A második. Kínában az elpusztíthatatlan konfucianizmus, mint kötésen a vér, végül átitatta a kínai államkommunizmust, s a társadalom pártirányítással kapitalizálódik. Ma már nemcsak azt szükséges tudnunk, hogy lassan az egész világ ipara Kínába költözött, hanem azt is, hogy a Made in China új tartalmat nyert. Eddig a nagyon olcsó és nagyon ócska bóvli szinonímája volt, az olimpia óta azonban egyre inkább valami újat, erőset, világméretűt is jelent. Ha egy újabb világháború nem akasztja meg ezt a folyamatot, Kína nagy valószínűséggel visszatér régi önmagához – amit ezek szerint a mélyben el sem hagyott igazán.

A harmadik. Oroszország gyógyul. A felfoghatatlan méretű birodalomban a saját identitásával évszázadok óta küszködő orosz nép először Nagy Péter cár könyörtelen modernizációjával hozott be vagy másfél évszázados hátrányt, de az erős középréteget akkor még nem sikerült megteremteni. Sztálin a könyörtelen iparosítással Oroszországot legyőzhetetlenül erőssé, de irtóztatóan szegénnyé tette. A lehetőség ismét elveszett. A sorsdöntő lépést most készül megtenni az orosz nemzet.

Putyin elnök sikeresen megakasztotta a pusztító rablókapitalizmus elterjedését, erős centralizációjával pedig elérte, hogy a birodalom gyakorlatilag egyetlen, bár szinte korlátlan bevételi forrása, az olaj és a földgáz ára ne kerüljön idegen zsebekbe, minek következtében dőlni kezdett a világ legnagyobb országába a pénz. Amit nem lopott el senki. A minta ott volt Putyin előtt, a sivatagi arab diktatúrák tündökletes felemelkedése. Orosz szemmel a saját olaj és a saját gáz fölötti állami uralom a történelmi lehetőséget rejti, a kezdettől fogva vágyott, de máig meg nem történő lépés megvalósulását, a centralizált polgárosodást. Oroszország polgárosodik, mert ha a pénz otthon működik, akkor szükségszerűen leszivárog a társadalom legalsó rétegeibe is. Ma már Európában nem a németek veszik a legtöbb autót, hanem az oroszok. Vagyis már nemcsak az orosz újgazdag fogyaszt intenzíven, hanem egy meglehetősen széles és folyamatosan szélesedő népréteg is.

Mellesleg Oroszország számára a grúziai kaland elhozta annak lehetőségét is, hogy Amerika és a NATO agresszív fellépésére hivatkozva meghirdesse azt a katonai fejlesztési programot, amire feltehetően már régen készült. Épp nagy riválisaitól tanulhatta meg, hogy a katonai fejlesztés indítja el az igazi konjunktúrát a polgári gazdaságban. Számunkra ebből a legfontosabb az, hogy Oroszország – amint az arab országok – a tartós békében érdekelt, hiszen gond nélkül áramlik hozzá az a rengeteg pénz, amellyel befejezheti a modernizációt. Nincs szüksége erőszakra. Sőt.

A negyedik. A magyarországi rendszerváltást követő kaotikus irracionalizmus korszaka véget ért azzal, hogy Gyurcsány Ferenc közzétette Megegyezés című programját, aminek a lényege az, hogy senkivel sem egyeztetett róla és senkivel sem egyezett meg. Most azonban a szómágia hatástalannak bizonyult, mert a válság elérte a mélypontot. Ma már minden politikai szereplő abban érdekelt, hogy kimeneküljön belőle. A kardcsörtetők jó ha tudják, hogy Magyarország számára soha nem volt ilyen fontos a béke. Most mi is megmenekülhetünk, ha józanok tudunk maradni.