Bába Iván

főszerkesztő, Budapest Analyses

I. rész

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Ön már hosszabb ideje „láthatatlan” főszereplője Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal és a NATO hírszerzői bizottsága jelenlegi fejéhez írt leveleimnek, mivel sorvezetőnek használom az ön kiadványának állításait annak bizonyítására, hogy Laborccal a Nyugatnak – és elsősorban az amerikaiaknak – semmi baja, de önök ezt egyszerűen nem akarják tudomásul venni. Saját, igen súlyos kárukra.

De most más miatt írok.

Önök folyamatosan azt akarják illusztrálni – most éppen a grúzok Dél-Oszétia ellen augusztus 7-én indított gyilkos és ostoba, ugyancsak önsorsrontó (örökre elvesztették ezt a tartományt is, ahogyan Abháziát) agressziója kapcsán –, hogy Grúzia a demokrácia evilági megtestesítője, míg Oroszország a szovjet bolsevizmus folyamatos és jelenlegi reinkarnációja.

Ennek érdekében szeptember 28-i heti monitorukban idézik a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség hetilapját, a Kárpátalját, amely arról számol be, hogy a Kreml ösztönzésére az orosz ifjúság újraértékeli Sztálin szerepét a történelemben, és a „vezér inkább hős” lesz.

Mielőtt rátérnék egy némileg árnyaltabb kép felrajzolásának kísérletéhez, annak igazán örülnék, ha egyszer arról is írnának egy elemzést, hogy az amerikai segítséggel létrehozott ukrajnai forradalom óta Kijev milyen mértékben igyekezik a kárpátaljai magyarok kisebbségi létét a korábbinál is jobban megnehezíteni.

„Demokratikus alapon”, persze. Amibe az is belefér, hogy a jelenlegi ukrán kormány központi ukázzal csökkenti a magyar nyelv iskolai oktatását.

Nem hiszem, hogy egyedül lennék azzal a véleményemmel: a mai Oroszország fokozatosan hagyja maga mögött a mintegy hét és fél évtizeden át tartó iszonyatos bolsevik múltat, és halad összes ellentmondásaival egy olyan nacionalista (értsd: a vezetők a saját nemzetük érdekeit tartják elsősorban szemük előtt, és nem más nemzetek érdekeit, mint azt tesszük mi) és lassan demokratizáló irányba, amit csak azok nem vesznek észre, akik ideológiai kényszerképzetek foglyai.

Egy példa a napokból: október első napján az orosz legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy II. Miklós cár és családja politikai elnyomás áldozatai voltak és rehabilitálni kell őket. Mint közismert, a Romanov-család tagjait, Miklóst, Alekszandra feleségét, öt gyermeküket három szolgájukkal együtt 1918 júliusában azok a bolsevik forradalmárok lőtték le, akiknek 1990 előtt utódjának vallotta magát Gyurcsány Ferenc, Horn Gyula, Medgyessy Péter, a balliberális újságírók által a velük való megejtő hasonlatosság miatt soha nem bírálható Lendvai Ildikó, valamint a tömeggyilkos rendszer többi, egykori magyarországi helytartója.

Ez tudja, mit jelent, Bába úr? Hogy Lenint, a szovjet rendszer, a szovjet bolsevizmus fő teoretikusát és alapító atyját már gyilkosnak tekintik. Az ellentmondás pedig az, hogy Lenin bebalzsamozott hullája még mindig díszmauzóleumában van. Eljön az idő, hogy ki fogják onnan lapátolni.

Az említett legfelsőbb bírósági döntés meghozatala után Georgij Rjabih, az orosz ortodox egyház szóvivője azt mondta, hogy a határozat „helyreállítja a történelmi folytonosságot és ezer év állami hagyományát”.

Ez az az ortodox egyház, amely valamennyi vagyonát visszakapta, beleértve természetesen a Kreml falai mögött lévő hat templomát is.

Ahová az orosz vezetők szorgalmasan járnak istentiszteletre. És ezek a vezetők viselkedtek roppant tisztelettel a nemrégiben elhunyt Alekszander Szolzsenyicinnel és tüntették ki őt, azaz azt az embert, akinél nagyobb kárt ember nem okozott a bolsevik eszmének azzal, hogy annak öldöklő, kegyetlen gyakorlatát bemutatta.

Nem véletlen, hogy önök nem tudnak mit kezdeni ezzel a gigászi ember iránti végtelen tisztelettel, amely az orosz vezetéstől sugárzott felé, és ezért inkább nem beszélnek róla, vagy – mint a néhány hete e rovatban plagizáláson kapott Szemerkényi Réka külpolitikai szakértő – mellébeszélnek e kapcsolatról.

Most pedig be szeretném mutatni, hogy az önök idézett közlése után két nappal mit írt a Sztálin-kultuszról az önök által kitüntetetten szeretett globális amerikai napilap, az International Herald Tribune, amelyet igazán remélem, hogy nem vádolnak meg bolsevikbarátsággal. Csakhogy a riport nem Oroszországban, hanem Grúziában született, Bába úr.

A címoldalon kezdődő cikk címe: Sztálin még mindig kísért születése földjén. A cikket fotó is illusztrálja, amelyen a „generalisszimuszi” egyenruhájában ülő Jamil Zijadalijev látható feleségével, Fakizarral.

A Sztálinhoz nagyon hasonlító Zijadalijev ma nagyon népszerű… Grúziában.

Meghívják esküvőkre, ünnepi alkalmakra Grúzia legnagyobb szülöttét. Goriban, szülővárosában a Sztálin-múzeum előtt azt mondta Vahtang Guruli grúz történész a lap tudósítójának, hogy a legtöbb grúz – „georgiai”, ahogyan ön már amerikai mintára nevezi Grúziát, teljesen értelmetlenül, hiszen a magyar fülnek az amerikai Georgia semmivel nem teszi kedvesebbé a véreskezű tömeggyilkos hazájának nevét – „Sztálint embernél többnek és Istennél kisebbnek” tekinti. A legalább húszmillió ember megöléséért felelős grúziai mészárosról a 72 éves Nodar Baliasvili, a Vörös Hadsereg veteránja azt mondta – miközben letépte ingét, hogy látható legyen hátán az óriási Sztálin-tetoválás –: „Büszke vagyok, hogy Sztálin Goriból származik. Ő építette fel a Szovjetunót. Rendet teremtett a káosz helyén. Ma meg minden eladó”.

Így fejeződik be a lap 8. oldalán a címoldalról induló beszámoló.

Látja, a helyzet nem csak Oroszországban bővelkedik ellentmondásokban.

(A jövő héten az ön szempontjából még kellemetlenebb dolgok következnek.)

Laborc Sándor

a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője, Budapest

IX. rész

Egy hét szünetet tartok, de mint látja Bába úrnak írt levelemből, nem felejtem el önt.

April Foley

az Egyesült Államok budapesti nagykövete

Tisztelt Nagykövet Asszony!

Nos, hogy van, amikor a Wall Street Journal is azt írja: „a Wall Street soha nem lesz az, ami volt”?

Én köszönöm, nagyon jól vagyok. Nagyon.

Mondja, még összeomlásuk idején is folytatja öngyilkos politikáját?

Idézek a Magyar Nemzet múlt csütörtöki számából: „Az amerikai védelmi miniszter tegnap Budapestre érkezett, ahol este az amerikai és a magyar sajtó képviselőinek társaságában kerekasztal-beszélgetésen vett részt. Az Intercontinental Szállodában tartott eseményre eredetileg lapunk munkatársát is meghívták, de később, arra hivatkozva, hogy a résztvevők számát csökkenteniük kell, az amerikai nagykövetség tájékoztatta lapunkat, csak a Népszabadság, az MTI és a Független Hírügynökség munkatársai lehetnek jelen.”

És akkor egy két nappal korábbi újsághír: „Hamid Karzai afgán elnök megkérte »testvérét«, Omár mollát, az afganisztáni tálibok vezetőjét, térjen vissza Afganisztánba és kezdjenek tárgyalásokba, és felkérte Szaúd-Arábiát közvetítőnek”.

De nem csak az ön afganisztáni bábelnökük keresi a tálibok társaságát. Most a Huffington Post minapi híréből idézem a címet. „Petraeus tábornok: a tálibokkal kóser tárgyalni.”

Szóval a Magyar Nemzet újságíróját kizárni a dialógusból kóser, Omár mollával pedig teázunk?

Tudja, hogy ennek mi az üzenete? Az, hogy önök inkább tekintik párbeszédképesnek azokat, akik magukat felrobbantják, amikor éppen valamelyik amerikai lánc egyenlobbijában ücsörögnek, mint egy önökkel szövetséges országban a jobboldal legnagyobb napilapjának újságíróit, akik éppen olyan kritikusan viselkednek önökkel, mint bármelyik amerikai napilap Bush elnökkel szemben.

Látja, ez is azt az önök iránti ellenszenv elmélyülését és beivódását okozza, amit világszerte mutatnak a globális felmérések.

Nem csak nagy tekintélyű nem amerikaiak, de sok józan és kiváló amerikai elme is azt tanácsolja a leendő amerikai elnöknek, hogy első számú feladatának tekintse az Egyesült Államok iránti mély ellenérzések csökkentését, az amerikai politika messzemenő megváltoztatásával.

Ön végóráiban (véghónapjaiban) ennek pontosan az ellenkezőjét teszi.

Ezért ön az önök által szintén jobboldalinak nevezett választók nagy részének szemében persona non grata.