Hirdetés

Lassan letelik a száz nap türelmi idő, elmúltak a mézeshetek, de a mézesbödön még tele van, így aztán nem csoda, hogy a regionálisan hatalomba jutott ellenzéki koalíció szinte mással sem tud törődni, csak azzal, miképpen nyalhatná tisztára a bödönt, azaz – kilépve a képes beszédből – hogyan tudna minél több állami pénzhez jutni, lehetőleg okosba’, ahogy egy sokat tapasztalt kispesti szocialista képviselő mondaná.

Lassan letelik a száz nap türelmi idő, elmúltak a mézeshetek, de a mézesbödön még tele van, így aztán nem csoda, hogy a regionálisan hatalomba jutott ellenzéki koalíció szinte mással sem tud törődni, csak azzal, miképpen nyalhatná tisztára a bödönt, azaz – kilépve a képes beszédből – hogyan tudna minél több állami pénzhez jutni, lehetőleg okosba’, ahogy egy sokat tapasztalt kispesti szocialista képviselő mondaná.

A gyöngyöspatai 99 millió, az elítélt bűnözőknek kiperelt tízmilliárd még nem erről szólt, de már az is joggal sokkolta a közvéleményt, így aztán nincs abban meglepő, hogy a Hír TV által elindított internetes szavazáson a szavazók 97 százaléka nyilvánította ki egyetértését Orbán Viktor miniszterelnökkel: munka nélkül jövedelemre ne lehessen szert tenni.

A gyöngyöspatai cigányok, akik nehezményezték, hogy a szegregáció miatt nem jutottak hozzá olyan színvonalú oktatáshoz, mint a „parasztok”, kapjanak tehát olyan oktatási szolgáltatásokat, amelyek felzárkóztatásukat segítik. Bár az érintettek egy gyűlésen kifejezték azon óhajukat, hogy ők inkább pénzt szeretnének, a társadalmi közakarat, amit a Hír TV szavazása tett érzékelhetővé, ezt elutasítja. Körülbelül hasonló a helyzet a bűnözőkkel: méltatlan és szégyenletes volna őket milliókkal jutalmazni azért, mert a börtöncellák nem elég kényelmesek.

A kapzsiság, amit a Soros-hálózat által pénzelt civil ügynökségek a becsület útjáról a jó pénz reményében letérő ügyvédhad közreműködésével felmutattak, eltörpül a részlegesen hatalomba jutott politikai ellenzék pénzéhsége mellett. És ez, bár még messze vannak a 2022-es országgyűlési választások, máris aggasztó: az egyesült ellenzék mást mond, és mást cselekszik. A kormányzatot ostorozza a diktatúra bevezetése és a korrupció miatt, miközben éppen ők számolnák fel a jogállamiságot, és semmi más nem érdekli őket, csak a pénz.

Az új budapesti főpolgármester első érdemi ténykedése az volt, hogy megzsarolta a kormányzatot 50 milliárd forinttal: vagy kifizeti a kormány ezt a hatalmas összeget, vagy nem lesz atlétikai világbajnokság. A pénzt Karácsony Gergely névleg arra kérte, hogy ebből minden fővárosi kerületbe egy-egy komputertomográfot, közkeletűen CT-t vásárolhasson. A főpolgármester úr – finoman szólva – nem bontotta ki az igazság minden részletét. Egy 2017-es felmérés szerint Budapesten 36 darab CT és 25 MR (mágneses rezonancia alapján működő berendezés) található. Vagyis a CT-berendezések száma első látásra is több, mint ahány kerülete van a fővárosnak. Ha megkapják az 50 milliárdot, és mind egy szálig CT-re és MR-re költik, akkor hozzávetőleg 200 új készüléket vásárolhatnak. És ha ezt mind Budapesten állítják föl, akkor gyakorlatilag minden rendelőbe jut egy, minek következtében már nem a betegeknek kell majd várakozniuk a CT-vizsgálatra, hanem a gépeknek egy-egy betegre.

Feltéve, hogy megveszik mind a 200 gépet. De mivel a felére sincs szükség, erős a valószínűsége annak, hogy a kizsarolt összeg egy jelentős hányada úgymond kispesti mintára „visszaosztásra kerül”. Okosba’. És valahogy ez dereng föl akkor is, amikor az Állatkertben épülő Biodóm költségvetése, ami 16 milliárdról előbb 45 milliárdra kúszott föl, a választások után hirtelen még további 20 milliárdot igényelt… Plusz a bevezetendő fővárosi dugódíj, plusz az állandó lakosok ingyenes parkolásának eltörlése… Pénz, pénz, pénz… Új rablói vannak Magyarországnak.