De ezt akkor Daschner rendőrfőnök-helyettes még nem tudta, nem tudhatta. Harminc esztendőnyi nyomozói pályával a háta mögött csak arra tudott gondolni és koncentrálni, hogy meg kell mentenie egy tizenegy éves gyermek életét. S az a harminc év, amit lehúzott a szakmában, valószínűleg nyilvánvalóvá tette számára, hogy szép szóval semmire sem fog menni ezzel a Gäfgen nevű elvetemült állattal.

Daschner rendőrfőnök-helyettes úgy döntött, kockáztatni fog. Blöffölni. Nyilván felmérte, hogy aki gyereket öl, az igazából egy fölöttébb gyáva patkány, semmi más. Így hazudott a patkánynak. Azt hazudta, hogy már útban van az a speciális szakértő, aki anélkül fogja Gäfgent megkínozni, hogy annak bármilyen nyoma maradna.

Daschner rendőrfőnök-helyettes számítása bevált. A gyáva patkány összeomlott, és mindent bevallott. Jakob von Metzler holttestét megtalálták, a gyáva patkány esélyt sem adott a gyermeknek a túlélésre.

Az ügy itt véget is érne, amennyiben mi egy normális világban élnénk az életünket.

De a mi ügyünk itt kezdődik. Mert ugyan a Gäfgen nevű állatot életfogytiglanra ítélték – majd tizenegynéhány év múlva kiszabadul, ha „jól viseli magát” –, ám Wolfgang Daschner rendőrfőnök-helyettes ellen is vádat emelt a frankfurti ügyészség, mégpedig „kényszerítés és kényszerítésre való utasítás” miatt. Wolfgang Daschner rendőrfőnök-helyettest az ellene hozandó ítéletig felmentették beosztásából.

Itt kezdődik az igazi történet.

Itt kezdődik az elmebeteg világ.

Elmebeteg lett a világ. S oly magától értetődő természetességgel lett azzá, mint mindig. Mint mindig, mint ismét, mint nem utoljára…

Drága Madách Imrénk elhagyta az embert és az ő tragédiáját valahol a sivár, néma, jéghideg űrben, örökül hagyva az örök tanácsot: „Ember küzdj és bízva bízzál”…

És igen, első ránézésre megírt mindent drága Madách Imrénk, ami az emberről megírható. A „homousion vagy homoiusion”, az iszonyatos jakobinus diktatúra s az embertelen világkapitalizmus a londoni színben – hát mi jöhetne még ezek után? Végül is… Amit Madách nem ismerhetett, hát azt is ismerte. Nácizmus és kommunizmus, a huszadik századi ikrek, ők is benne vannak a Tragédiában, miképpen a falanxter is persze, amiben minekünk élni adatott. Mégis: ha feltámadna drága Madách Imrénk, tudna-e még írni néhány színt mirólunk?

Megírná-e, hogy a mi igazi tragédiánk: mindig addig babráljuk a szabadságot, ameddig egy rakás szar lesz belőle…

Egy eszdéeszes politikus azt mondta egyszer: a szabadság olyasféle abszolútum, amelyet sohasem lehet igazából elérni, de erre kell törekedni, s a szabadságot folyamatosan tágítani kell.

Nos, így lesz mindig a szabadságból egy rakás szar.

S a mi korunk sajátos kis pikantériája az is, hogy a mi szabadságunk életünk legtöbb területén eleve látszólagos és hazug.

A tömegdemokrácia: Zsákutca.

Általános választójog korlátozás nélkül: az ortegai tömeg zsíros, eszeveszett tort ül az ész, a hit, a remény és a nagyszerűség fölött.

Világmédia: az írástudók árulása, ahogyan Benda mester el sem tudta képzelni.

Globalizáció: az értékek és a tradíciók halála. Cserébe hamburger és Való Világ. Kollektív jogok nincsenek – csak kollektív bűnösség. Nemzet: nem létezik. Elavult, vagy éppen most van elavulófélben. Egyetlen megfellebbezhetetlen érték marad: a piac. A fogyasztás. Mondd meg, mit zabálsz, megmondom ki vagy… Egy falu egyik végén Auchan bevásárlóközpontot építenek, a másik végén Tesco bevásárlóközpontot építenek. A falu lélekszáma nincs tízezer fő. A falu kiskereskedői mind tönkremennek. A falu képviselő-testületének egyik tagja azzal indokolja a bevásárlóközpont építését, hogy „akkor majd a gyerekeink nem a Templom téren fognak lógni, hanem végre kulturáltan fognak szórakozni”. Nem pofozzák föl… A falu neve: Solymár. Kilencezer lakosra két bevásárlóközpont. Jelenleg a falutól két kilométerre üzemel a hidegkúti bevásárlóközpont, négy kilométerre a hűvösvölgyi bevásárlóközpont, tíz kilométerre a budaörsi, illetve a másik irányba a Mammut bevásárlóközpont. És elhitetik az emberekkel, hogy erre van szükségük. Amúgy a tervezett Auchan közvetlen tőszomszédságában áll az angol katonai temető. Meg kellene kérdezni a második világháborús hősi halottakat, vajon ezért adták-e az életüket? Meg kellene kérdezni tőlük, milyen érzés lesz ezután egy bevásárlóközpont parkolójában aludni az örök álmot. S ha ők nem felelnek, hát mondjon valamit az angol nagykövet… Erről, meg a globalizációról. S hogy találnánk-e Nagy-Britanniában olyan falut, amellyel ezt meg lehetne tenni…

Viszonylagos jólét: legelőször a lélekre nő háj.

Felvilágosodás: az ember elhiszi, hogy ő a mértéke mindennek, és elpofátlanodik.

Gazdasági racionalitás: Bérrabszolgaság. Bérkaszárnyákba zsúfolt „mobil munkaerő”. „Minden annyit ér, amennyit adnak érte”. Parasztok az út szélén. „Túltermelési válság” – de sem a tej, sem a hús ára nem mozdul lefelé. Tej helyett „reggeli ital”: ihatatlan trágya. Gazdasági válság, de a BUX-index szárnyal. Magasabb adók, újfajta adók, de a tőzsdei ügyleteken szerzett csillagászati jövedelmek adóját eltörlik. Értik?…

A szabadságot folytonosan tágítani kell: a deviancia apoteózisa. Buzifesztiválok. „Az idegen szép.” Ájult másság-tisztelet. Legyél „más” – ennyi elegendő a tisztelethez és a szeretethez. Egy belga áttör két országhatárt, megver két rendőrt, ámokfutást hajt végre. Az illetékes rendőr este nyilatkozik: nem merült fel semmilyen olyan körülmény, ami miatt nevezett ámokfutót különösen nagy erőkkel kellene keresni. De Berkecz Máriát „testüregi motozásnak” vetik alá, kétszer is, hiszen ő igazán veszélyes. Nyilván. A német kannibál, aki áldozatával együtt ette meg áldozatának levágott péniszét (mindjárt hányok!) nyolc évet kap, mondván: nem is gyilkos, hiszen az áldozat beleegyezésével tette, amit tett. S természetesen nem is elmebeteg. Vigyázunk rá. Jogai vannak…

A szabadságot folytonosan tágítani kell… Ennek vége, hogy Wolfgang Daschner rendőrfőnök-helyettest felfüggesztik állásából. S szinte biztos vagyok benne, hogy egy gennyes ügyvéd már felkereste Magnus Gäfgen egykori joghallgatót és gyáva patkányt, s rávette, hogy indítson kártérítési pert is a rendőrfőnök-helyettes ellen, mert a kínzással való fenyegetés által sérültek az ő emberi (patkányi) jogai. Be fogja nyújtani kártérítési igényét a patkány. S ha egyszer benyújtotta, semmi sem fogja megmenteni attól, hogy meg is kapja. Már látom a kibontakozó polémiát. Ahogy az elmebeteg világ vámszedői, a liberális zsurnaliszták mind-mind Magnus Gäfgen pártjára állnak majd, s mind-mind fel fogják idézni a náci veszélyt, meg a megint köztünk élő antiszemitizmust és rasszizmust. És ott fog állni a sor végén egy meghurcolt, meggyalázott rendőrfőnök-helyettes, egy tizenegy esztendős kisfiú sárba tiport emléke, meg egy tönkretett, megalázott család. A patkányok pedig röhögni fognak, lapogatni fogják egymás hátát, és meg fogják ünnepelni a demokrácia és a szabadság újabb diadalát…

Szép új világ.

Született gyilkosok és mögöttük a „médiagecik”.

Ne, ne háborodjon föl, tisztelt olvasó! Ebben élünk. S ha már ismét addig babráltuk a szabadságot, amíg egy rakás szar lett belőle, hát ne a csúnya szavakon húzzuk fel az orrunkat. Mert azok legalább kifejezik a valóságot.

S ez a valóság mi is vagyunk – még ha undorodunk is tőle.

Ekkorára tágítottuk a szabadságot. Lötyög rajtunk. Ha azt az utat választjuk, hogy megpróbálunk belenőni, végképp el fog hájasodni a lelkünk és az agyunk.

Keressünk más megoldást…

Mondjuk ne magunkat szabjuk ehhez az álszabadsághoz. Hanem az igazi szabadságot magunkhoz. Ettől hisztizni fognak az új moralisták és a farizeusok. S ha ők elkezdenek hisztizni, biztosak lehetünk benne, jó úton járunk.

A szabadság itt lakik bennünk.

Ne adjuk oda azoknak, akik vásári komédiát csinálnak belőle.

Hajrá, magyar parasztok az utak szélén! Hajrá, Wolfgang Daschner rendőrfőnök-helyettes úr!