatják a folyamatokat: megtörni a jobboldal hegemóniáját az utcai nyomásgyakorlásban, ellehetetleníteni a jobboldal utcai demonstrációit és az utcát megszerezni a baloldal számára; a köztereken tartani a randalírozókat, hogy a tőlük való félelem a velük szemben védelmet ígérő baloldalhoz kergessen minél több szavazót; fenntartani azt a látszatot, hogy a jobboldal parlamenti pártjai és az utcai randalírozók, az úgynevezett szélsőjobb között valamiféle kapcsolat van, valami módon közük van egymáshoz; végül pedig fenntartani azt a látszatot, hogy a demokrácia és szabadság védelmezője a baloldal.

A jelen esetben az akció az aláírni – nem aláírni csapdával indult. A kérdéses szöveg (sok korábbihoz hasonlóan) úgy van megfogalmazva, hogy annak, akit felkérnek, muszáj legyen aláírnia, különben kínos magyarázkodásokra kényszeríthetik arról, hogy egy ilyen jó ügyet milyen megfontolásból nem támogat.

A Fidesz elnöke az egyetlen ésszerű megoldást választotta, amikor a felállított csapdából az aláírással vonta ki magát. Ráadásul Gyurcsány Ferenc árnyékra vetődött, amikor Orbán Viktort (nem sejtve, hogy ez már megtörtént) felszólította az aláírásra. De ez csak mellékszál. A lényeg, hogy a csapdával sok jóhiszemű embert és szervezetet sikerült zsákmányul ejteni, ezzel a régóta óhajtott nemzeti összefogás látszatát kelteni.

De mit is ír alá az ember valójában? Egy nyilatkozatot, amely olyasmi ellen tiltakozik, ami így vagy úgy, jogosan vagy igaztalanul, de a politikai jobboldalhoz kapcsolható. Rasszizmus, szélsőségesség, kirekesztés? Az a közvélemény szemében Budaházy, Toroczkai, a Kossuth tériek. Tőlük csak egy lépés a Magyar Gárda. Az meg maga a Jobbik. Innen pedig csak egy macskaugrás a Fidesz. Az asszociációs folyamat annál is működik, aki nem tudja magáról. Orbán Viktor határolódjon el a Jobbiktól! Ez a felszólítás nem azért hangzik el, hogy Orbán Viktor elhatárolódjon (már rég átjárhatatlan fal húzódik a Jobbik és a Fidesz között, és ezen néhány önkormányzati szövetség sem változtat), hanem azért, hogy indirekt, éppen ezért hatékony módon azt lehessen érzékeltetni, hogy közük van egymáshoz, létezik az a kapcsolat, amelyet meg kellene szakítani.

Honnan tudjuk, hogy vannak Magyarországon szélsőségesek? Onnan, hogy időnként néhány tucat primitív bunkó felborogatja a kukákat, és megdobálja a rendőröket. Hogyan kell elérni, hogy ezek a primitív bunkók megjelenjenek a köztereken, és műsort rendezzenek a hazai és nemzetközi hírműsorok kamerái előtt? Számukra provokatív rendezvényekkel ki kell csalogatni őket az utcára. Ha valaki utcai verekedéseket akar Budapesten, nem kell mást tennie, mint összeereszteni a Fradi és az Újpest drukkereit. A kukaborogatós, kődobálós, nyolc napon túl gyógyuló sérüléses utcai harc garantált. Ha valaki szélsőjobboldali zavargásokat akar Budapesten, nem kell mást tennie, mint ráereszteni a magukra jobboldali jelvényeket aggató bunkók tüntetését egy melegfelvonulásra.

A balhé természetesen kitört, csoda, hogy csak ennyi volt. Ahhoz azonban elég, hogy újabb tiltakozó gyűléseket lehessen rászervezni, amivel megint ki lehet csalogatni a vadakat, megint borulhatnak a kukák, megint a falhoz lapulhatnak a békés járókelők: ezek a jobboldaliak ránk hozzák a bajt. Jaj istenem, csak béke legyen!

Mindez visszamenőleg lejáratja azt az elemi felháborodáshullámot is, ami két évvel ezelőtt kitört Budapesten. Hiába kerülnek nyilvánosságra nap mint nap újabb bizonyítékok arról, hogy a rendőrség vadállati brutalitással törte le a 2006-os őszi megmozdulásokat, sok ember fejében sikerül összemosni az akkori tiltakozókat az akkori és későbbi kukaborogatókkal. Egykutya – ez a politikai marketing üzenete, és az üzenet sok helyen célba talál.

Most megint masíroztak. Megint tiltakoztak az ellen a százötven tompa agyú balhézó ellen, akiket a korábbi felvonulásokkal újra és újra sikerült az utcára provokálni. Ott árulta magát a miniszterelnök, körülötte a marketingcsapat, amely lám, megint megmenti Gyurcsányt a bukástól, megint a másik oldalra tolja át a felelősséget.

A jól kitervelt akció, a jó szándékú civil kezdeményezésre való ráépülés azonban – a rendszerváltás óta talán először – csúfosan megbukott. A másnapi maratoni futáson háromszor annyian vettek részt, mint ezen a zavaros nevű, zavaros indíttatású, zavaros tartalmú vonuláson. A Brezsnyev-látogatásokat idéző rendőri túlbiztosítás önmaga paródiájába fordult. Úgy látszik, a mélyben valami gyökeresen megváltozott Magyarországon. Már csak az a kérdés, mikor ér el ez a változás a felszínig.