Röviden: a Csendes népirtás című tanulmányhoz a következőket fűzném hozzá. Őszintén gratulálok a szerzőnek! Tehát mondandóm az általa leírtak bővítésére irányul. Eszmefuttatásom címében azért parafrazáltam Zsebők Csabát, mert a magyarság irtói már a látszatra sem adnak, nem is folyamodnak a porhintés hagyományos módszeréhez, nem is sugdolóznak a hátunk mögött, de annál inkább üvöltöznek, többek között Gheorghe Funar Kolozsváron, Vadim Tudor szenátor pedig Bukarestben, mások pedig másutt, ahol szabad. Márpedig a magyarságot mindenütt lehet és szabad szidni-verni-irtani! S immár nemcsak „csendesen”, hanem harsányan és dübörögve is. Miután e panasz kikívánkozott belőlem, „beszámolhatok” arról, hogy az Összmagyar Testület évtizedek óta gyűjti-gyűjtögeti a magyarság fizikai-szellemi-erkölcsi megsemmisítésének a dokumentumait.

Az 1985-88-as időszakban az Amerikai Magyarok Katolikus Vasárnapjának hasábjain leltárba vettük az összes Erdélyben, Partiumban, Bánságban és Romániában elpusztított magyar és magyar vonatkozású emlékműveket és műemlékeket. Munkánkban rengeteget segített Zolcsák István, aki lehetővé tette a „leltár” folyamatos közlését.

A kilencszázhetvenes évektől kezdve pedig a Szabad Európának, a Nemzetőrnek, az Amerika Hangjának és több nyugati lapnak juttattuk el pontos, személyekre lebontott híreinket a népirtásra vonatkozóan. Az 1985-88-as időszakban Száz Zoltán és Bakó Elemér segítségével többször fordultunk az USA Kongresszusához, Szenátusához, az ENSZ bizottságaihoz stb. memorandumainkkal, mellékelve a konkrét adatok sokaságát: követeltük, hogy Amerika tegyen végre legalább egy lépést az elcsatolt területeinken nyomorgó és pusztulásra ítélt magyarokért. Valamennyi ügyködésünk hivatalos nyoma föllelhető több kiadványban, könyvben stb. Itt kell külön megemlítenem a néhai Száz Zoltán Erdély védelmében című átfogó tanulmánykötetét, ami angolul is megjelent, de másnap éppen a román diplomaták mind egy szálig fölvásárolták. A szerzők sokaságát sorolhatnám, akik nem csak összegyűjtötték (vagy folyamatosan gyűjtögették) a magyar népirtás dokumentumait, de próbálták is érvényesíteni azokat, mint hathatós érveket az egyes kormányoknál, nemzetközi intézményeknél stb. S bármennyire is fájdalmas, de ide kívánkozik közbeékelném: az imént említett politikai fórumokban gyengének bizonyult a magyar lobbi!

Tény, az emigráns magyar szervezetek, személyek külön-külön rengetegszer próbálkoztak tenni és tettek is a magyarságért, de ritkán léptek föl együtt, mint más nemzetek fiai és lányai… Ezért bizonyultunk gyengének és ezért vagyunk erőtlenek ma is! A kinti magyarságot megosztotta, hogy ki mikor kényszerült elhagyni a hazáját, aztán következett a foglalkozás, vallás, származás szerinti megkülönböztetés, nem is beszélve a már nevetséges, de ismét divatba jövő rangkórságról! Ady kimondta a verdictumot, hogy „Nekünk Mohács kell”! Sajnos, az eredetinél jóval nagyobb és vészesebb, nemzetpusztító Mohácsaink voltak, és a magyarság akkor sem fogott össze. Nem Mohács, hanem új önszemlélet, új történelmi öntudat, önbizalom kell. No meg az is, hogy fogontozzunk egymásba, ismerve az egész nemzetet. Ez viszont csak akkor lehetséges, ha valóban meg akarjuk ismerni és számon tartani egymás és a nemzet szenvedéseit. Ezért van szükség az említett cikkben ismertetett kezdeményezésekre, amelyeket az Összmagyar Testület minden erejével támogat.

S ha már a támogatást említettem a népirtást illetően, hadd említsem meg néhány nagyszerű barátunk, tagtársunk idevágó munkásságát, akik tulajdonképpen már évtizedek óta azt szorgalmazzák, művelik amiről Zsebők Csaba írt. Íme: Bencze Mihály (Brassó), Mészely József (Sepsiszentgyörgy), Lay Imre (Brassó), Puskás Attila (Sepsiszentgyörgy), Kincses Emese (Csíkszereda), Tarisznyás Márton hagyatéka (Gyergyószentmiklós), Borsos Miklós, Keresztes András, Oláh Tamás, Keresztes Márton, Veres József, Ferencz Ervin ferences szerzetes és a többiek följegyzései, tanulmányai Szárhegyről. Oltyán László, Gagyi László hagyatéka (Marosvásárhelyen), Mészáros József és még nagyon sokan ugyancsak a Bolyaiak városából egészen Sütő András Naplójáig, Bruncsák József (Nagyvárad), Pusztai János (Nagybánya-Budapest), Gyöngyösi Gábor (Szatmárnémeti-Miskolc), Gellért Sándor hagyatéka (Mikola), Számadó Ernő Naplója (kiadatlan), Pénzes Margit, Czyrjék Ferenc (Marosvásárhelyről) stb. A nevek sokaságát említhetném. Fölötte fölhívom az érdeklődők figyelmét a ma már Gödöllőn élő Katona Szabó István író-történészre, aki számtalan könyvében éppen az erdélyi magyar népirtással „foglalkozik”, s amellett évtizedek óta figyeli és jegyzeteli a világ román rádióadóinak a magyar vonatkozású híreit, kommentárjait, uszításait! Tudtommal ő az egyetlen ember, aki egy intézmény ilyenszerű munkáját végzi egyedül, de – sajnos és jellemző! – a magyar bel- és külpolitika csinálóit nem érdekelte Pista barátunk emberfeletti munkája.

Külön szólnom kell Kosztin Árpádról, az Összmagyar Testületünk egyik alelnökéről, aki műveiben szétverte a dákoromán elméletet, ugyanakkor megírta a Magyarellenes román atrocitások Erdélyben című könyvét, amelyet szerénységem fejelt meg. Döbbenetes leltár! Angol nyelven is megjelent. Sajnos Orbán László, volt börtöntársunk már nem él, besugarazással tették tönkre, de betegen is megírta a magyar népirtás egyik fontos fejezetét, csak ki kéne adni, feldolgozni, hasznosítani a népirtás megtorpedózása érdekében. Itt kell megjegyeznem számtalan följegyzést, kimutatást, panaszt, összegzést rejtegetnek szerte a Kárpát-medencében a népirtás poklaiból kiszabadult magyarok, de félnek nyilvánosságra hozni. És ez a félelem egyre fokozódik, mert Budapest érettük nem emeli föl a hangját, nem üt az asztalra, nem védi meg őket!

Külön öröm számomra, hogy Tamáska Péter barátom kezében futnak össze a szálak! Az ő személye és eddigi tevékenysége biztosíték arra, hogy az elképzelés megvalósul. Az Összmagyar Testületünknek 33 országban van tagsága, így természetes, ha rengeteg ellenőrizhető, konkrét dokumentummal, információval rendelkezünk. Valamennyit Tamáska Péter rendelkezésére bocsátjuk, sőt együtt dolgozunk velük. Elvégre ugyanabból a forrásból fakad mindnyájunk keserve, de bizakodása is.

* a szerző az Összmagyar Testület elnöke