Mondják, önök hogyan merészeltek az ország közlekedésének megbénításával tiltakozni olyan folyamatok ellen – és ezeket a magyarországi balliberális médiában olvastam –, amelyeket a piac szabályoz és amelyekhez a kormánynak semmi köze? Illetve, ha azokba beavatkozik, akkor az piacellenes lépés? Meg különben sincs – mint ezt szintén tudjuk e médiából – ingyen ebéd.

De azt is vétkük közé sorolom, hogy nem tudják, magyar kollégáik, valamint a magyar traktorosok nem ismerik és gyakorolják a teljes pályás útelzárást (amit önök gyarló egyszerűséggel „útelzárásnak” neveznek), hanem a „félpályás” útelzáráshoz ragaszkodnak olyan makacssággal, amit csak azok értenek meg, akik időt és energiát nem kímélnek a sikertelenségük fenntartása érdekében.

Mario Soares

volt portugál szocialista kormány- és államfő

A múlt héten negyedmillió honfitársa tiltakozott a neoliberális szellemű új foglakoztatási törvény ellen.

Márciusban tanáraik kétharmada tüntetésen jelezte elégedetlenségét a szakmára kényszerített „neoliberális reformokkal” szemben.

Ön a tiltakozásokra reagálva kijelentette, hogy a gazdaság túlságosan rátelepedett a politikára, ezért felkelések törnek ki, ha a politikusok nem lépnek közbe.

Én önt eddig nagyon nem szerettem. Nem csak azért, mert az Antifasiszta Nemzeti Egység Mozgalmában vállalt tevékenysége volt nekem visszataszító, de a portugál szabadkőműves mozgalomban betöltött szerepe is gyomorforgató, ugyanis nem tartom egyenes magatartásnak azt, ha egy olyan ember a tagja egy titkos szervezetnek, akinek elvtársai naponta hangoztatják a demokrácia nyitottságának fontosságát.

Különben is, uram, én azt olvastam a magyarországi balliberális médiában, hogy egyrészt az utcai politizálás elvetendő és antidemokratikus (annak ellenére, teszem hozzá, hogy ez Franciaországtól az ön luzitán országáig a demokrácia mindennapos kifejeződése), másrészt pedig egy olyan áramlat ellen, mint a neoliberalizmus, nem lehet lázadni, hiszen az éppen olyan, mintha a nap ellen demonstrálnának – legalább is a mai balliberális sajtónk szerint.

Vagyis ki ellen akarnak felkelni? Kinek az arcát akarják betörni? A neoliberális fajzatokét? Kiknek épületeit akarják felgyújtani? A neoliberálisnak kikiáltott tulajdonosokét? Vagy tévednék, Soares úr, és az ön feje lágya 84 éves korára kezd benőni?

Gyurcsány Ferenc

a Magyar Köztársaság miniszterelnöke

II. rész

Levél előtti „lábjegyzet”: korábbi barátjához, az SZDSZ vezetésének kényszerű búcsút mondó Kóka Jánoshoz itt a múlt héten címzett levelemben azt írtam, hogy „Törzsszavazóik azzal a nyugodt tudattal támogatják az MSZP-t, hogy az minden belső vágyukat kielégíti és érdekeit képviseli”.

Ezután azt ajánlottam neki, hogy „Hacsak…”, de ehhez olvassa el az önhöz írt levelemet, tettem hozzá. Mely buzdítás természetesen a teljes levélre vonatkozik, vagyis az itteni záró részre is.

A múlt héten terjedelmi okokból a mondat közepén félbehagyott levelem első része ott ért véget, hogy önt a párt – és persze a kormány – éléről nagyon nehéz eltávolítania pártjának, mert az ön kezében összpontosulnak a titkosszolgálati információk és az „anyagiak”.

Majd azt írtam, hacsak valamilyen „isteni” sugallat hatására… Az „isteni” sugallat a naiv nyugati sajtóban az ön egyik lehetséges utódjaként említett Gráf József mezőgazdasági miniszterére vonatkozik.

A nyugati sajtó magyarországi elemzéseiről – néhány igen jeles kivételtől eltekintve – mindig is a lehető legrosszabb véleménnyel voltam. Ezt az is alátámasztja, hogy egy olyan embert – Gráfot – is megneveznek az ön elképzelhető alternatívájaként, akinek semmiféle komolyabb támogatottsága nincs pártjában, és akinek „csupán” arra van esélye, hogy vagy igen nehézzé tegye a jobboldal választási győzelmét, vagy azt akár meg is akadályozza.

Így azután az ön belső ellenzéke olyan, a választások megnyerése szempontjából reménytelen, megfáradt „arcokkal” kísérletezik majd, mint a belső támogatásnak és alkalom adtán pénznek híján nem lévő Kiss Péter kancelláriaminiszter vagy Szekeres Imre honvédelmi miniszter. Szerencsére – vagyis a mi szerencsénkre – azért választják inkább az utóbbi két embert, ha önnek mennie kell, mert az MSZP képtelen kikecmeregni abból a meglehetősen reménytelen árokból, amelybe az ön vezetése alatt ásta magát. Ezt önök realizmusnak hívják. Mégpedig azt, hogy pártja csak olyan ember mögé képzeli el a „felsorakozást”, akinek a párton belül megvan a támogatottsága és az anyagi háttere, függetlenül attól, hogy nyerési esélye gyakorlatilag nincs.

Az is érdekes, hogy ezzel egy időben önök több tonnányi, bárki által hozzáférhető és titkosszolgálati információ ellenére egyáltalán nem ismerik a magyar jobboldal, vagy talán pontosabban fogalmazva a magyar jobboldal nagyobb részének lelkét és lelkiállapotát. De erről nemsokára.

Addig is folytassuk a játékot: mi történne, ha párttársai kitörnének ebből az árokból és hallgatva a nyugati sajtó „sugallatára” úgy határoznának, hogy Gráf legyen az ön utódja? Nagy baj. Mindenkinek. Önöknek és a jobboldalnak is. Ugyanis Gráfról – és elég sok embert megkérdeztem, aki ismerte mezőgazdasági miniszterét még 1990 előttről is – nem hallottam rosszat.

Sőt, egyöntetűen azt mondták, hogy a minisztert tisztességes embernek ismerik, akit még a túlzott balliberális rokonszenvvel nem vádolható MAGOSZ-nál is megtapsoltak egyszer, és a jobboldalon is nyugodt, józan, földön járó szakembernek tartják. Akinek – tudom, ez fájni fog önnek – a nemzet felvirágzása áll közel a szívéhez, nem pedig az antifasiszta biznisz profitja.

Az is nehezen képzelhető el, hogy akár az ön titkosszolgálata bármilyen kompromittáló anyagot tudna összekaparni Gráf Józsefről, hogy zsarolja.

Az ön képzeletbeli leváltásának ezt az akadályát tehát a minisztere „átugorhatná”. Csakhogy ezt követően egy olyan akadály emelkedik, amelyet Gráf József nem tudna sikeresen legyőzni. Ez pedig éppen a becsületességéből fakad. Ha ugyanis ő lenne a miniszterelnök – és ezt szintén sokak gondolják, akiknek e képzeletbeli váltásról beszéltem – pártjában valóban baloldali fordulatot hajtana végre, amely csak erős tisztogatással valósulhatna meg. Márpedig – és ezt nem értik a nyugati elemzők – az MSZP soha nem volt az öngyilkosok pártja és nem is lesz az. Ezért Gráf Józsefnek semmilyen esélye sincs arra, hogy az ön helyébe lépjen. Sőt, a legnagyobb ellenállás az ő kinevezését előzné meg.

Most pedig a jobboldal lelkéről, illetőleg lelkiállapotáról Gráffal kapcsolatban.

A jobboldal jelentős része olyan állapotban van, hogy feltételezhetően örömmel fogadna egy olyan miniszterelnököt az önök táborából is, akinek megbocsátana, ha az bocsánatot kérne. Ha tehát a nyugati sajtó által elképzelt esetben Gráf József miniszterelnök lenne, és teátrálisan, de őszintén bocsánatot kérne mindazon borzalmakért, amelyeket ön elkövetett, beleértve emberek szemének kilövetését, a jobboldalon is sokan megbocsátanának neki.

A Fidesz is igen nehéz helyzetbe kerülne, ugyanis retorikáját teljesen át kellene „kalibrálnia”, mert az jó ideje nem elsősorban az MSZP, hanem személy szerint ön ellen irányul. Ezért egy olyan, a semlegesek és a jobboldal egyes köreiben nem visszataszító személy (mint Gráf vagy netán Szili Katalin) miniszterelnökké kinevezése esetén időbe telne, ameddig megfelelő „fogást” találna a „gyurcsánytalanított” MSZP-n.

De visszatérve ismét Gráfra. Ha az ön mostani minisztere miniszterelnöki pozíciójában még olyan, például a multik elleni bátor lépésre is elszánná magát (gondolok itt például arra, hogy megvizsgálná, vajon nálunk valóban szándékosan csökkentik-e az orosz földgáz fűtőértékét), akkor egy választáson pártja akár újra győzhetne.

Kész szerencse, hogy a múlt héten felvetett és itt kifejtett „hacsak” szcenárió az önök által oly nagy becsben tartott nyugati sajtónak csupán a tájékozatlanságán alapuló találgatásaiból fakad.

(Vége)

Aczél Endre

a Népszabadság vezető külpolitikai publicistája

Ön az uniós alkotmány szerződés ír leszavazása után lapja szombati számában megjelent cikkében azt írta: „Hihetetlen, hogy némi ’jogászkodással’ nem lehetett volna elejét venni ennek az egész cirkusznak, s elérni, hogy az EU áramvonalasítását szolgáló szerződés fölött az ír parlament, ne pedig a nép döntsön, amiképp az unió ’maradék’ huszonhat tagállamában történt”.

Majd ezt: „A kevésbé iskolázott, de félelemmel teli, minden újabb uniós lépéstől (bővítés, szabad munkavállalás, nemzeti vétójogok szűkítése) rettegő és a lisszaboni szerződés betűjével még távoli ismerkedő viszonyban sem levő írek (mezőgazdasági kistermelők, városi kétkezi munkások, kishivatalnokok stb.) szépen bevették a zavarosban halászó, hiperaktív nacionalisták összes szerződésellenes érvét.”

Önnek annak idején buzgó sajtómunkásként nyilván nem tűnt fel, de Sztálintól Brezsnyevig a szovjet alkotmány éppen „némi jogászkodás” miatt tehette földi pokollá az ott élő milliók életét.

(Folytatás a jövő héten)

Lovas István