„Eladó Doxa karóra és egy Trabant-szélvédő”.

Hirdetés a kolozsvári Krónikában…

Már második hete tartja magát.

Nincsen vevő a Doxára…

No és aztán mikori lehet az a Doxa?

Vajon még a nagyapa hordta a Nagy Háborúban? Aztán orosz fogságba esvén már semmije sem volt, semmije sem maradt, csak az az óra… Elcserélt mindent kenyérért, cigarettáért – de a Doxát nem adta. A Doxát elrejtette. Hogy odakösse valami az élethez, a múlthoz, a reménységhez, a talán már nem is létező jövőhöz.

S a Doxa aztán a fiúra, onnan az unokára szállt.

S az unoka földobta most, együtt a Trabant-szélvédővel.

Miért van az, hogy meneküléskor, válságban, életveszélyben, kilátástalanságok idején mindig bekerülnek a hirtelenjében összekapkodott, „csak a legszükségesebb dolgokat” tartalmazó csomagokba a legfeleslegesebb kacatok… A nagyapa megsárgult, régi fényképe, egy szerelmes levél, a gyerek hajtincse – és a Doxa…

Mert ha ezek bekerülnek, akkor még van jövő. Van remény.

Amikor a Doxa hirdetés tárgyát képezi, akkor már csak a holnapi nap van…

* * *

„Eladó három kanca, öt malac, tizenkét borvizes láda, két használt cseh síbakancs és egy jó minőségű vibrátor.”

Hirdetés a Heti Hirdetőben, Székelyföld legnagyobb hirdetési újságjában…

Ez egy izgalmas kis élet lenyomata.

Felesleges tehát a három kanca és az öt malac.

S ugyan vajon miért lehet felesleges az ilyesmi? Mondjuk azért, mert kitelepül a család. A ház már eladva, az új tulajdonos pedig nem óhajt a jószággal bajlódni.

Abba bele se gondoljunk, vajon ki lehet az új tulajdonos…

Néz a három kanca meg az öt malac, érzik, új helyre kell menniük.

Néz a tizenkét bórvizes láda is, bár a bórvizes ládák nézése távolról sem olyan kifejező, mint a kancáké meg a malacoké – de azért néznek, elvitathatatlan joguk ez őnekik.

No de mit csinál a vibrátor?

Ez az igazán kínzó kérdés ebben a kis történetben. No és persze az, hogy aki végleg elmegy, vajon miért tagadja ki, miért hagyja hátra hűtlenül szegény vibrátorát?

Különösen ebben az esetben, amikor az a szerencsés helyzet állott elő, hogy a vibrátor nem holmi elöregedett, vacak vénasszony, hanem egy jó minőségű menyecske…

* * *

„Xy Kft. elhunyt szerettei részére bér-virágkihordást vállal a temetőbe”.

Hirdetés a Marosvásárhelyi Népújságban…

Uramistenem…

Mikor elmentek, folyvást hazajártak. Ha csak kicsike idő akadt, szaladtak az itthon maradottakhoz. Szülőkhöz, nagyszülőkhöz, barátokhoz.

S mindig akadt egy kicsike idő.

Mert hát kicsike idő mindig arra van, amire szükséges, hogy legyen.

Később mégis ritkultak a látogatások.

Hát ugye, megszületett „kint, Magyarba” a gyerek, komolyra fordult a munka, a pénzkeresés nyűge s nyilai fölsértették az összetartozás érzését, parancsát, hitét.

Látogatás helyett megszaporodtak a telefonok.

De legalább a telefonok rendszeresen érkeztek.

– Hát hogyan vagytok, mi jól, s boldogulunk s lassacskán s talán majd a jövő héten… odahaza meg egyre nagyobb csöndek nőttek a telefon kattanása után.

Aztán jött a hír…

Előbb a nagyapa ment el. Valamiért a férfiak szokása feladni hamarabb az egészet.

A temetésen ott volt mindenki, asszonyi zokogás és konok férfikönnyek közepette született a fogadalom, hogy eztán ismét úgy lesz minden, mint régen, „jövünk, megint jövünk, rendszeresen, s ti is jöttök ki s együtt leszünk s jó lesz”…

Nem abból semmi sem.

Nem jött senki, nem ment senki, ritkultak a telefonok.

Nagymama temetésén a legnagyobb fiú már nem volt jelen.

– Tudod lelkem, az egyetem, vizsgaidőszak s muszáj tanulni, s odakint nagyon nehéz s a jövő…

A jövő.

A jövő, mint felmentés.

S még csak haragudni sem lehet.

Csak földhöz vágni valamit…

Aztán így lett igény erre a szolgáltatásra.

Hogy azért legyen friss virág az ősök sírján, legalább Halottak Napján, de azért mégse kelljen hét-nyolcszáz kilométereket autózgatni…

Fizetünk egy élelmes vállalkozónak azért, hogy legyen virág az őseink sírján.

Hogy azért elsőre még úgy tessék, fontos nekünk a múltunk.

Lehet, hogy megérdemeljük, ami történni készül mivelünk?

Vagy hazajárunk eztán mégis, virágot hozni Őnekik…

* * *

„Az ELITE kávéscsomagban megnyertem egy ház felét, a jobb felét. Keresem azt, akinek megvan a ház bal fele.”

Hirdetés a kolozsvári Krónikában…

Hej, Uram, kifut a Haza a lábunk alól, mi pedig kávéscsomagokban kotorászva keresgéljük házaink jobb és bal felét!…

* * *

„Eladó hat darab piros műbőr bevonatú konyhaszék, lengyel villanybojlerhez ellenállás és egy hatvanszor ötvenes Madonna-kép aranyozott keretben.”

Hirdetés a Heti Hirdetőben, Székelyföld legnagyobb hirdetési újságjában…

Hát, kétségtelen tény: vannak dolgok, ügyek, eszmék, nekibuzdulások, törekvések, szándékok, akaratok, pusztító szenvedélyek, forradalmak, harcok és csaták, vértanúságok és máglyahalálok, nagy elbukások és megdicsőülések, világmegváltások, s vannak még végzetes világpusztulások is, amelyek mindjárt a első pillanatban rokonszenvesek.

Hat darab piros műbőr bevonatú konyhaszékkel már neki lehet vágni az életnek.

A legmostohább, fogatlan, vén sorsnak is.

Ha van ellenállásod a villanybojleredhez, nem vesznek rajtad erőt a pokol kapui sem. Feltéve persze, hogy az ellenállásod s a bojlered is lengyel – csak erre ügyelj, fiam, különben szart se ér az egész!

S egy hatvanszor ötvenes Madonnával bízvást tiéd a világ…

Aranyozott képkerettel pedig az élet egy játszi virány…

* * *

„NONSTOP kegyeleti szolgálat import koporsó akciója! Kettőt fizet, hármat kap!”

Hirdetés a Marosvásárhelyi Népújságban…

A családirtók végre fellélegezhetnek. Mégiscsak túlzott kiadás egy asszonyt és két gyereket egyszerre eltemetni. Ám mától fogva vagy egy asszony, vagy valamelyik gyermek koporsójának ára megspórolható…

„Udvarhelyi székely s küküllői szász vérből származom. A két család még Erdély jegyében egyesült: az egyik ágon előforduló királybíróság székely dísz volt, a másik ág irodalmár papjai és patikusai lokális szász emlékeket gyűjtögettek. (…) Csakhogy ez a vérségi-népi eszme nehezen fér össze azzal a történelmi-tradicionalista eszmével, amely a Szent Korona összes tagját, tehát a nemzetiségeket is magyarrá tette. A magyarság: szellemi képlet, történelmi állapot, emlék és magatartás s még csak az anyanyelvhez sincs kötve. (…) A millenniumi zipszer és szász család önként odaadta a fiát a magyar szellemnek – (szász nagyapámnak Vörösmarty Szép Ilonkáját kellett szavalnom) – … Magyar történelmi tudat főleg ott kell, ahol még Magyarország van, de már nincs magyar vagy csak volt. (…) Mert a magyar történelmi tudatnak kétféle az értelme: társadalmilag már csak a magyar paraszt- és munkásdemokrácia kerékkötője, de szellemileg tovább is szövet a nemzetiségek között. Ebben az értelemben még van szerepe a felső Felvidéken és a Kárpátok koszorújában.”

És, barátaim, nincsen még hetven esztendeje, hogy Cs. Szabó László erről értekezett…