A német politika sorsfordító pillanatai mind nagy vezetőkhöz kapcsolódnak. A német visszatérés a nagyok asztalához az európai integráció kezdeményezése révén Konrad Adenauerhez, az újraegyesítés Helmut Kohlhoz köthető. Angela Merkel most tölti kancellárságának tizenhatodik és egyben utolsó évét, és felmerül bennünk, hogy mi kapcsolódik majd az ő nevéhez.

Hirdetés

Csalóka a mérlege, ugyanis nem egy kiemelkedő eseményre fogunk emlékezni, ha a Merkel-korszakról beszélünk, inkább számos belpolitikai és európai döntés fűződik hozzá, amelyek jelentős hatással voltak az egész térség politikai és gazdasági fejlődésére.

Angela Merkel meghatározó szerepet játszott a gazdasági válság európai begyűrűzésének kezelésében – bár majd az utókor fogja csak tudni megítélni, hogy a görögökre kényszerített intézkedéscsomag a megfelelő megközelítés volt-e. Az európai uniós pénzügyi fegyelem betartására és betartatására vonatkozó törekvés is hozzá kapcsolódik. Ezzel párhuzamosan Németország elérte a híres „fekete nullát”, az egyensúlyon alapuló költségvetést, azaz államadóssága egy-két évig folyamatosan csökkent, amire addigi 22 éves történelmében nem volt példa. A jelenlegi rendkívüli válságkezelés változtatott ezen a trenden, most azonban a gazdasági teljesítmény szinten tartása az elsődleges.

2015-ben, a migrációs válság kibontakozásakor Merkel a mindenkit befogadni kívánó Willkommenskulturt hirdette meg, egyesek szerint a német ipar munkaerőhiányának kezelése érdekében, mások szerint a mindinkább balratolódó liberális sajtó nyomására. Emiatt sokan leírták, bukottnak könyvelték el a kancellárt, 2017-ben azonban megnyerte a választásokat, újra nagykoalíciót alakított a szociáldemokratákkal, akiket ezek után végképp bedarált, középpárttá zsugorított és az elmúlt négy évben nem hagyott szóhoz jutni sem. Kancellárságát most pedig azzal zárja, hogy hatékonyan kezelte Németországban a koronavírus-járványt, népszerűbb, mint bármely más politikus, támogatottsága a pártjáénál is nagyobb, és maga döntött úgy, hogy nem indul újra. Pártja pedig nem azzal küzd, hogy meg kell újulnia, le kell mosnia magáról a Merkel-billogot, hanem épp azon kell dolgoznia, hogy olyan jelöltet találjon, akiről a szavazók elhiszik: ugyanazt az utat fogja ugyanolyan határozottsággal járni, mint elődje. És itt kezdődnek a nehézségek.

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) hagyományosan együtt indul a szövetségi választásokon. Általában a CDU, a nagyobb párt adja a kancellárjelöltet, aki egyben a párt elnöke is. Mivel Merkel már korábban bejelentette, hogy 2021-ben nem jelölteti magát újra, az utódlásáról szóló tárgyalások már egy-két éve megkezdődtek. Jól mutatja, milyen mély nyomott hagy Merkel a CDU-ban, hogy az első két jelölt, Ursula von der Leyen, majd Annegret Kramp-Karrenbauer egyaránt vezető női politikus volt. Végül azonban egyikük sem tudta beváltani a hozzájuk fűzött reményeket. Így múlt szombaton három nyugatnémet, ráadásul észak-rajna–vesztfáliai férfi közül választhattak elnököt a CDU-delegáltak a digitális pártkongresszuson. A három jelöltben azonban összesen ennyi volt a közös, mind elképzeléseikben, mind tapasztalataikban teljesen eltérő alternatívát jelentettek a CDU számára.

Norbert Röttgen, a Bundestag külügyi bizottságának elnöke kezdettől fogva nem számított esélyesnek, a harc Észak-Rajna–Vesztfália jelenlegi miniszterelnöke, Armin Laschet és Friedrich Merz korábbi CDU-frakcióvezető, üzletember között zajlott. Míg Laschet a merkeli vonalat képviseli – nem véletlen, hogy a kancellár bizalmi embere, Helge Braun kancelláriaminiszter is Laschet mellett szólalt fel –, addig Merz, aki sosem kapott szerepet a Merkel-kormányokban, új vonalat helyezett előtérbe, a CDU konzervatív szárnyának elképzeléseit. Az elmúlt évek centrista CDU-politikájától elszakadva keményebb álláspontot vett fel a migráció, az államháztartás, az integrációs nehézségek kérdésében. Ennek következtében meg is osztotta a CDU-t, és míg a fiatalok őt támogatták, addig a női tagozat egyértelműen vele szemben foglalt állást.

A közvélemény-kutatások szerint Merz az utolsó pillanatig tíz százalékkal vezetett mind a CDU-szimpatizánsok, mind a teljes népességben körében. A kongresszust megelőző napokban azonban hirtelen egyre többen Laschet mellett álltak ki, még a korábban egyértelműen Merzhez húzó keleti tartományokból is. A kongresszuson – ahogy várható volt – Röttgen kiesett az első körben, Laschet pedig a második menetben, a szétszavazáson nyerte el a pártelnöki pozíciót.

Korábban írtuk


De mit is jelent ez valójában a CDU értékválasztását illetően? Amellett, hogy a delegáltak Merkel vonalát kívánják folytatni, nemet mondtak az újításra, a középről történő újbóli jobbratolódásra is. Végső soron ragaszkodnak egyfajta illúzióhoz, mintha Merkel mégsem tűnne el teljesen a kancellári pozícióból, hiszen politikája, szellemisége fennmarad.

Az Unió-pártok kancellárjelöltjéről szóló játszma az elnökválasztással azonban még nem zárult le, sőt érdemben csak most kezdődik. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy Laschet indul majd az Unió-pártok nevében az ország kormányzásáért, erről a kereszténydemokrata és keresztényszociális vezetés húsvét után dönt majd közösen. Hónapok óta közbeszéd tárgya, hogy szeptemberben esetleg ne egy CDU-s, hanem a CSU-s bajor miniszterelnök, Markus Söder méresse meg magát. Söder nagyon karakteres politikus, a koronavírus-járványt jól kezelte Bajorországban, és ezáltal nagy nyilvánosságot kapott szövetségi szinten is. Ezzel a CSU régi vágya teljesülhetne, hogy végre ők adják a kancellárt. A történelem azonban ellenük szól, hiszen minden alkalommal, amikor CSU-s jelölt indult, elbukott, és végül szociáldemokrata lett a kancellár. Ráadásul kérdéses, hogy Merkel pártja ki akarja-e adni a kezei közül az ország vezetésének a lehetőségét, méghozzá egy olyan embernek, aki jelentősen letérne az elmúlt 16 évben járt útról. Ha a CDU nem rajong is az ötletért, figyelembe kell venni, hogy a szavazók országos szinten Söderben látják a legnagyobb potenciált arra, hogy jól vezesse az országot.

Ezzel azonban még nem értünk a trónkövetelők sorának végére, értesülések szerint ugyanis a CDU-s szövetségi egészségügyi miniszter Jens Spahn is pozicionálja magát a háttérben a kancellári futamban, mindezt úgy, hogy a frissen megválasztott Laschettel párban indult a CDU vezetőségéért, szombaton meg is választották alelnöknek. Spahn támogatottsága, amikor elkötelezte magát Laschet mellett, még bőven elmaradt a tartományi miniszterelnökétől, a Covid kezelésében vállalt kiemelkedő szerepének köszönhetően azonban óriásit nőtt a népszerűsége; voltak időszakok, amikor még Merkelt is maga mögött hagyta. Ezzel párhuzamosan megerősödtek a Spahnt indulásra buzdító hangok is. Mégis vékony jégen táncol, amikor azt fontolgatja, hogy csapattársát, a CDU új elnökét kilökje a hajóból.

A magyar–német kapcsolatok szempontjából Laschet előreláthatólag Merkel pragmatikus vonalát fogja továbbvinni. Észak-Rajna–Vesztfália a legnagyobb magyarországi befektetők közé tartozik, így tudja, hogy mennyire össze van fonódva a két ország gazdasága. De politikai szempontból is barátilag tekint a magyar kormányra. Ennek már a vártnál korábban is jelentősége lehet, figyelembe véve, hogy mint az Európai Néppárt legnagyobb tagjának elnöke, szava lesz a februári kongresszuson, ahol a Fidesz tagságáról kívánnak dönteni.

Kohlt annak idején szociáldemokrata kormányzás követte, éppen azért, mert nem találták meg azt az utódot, akire ne lett volna nagy a kabát. Adenauer után bár kereszténydemokraták kormányoztak, kevesen emlékeznek már a tevékenységükre. A CDU jelenleg nagy előnnyel vezet a többi párt előtt, nagy hibák elkerülése esetén folytathatják a kormányzásukat.

Izgalmas időszaknak nézünk tehát elébe: olyan jelöltet választ-e a jobboldal, aki megpróbálja megakadályozni, hogy a németekben túl korán tudatosuljon, nem Merkel fog tovább regnálni 2021 szeptembere után, vagy olyat, aki elhiteti velük, hogy fel tudja venni a versenyt a jelenlegi kancellár hatékonyságával és eredményeivel, mindezt úgy, hogy önálló úton jár? Bárki kerüljön is pozícióba, félő, hogy Merkel örökségének árnyékában kormányoz majd.

A szerző az Alapjogokért Központ EU-s műhelyének projektvezető-helyettese.