Úgy érzem, a kiutasítás a magyar közvélemény egy részét arra tanította, hogy ha egy alig 9 milliós ország, mint az öné, amely ráadásul az Egyesült Államok „hátsó udvarában” fekszik, ezt a lépést meg meri tenni, akkor erősen tévesek azok a nálunk burjánzó egyes kényszerképzetek, amelyek szerint mindennek engedelmeskedni kell, amit Washington a színfalak mögött vagy nyilvánosan diktálna hazai politikusainknak. Ezt egyébként északi szomszédunk, Szlovákia miniszterelnöke – aki az „értékeire” és a „demokráciára” hivatkozó unió és a pozsonyi amerikai nagykövet szeme láttára két lábbal ugrál a magyar kisebbség nyelvhasználati jogain is – tökéletesen tudja, miközben mind népszerűsége, mind országa gazdasági mutatója az eget veri. Egyben jelentem, hogy mi az amerikai érdekszférában az elmúlt 18 évben hatalmas utat tettünk meg. 1990 előtt szovjet csapatok foglalták el Magyarországot. Az akkori helyi kommunista vezetők hatalmát szovjet tankok tartották fenn, míg a maiakat – akik véletlenül azonosak a tegnapiakkal – kitartó munkával Washington jócskán segítette hatalmon maradni.

18 év alatt a volt kommunisták és külföldiek felvásárolták a magyar vagyont. Ma több százezer gyerek éhesen és sírva megy ágyba, de legalább – mint a napokban kiderült egy olyan hosszú távú katonai stratégiából, amelyet Gyarmati István, a Horn-kormány helyettes államtitkára, Deák Péter nyugállományú ezredes és Szenes Zoltán, volt vezérkari főnök dolgozott ki – a magyar alakulatok egy atomtámadás után takaríthatnának.

Arról pedig önnek nyilván van ötlete, hogy az atomháborút ki fogja megindítani.

A Népszabadság szerkesztőségének

Uraim!

Azért vágyaiknak szinte már valóban komikusan sötét tárgya az az igyekezet, ahogyan a Fideszt védelmezik a Magyar Nemzettől „Gáz” – új kottából című írásukban, amelyben az önök által megkérdezett fideszesek szerint a Magyar Nemzet „átlépte azt a bizonyos határt; döbbenet”. Így reagálnak önök arra a Gáz címmel, szeptember 4-én megjelent vezércikkre, amelyet D. Horváth Gábor, a lap helyettes főszerkesztője írt arról, hogy egyrészt nem kellene Amerika kedvéért felrúgni a Magyarországra (valamint Olaszországba, Ausztriába és számos más uniós országba) földgázt szállító Gazprom-vezeték építési szerződését, másrészt nem nemzeti érdek Washingtonnál is atlantistábbnak lenni.

A jobboldali szavazók azon része, amely olvasta cikküket és látta, hogy a vitában kinek az álláspontját védik, nyilván tömegesen átkozza D. Horváth Gábort, hiszen önök egy jobboldali belvitában köztudomásúan annak az oldalnak a pártját fogják, amely az önöknek fájó álláspontot képviseli. (Ez a mondat ironikus volt.)

Utána rátérnek a Demokratában írt leveleimre, és ezért válaszolok itt önöknek.

Ezt írják: „Az Amerika-ellenes Hugo Chávez venezuelai elnököt fetisizáló Lovas István – aki a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója is volt – egyébként menetrendszerűen felelősségre vonja a Magyar Demokratában a fideszes »neokonokat«, Németh Zsolthoz például szám szerint hét nyílt levelet intézett (többet, mint Gyurcsány Ferenchez – nehezményezik a fideszesek).”

Önök láthatóan élvezettel ragaszkodnak egy minden bizonnyal csak nálunk, és csakis az önök oldalán virágzó, önök által kitalált műfaj szabályaihoz. Mivel az újságírókat a boldogabb országokban arra oktatják, hogy a ténycikkeket élesen válasszák el a véleménycikkektől, a hazai balliberális média a ténycikkekre kitalálta azt a hibrid műfajt, amely olyan irányba meghamisított vagy hazug, ténynek álcázott véleményeket kever a tényleírásba, amellyel lényegében megkettőzik véleménycikkeik számát.

Ezt már olyan rutinszerűen gyakorolják, hogy részben képtelenek leírni egyetlen igaz tényt az önöknek nagyon nem tetsző emberekről, másrészt így akár egyetlen bekezdésbe is annyi hazugságot sűríthetnek, amelynek a helyreigazítására egy rövid esszé sem lenne elég.

Az alábbiakban tehát visszafogom magam a terjedelemben, de azért igyekszem a becsomagolt áltényeket „kibontani”.

Miután önöknek a Demokratáról és rólam írva éppen „véletlenül” Chávez jutott eszükbe, sajnálattal közlöm, hogy a venezuelai elnöknek címzett, e lapban tavaly decemberben megjelent levelemben őt egyáltalában nem „fetisizáltam”, hanem megírtam azt a véleményemet, hogy országában a szegények felemelkedését akarja; több alkalommal nyert demokratikus választásokon, beleértve az önök által érdekes módon nem igazán szeretett népszavazásokon is.

Ha pedig az fetisizálás, hogy meggyőződésem: például a Makó alatti földgázkészleteknek vagy Magyarország vízkészletének a legjobb helye éppen úgy magyar nemzeti tulajdonban lenne, mint Orinoco tartomány energiatartalékai, akkor a „fetisizálás” fogalomnak új tartalmat adnak. Azaz minden, amit előnyben részesítünk valamivel szemben, „fetisizálás” is: amikor önök a gazdasági fejlődést előnyben részesítik a stagnálással, akkor önök „fetisizálják” a GDP bővülését.

Az is persze tény – balliberális tény –, hogy én a szeptember 5-én a lapjukban megjelent cikk írásakor a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója „is voltam”. Hogyne: szeptember 4-én is. Hogy szeptember 6-án és még ma is az voltam, illetve vagyok, az önöknél már egy másfajta tény. Ezt egy nem balliberális magyar vagy más, a tárgyilagosságot nem megvető lapban így írták volna: „a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója”. Tudom persze, hogy ez így egyszerű és igaz, ami önöknek nyilván nem smakkol.

Utána azt írják, „menetrendszerűen” vonom felelősségre e lapban a fideszes „neokonokat”, Némethez például „szám szerint hét nyílt levelet” írtam. Amit azon fideszes forrásai „nehezményeztek”, akik szerint ez több levél volt, mint amit e helyen Gyurcsánynak címeztem.

Ami a Németh Zsoltnak írt levelek számát illeti, melyek a tények és a nem a véleménynek álcázott áltények?

A Fidesz külpolitikai kabinetje vezetőjének összesen két levelet írtam. Az egyiket – két folytatásban – 2004-ben. Ebben azt írtam neki, hogy a 2006-os választásokon a saját pártja sikerének, azaz a jobboldali választói részvétel növelése érdekében ne tegyen olyan kijelentést sem, hogy a kettős állampolgárság megadása miatt kiürülne Erdély akkor, amikor Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere ennek éppen az ellenkezőjével így érvelt: „Egy dolgot azonban bizonyosan tudunk. A jelenlegi magyarországi törvények szerint az a határon túli magyar, aki magyar állampolgárságot akar szerezni, kénytelen elhagyni szülőföldjét”.

Döntse el e nyílt levél számos olvasója, hogy igazam volt-e.

Idén áprilisban pedig egy hét részből álló, szintén neki címzett levélben írtam le azt a véleményemet, hogy a Fidesz totális azonosulása a washingtoni politikával nem előnyös sem az országnak, sem a jobboldalnak, sem a Fidesznek. Sőt. Nem hét, hanem két levélről van szó, amely összesen kilenc számban jelent meg.

Ami a fideszes „neokonokat” és „menetrendszerű” kioktatásukat illeti, nem tudom, kire gondolnak még. Csak nem Martonyi Jánosra? Ő nem neokon, hanem a Baker és McKenzie amerikai ügyvédi cég budapesti irodájának egyik oszlopa.

Ugyanakkor Gyurcsány Ferenchez nem két, hanem húsz levelet írtam e rovatban.

Vagyis a Népszabadság „fideszesei” kifejezetten rossz források.

E levelemben azt írtam, önök – a balliberális médiában – tényeket hamisítanak, hogy véleményüket ténycikknek álcázva adják el. Azt is említettem, hogy a műfaj nem az ön szabadalmuk, hanem a helyi balliberális sajtó sajátja.

Jellemző, hogy a Heti Világgazdaságnál D. Horváth Gábornak az önök által kifogásolt vezércikke egy mondatát idézőjelbe téve hamisították meg, amit a szerző Hirschler Richárd és Réti Pál, a HVG főszerkesztőinek írt levelében így kifogásolt: „Önök ezt a (fél)mondatot adták közre: »tényleg hitet kell tenni Oroszországgal szemben és az Egyesült Államok mellett?« Ezzel szemben én ezt írtam: »[…] tényleg hitet kell-e tennünk kizárólagosan Oroszországgal szemben és az Egyesült Államok mellett?«”

Talán a fentiek alapján megértik, hogy önöket olvasva minden cikkük minden szavát, minden állítását erős kétellyel olvasom, beleértve azt is, hogy „Munkatársuk”, aki e cikket írta, valóban „fideszeseket” kérdezett-e meg, vagy ehelyett nem Németh Zsolt külügyi kabinetjének kizárólag egyetlen, mély-SZDSZ-es tagját (ha önök használják a „mélymagyar” kifejezést, nyilván e kitételnek is adhatunk polgárjogot)?

Akinek nevét egy véletlen folytán tudni véljük. És „nick”-jét is, azaz azon internetes fórumokon használt álnevét, amely alatt ugyanez az ember a Magyar Nemzetnek érzésem szerint az energiavitában igencsak nyugodt, érveket felsorakoztató újságíróit a szélsőséges SZDSZ-es hozzászólásokra oly tökéletesen jellemzően, nagy szorgalommal és irracionális gyűlölettel gyalázza. Ami pedig az önök magatartását illeti az egész atlantista–földgáz–neokon vitában, nem kevés öröm látni azt, ahogyan szerkesztőségük jelenleg ingadozik egyrészt a miniszterelnök mindenkori támogatása iránti igyekezetük, másrészt – korábbi kommunista, majd neoliberális fordulatuk utáni – legújabb, neokonzervatívként magára talált örömeik között.

Laborc Sándor

a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője, Budapest

V. rész

Tisztelt Uram!

Roppant sajnálom, hogy a hely szűknek bizonyult és a folytatással egy hetet csúszunk, de vigasztalódjon azzal, hogy a Népszabadság „fideszes forrásai” ezt is egy teljes levélnek számítják (ld. a lap szerkesztőinek írt levelem).

Lovas István