A téma akut és aktuális. Az SZDSZ liberál-dogmatizmusa szellemében, immáron a harmadik ciklusban zúzza szét a magyar közoktatást. Vagyis nem fejleszt, nem javít, nem építkezik, hanem földig rombol egy olyan iskolarendszert, amely évszázadok alatt alakult ki, s világra szóló eredményeket produkált. No de mit ért az SZDSZ az iskolai reformokon? A múlt században, a csodálatos Klebelsberg Kunó több ezer tanyai iskolát építtetett és közelítette egymáshoz a hátrányos helyzetben élők és a szerencsések gyermekeinek továbbtanulási esélyeit. Ma, a sokat hangoztatott „esélyegyenlőség” jegyében sok száz elmaradt régióban működő iskolát készülnek bezárni. Falvakat fosztanak meg iskoláiktól, ezzel a falusi értelmiséget is felszámolják. Nesze neked reform. Ez a szó a baloldal száján szitokká változott. Reformnak szánják, hogy a tanárok heti óraszámát fölemelik. És ezzel együtt csökkentik a pedagógusok létszámát. Aki valaha is tanított, tudja, micsoda szellemi, lelki, fizikai erőfeszítés órákon keresztül húsz-harminc gyermekre átvinni akaratunkat, az eleve fegyelmezetlen, mert rosszul nevelt és a liberalizmus által elkapatott gyerekek figyelmét a tanulásra összpontosítani. Aki évtizedek óta tanít, azt is tudja, hogy a gyermekek szellemi, fizikai minősége folyamatosan romlik. A nemzetközi tanulmányi versenyeken elért sikerek mögött nincs tömegbázis. Ebből a lejtmenetből csak úgy lehet kikerülni, ha kis gyermekcsoportokkal több pedagógus foglalkozik. A mindenkori liberális miniszterek és heccembereik nemhogy segítenék a tanárokat erőkifejtéseikben, hanem hülye gyermekek még hülyébb szüleinek provokációit gerjesztik az oktatók ellen. Ha jól emlékszem, a Friderikusz-műsorban láttam egy őszbecsavarodott szellemileg leépültet, aki magát szociológusnak becézte. Azt mondta, hogy a pedagógustársadalmat le kell váltani. Az úr alighanem faiskolába járt, máskülönben tudnia kellene, hogy a jó tantestület minősége a fiatal, a középkorú és az idős tanítók helyes arányától függ. Különös tekintettel a férfiak és a nők számarányára. A jó pedagógiai munka, vagyis oktatás és nevelés együttese, a pedagógusok személyiségének a függvénye. Elnyűve, megnyomorítottan, ostoba szülő és populista oktatási miniszterek össztüzében szinte lehetetlen a jó munka. Az államnak nem kellene mást tennie, mint jó légkört, nyugalmat és perspektívát biztosítani a tanári tevékenységhez. Azt hiszik, ha eltörlik a nyolcosztályos rendszert, azzal megreformálnak bármit is? Az érdemjegyek liberalizálása csak arra jó, hogy a kis krapekot nem készíti föl az iskola arra a „struggle for life”-ra, vagyis öldöklő küzdelemre, amit máskülönben a liberálisok szakajtottak a világra. A liberálisok akaratgyönge, kitartó munkára alkalmatlan, önálló gondolkodásra és helyes következtetésekre képtelen embereket akarnak neveltetni, hogy a politikai elmebetegek rémuralma ellen minimális ellenállás se sarjadjon ki az iskolapadokból. De vigyázat! Heisenberg bevallotta, hogy ő egy hegytetőn, Platon olvasása közben értette meg az atomelmélet alapjait. És ugyancsak őszerinte a világ egyik legnagyobb fizikusa, Max Planck „munkálkodását a humanista műveltség befolyásolta és termékenyítette meg”. Vagyis az oktatás a humán kultúra és a természettudományok közvetítésében sokkal bonyolultabb valami, mint amit a neoliberális dogmatizmus egyáltalán fölfogni képes. Megtalálni és kialakítani a helyes összhangot a humán és természettudományos tárgyak között a mai közoktatásban – ez a reform nagy kihívása. Megfelelni egyszerre a gazdasági élet igényeinek és a sok ezer éves emberi kultúra legszebb hagyományainak. Ugyancsak Heisenberg szerint: úgy alakítani a szellemi életet, hogy „a természettudomány hasznot húzhasson a humanista műveltségből”. Azt még Gyurcsány Ferenc is felismerte, hogy a mai magyar liberálisok ilyen bonyolult feladatok megoldására alkalmatlanok. Meg is szabadult Magyartól. De csak félig! Most az a kérdés, hogy a pártelnök Hiller szembe mer-e szállni a koalíciós érdekekkel, mer-e szakemberekre hallgatni, vagy tovább rombolja a közoktatást Magyar Bálint-módra? Ha nem, akkor marad régiben a bús magyar iskolaügy, ha merészel önállóan cselekedni, még lehet remény. Félek, nem ez utóbbi történik. Ha mégis és rám cáfol Hiller, boldogan kezet csókolok – saját magamnak.