Orbán Viktor, a Fidesz vezetője azt állította, hogy Oroszország most aktiválja alvó ügynökeit és azon hálózatait, amelyeket tétlenül hagyott 1990 óta, és Laborc kinevezése ennek a része, ami aggályokat kelt az Egyesült Államokban. Izgalmas ügy, nyilvánvalóan megér egy-két fejezetet az NBH következő éves jelentésében.

Az igaz, hogy Magyarország elnöke, Gyurcsány Ferenc barátsága az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal, és Gyurcsány kétértelmű energiapolitikája Moszkva irányába látszik hajlani, ami aggodalmat okozott Nyugaton. A The Economist megkérdezett számos nyugati tisztségviselőt, akik Laborccal kapcsolatban tudtak ezen ügyekről. Mindegyikük azt mondta, hogy Laborcnak Moszkvában töltött ideje teljesen érdektelen. Az NBH jó osztályzatot kap, különösen a szomszédos balkáni országokkal kapcsolatos szakértelme miatt.

És milyen veszélyt is jelenthet Laborc a nemzetbiztonságra, ha korábban Orbánnak dolgozott a nemzeti adóhivatalban, vezető beosztásban?

A vörösök ostorozása veszélyes taktika egy olyan országban, ahol még a nyolcvanas évek végén is 800 000 tagja volt a kommunista pártnak. De hát, ahogyan a mondás tartja: »Kis ország vagyunk és csak egy csőcselékünk van«”.

Nos, Laborc úr, mit szól ehhez? Mármint egyebek között ahhoz, hogy ön is a magyar csőcselék tagja, amelyet a Nyugat minden további nélkül lenyel? Mint látja, eddig az ellenzék minden olyan akciója, amellyel nagy szorgalommal azt akarták bizonyítani a „Nyugatnak”, hogy ön egy megbízhatatlan egykori KGB-s, süket fülekre talált.

Ez azt mutatja, hogy ismét kiderült: nem a polgári ellenzék, hanem az ön exkommunistái ismerik jobban a Nyugatot.

Mint az eddigiekben bebizonyítottam, mind a Bába Iván főszerkesztésében megjelenő Budapest Analyses, mind a magyarországi sajtó az ön NBH élére történő kinevezésével, mind pedig a NATO hírszerzési bizottságának élére rotációs alapon kerülésével kapcsolatban sehol, egyetlen élő embert nem tudott néven nevezni, aki rosszallását fejezte volna ki. Ennyit arról az állításról, hogy a Nyugatnak, a nyugati diplomáciának, illetve az Egyesült Államoknak bármilyen kifogása lett volna az ön posztjaival kapcsolatban.

Az ellenzék azonban nem akar hinni a tényeknek. Nem akar hinni a szemének, hanem inkább hisz saját, a Nyugatról alkotott, idealizált elképzeléseinek. Ezért, mint a nemrégiben kirobbant megfigyelési ügyből is kiderült, önt megfigyeltették, hátha sikerül valamit megtudnia az ön moszkvai kapcsolatairól, amit azután majd elküldenek a „mit sem sejtő” NATO-nak. De ez az akció is kudarcba fulladt.

És hogy kinek okozott presztízsveszteséget, illetve felesleges munkát, döntse el az olvasó.

A múlt héten Gyurcsány Ferenc miniszterelnök külön köszönetet mondott a konzervatív, jobboldali Sarkozy francia elnöknek, a szintén konzervatív, jobboldali Merkel német kancellárnak és Gordon Brown brit miniszterelnöknek, amiért a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az Európai Unió „pillanatok alatt” példátlanul nagy, 25 milliárd dolláros kölcsönnel rohantak a csőd szélére jutott Magyarország megsegítésére.

E hosszú levélnek, Laborc úr, lényegében három sarokpontja van. Ön és kormánya, amely érti a Nyugatot. Az ellenzék vezető pártja, amely még ma sem érti, miközben sorozatban lövi lábon magát.

Végül én, aki, külső szemlélőként, az egész iránt hányingert érzek.

Jóslatom pedig a következő: önt az égvilágon semmi nem fenyegeti.

A NATO az ön múltját messze jobban ismeri, mint a Fidesz valaha is ismerni fogja – fektessen ám az be bármilyen energiát is az ön lejáratására. Posztját a NATO-ban tökéletes nyugalomban fogja kitölteni. Abban pedig biztos vagyok, hogy ön ugyanolyan hűségesen szolgálja a NATO-t, mint amilyen hűségesen szolgálta az egykori Szovjetuniót.

Mindkét birodalom ezt értékelte és értékeli Horn Gyulában, Gyurcsányban és önben.

Ön remek szolga, Laborc úr. Én pedig korábbi és mai uraira is csak köpni tudok.

(Vége)

Bába Iván

főszerkesztő, Budapest Analyses

IV. rész

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Két héttel ezelőtt az önhöz írt levelem ott szakadt félbe, hogy ismertettem az International Herald Tribune című amerikai lapban október 14-én megjelent jegyzet bevezetését.

Ellen Barry, a moszkvai jegyzet írója remekül érzékelteti a mai orosz rendszer és a múlt szánalmas kommunistái közötti, az utóbbiakra nézve kínos konfrontációk egyikét. Bemutatja, ahogyan egy lepusztult öreg bolsevik néhány társával megemlékezett 150 emberről, akiket 1993 októberében megöltek az orosz Fehér Ház ostromakor. A hullasápadt, vén kommunista a szovjet himnuszt énekelte a forgalomban, miközben az arra járókat biztosította arról, hogy a kommunisták visszatérnek a hatalomba. Majd egy sarló-kalapácsos zászlóval szomorúan elvonult. A forgalmat a tüntetés idejére udvariasan feltartóztató rendőr a méregdrága sportkocsikban türelmetlenül indulásra váró moszkvaiakat azután továbbengedte, és ők csikorgó gumikkal gyorsítottak azon a helyen, ahol a múlt árnya percekkel korábban megölt elvtársaira emlékezett.

A Párizsban szerkesztett amerikai lapból – vagyis pontosan az önök legjobb barátai egyikétől – vett cikkel is csak azt akartam érzékeltetni, hogy a mai Oroszországot jóval árnyaltabban kell kezelni, mint ahogyan önök, a Budapest Analysesnél láttatni akarják, vagyis egy olyan birodalomnak, amely a szétesett Szovjetuniónak egyenes folytatása.

Most pedig térjünk rá 203. számú elemzésükre, amely arról szól, hogy az amerikai elnökjelöltek, azaz a republikánus John McCain és a demokrata párti Barack Obama miként szemlélik az orosz–grúz konfliktust és az amerikai–orosz viszonyt.

Mint az önhöz írt e levelem első részében három hete már említettem, ön eléggé megmosolyogtató módon el akarja fogadtatni a magyar közvéleménnyel azt is, hogy Grúziát Georgiának nevezzék.

Tudjuk: Grúziának sokat használ az amerikai közvélemény szemében (jobban mondva, fülében) az, hogy Grúzia angol neve éppen Georgia, azaz pontosan megegyezik Georgia amerikai szövetségi állam nevével és kiejtésével is. Georgia on my mind… Ó, Dzsordzsa.

Sztálin és Berija, a Sztálin alatti tömeggyilkos titkosszolgálat vezetője születési helye. A kis Dzsordzsa. A kis demokratikus Dzsordzsa. Ahol szétverik – a la Gyurcsány – a békés tüntetőket. Ahol az Imeni tévéállomás ellen még a budapesti Hír Tv-nél is nagyobb megtorló hadjáratot indítottak úgy, hogy azt be is csukták. Az ön kis nyakkendőevő Szaakasvilije.

Miután most már kissé jobban látjuk, hogy a kérdés szereplői nem annyira fehérek és feketék, mint ahogyan azt önök láttatni szeretnék, térjünk rá a szintén e témával, pontosabban annak magyarországi visszhangjával foglalkozó 200. számú elemzésük vége felé található ezen állításaira: „A Grúziával kapcsolatos vita további – előzetesen már tapasztalt – két folyamatot erősített meg. Egyrészt a kormányból kilépő liberális Szabad Demokraták Szövetségéhez tartozó Eörsi Mátyás, a parlament Európai Ügyek Bizottságának elnöke egy rádióinterjúban egyértelműen kijelentette: teljes mértékben egyetért Orbán Viktor elemzésével.

A kijelentés azért bír némi »politikai pikantériával«, mert az említett SZDSZ-es politikus az ellenzéki pártvezető Orbán Viktor és a Fidesz leghangosabb kritikusai közé tartozik. Mindenesetre az elmúlt időszakban az SZDSZ olyan külpolitikai kérdésekben, mint a Déli Áramlat, a tibeti emberi jogi helyzettel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslat, a kubai emberi jogi helyzettel kapcsolatos parlamenti politikai nyilatkozat vagy Koszovó, korábbi koalíciós partnerével, az MSZP-vel szemben a Fidesz álláspontját támogatta.

A másik folyamat, mely megerősödni látszik, hogy bizonyos jobboldali sajtókörök, illetve a magyarországi szélsőjobboldali mozgalmak és portálok Oroszország pártját fogják a kérdésben, ahogyan ezt a baloldali kormányhoz közeli legnagyobb példányszámú napilap, a Népszabadság is teszi. A magyar baloldali Oroszország-pártiság részben a kommunizmusból ered és történelmi gyökerű, részben pedig annak köszönhető, hogy Vlagyimir Putyin a 2006-os választások idején személyesen beszállt Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök kampányába.

Ezzel szemben a jobboldalon megjelenő oroszbarátság egyik oka az Amerika-ellenesség.

Ez a jelenség annak is köszönhető, hogy Washingtonban befolyásos körök korábban nagyobb veszélynek tartották a közép- és kelet-európai nacionalizmusokat a posztkommunizmusnál, ezért inkább támogatták a posztkommunista pártokat a nemzeti érdekeket karakteresebben védő jobboldali politikai mozgalmakkal szemben. Az amerikai–orosz viszály elmélyülésével párhuzamosan ez a doktrína megszűnni látszik.

A magyarországi szélsőjobboldal másik kritikus pontja a Fidesszel szemben, hogy a Fidesznek Grúzia helyett inkább az izraeli–palesztin kérdésben kellene határozottabb álláspontot kialakítania. Ezekben a körökben minden külpolitikai kérdést a zsidó állam konfliktusaira vetítenek rá, így megállapítható: megnyilvánulásaik valójában antiszemita indíttatásúak. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy a magyarországi szélsőjobb nincs jelen a parlamentben, az önkormányzatokban marginális szerepe van, vagyis politikailag súlytalan.”

Ezekhez az állításokhoz a jövő héten fűzök megjegyzéseket.