Leningrád, Sztálingrád, Demszkygrád. A főváros több mint ötven százaléka kiköltözne Budapestről. Zöldövezet, csönd, nyugalom meg környezeti-lakossági öszszetétel miatt. Ez utóbbit hadd ne részletezzem. Nyilván az Orbánt cigányozó balliberálisok mélységesen „demokratikus” szempontja is benne van ebben. A pestiek annak is örülnének, ha Budára költözhetnének. Szocialista és liberális kerületi városvezetésből budai polgári városvezetésbe. Szóval Buda. Leszállok a hetesről a Bartók Béla úton. Rettenetes anyagcserebűz. „Szövegszerkesztő, posztmodern” szépirodalmi-liberális szóhasználattal: szarszag. Nézem cipőm talpát. Mit lehessen tudni, Demszky városában lépdelek. Aztán nadrágom fenekét vizsgálom. A buszon is beleülhettem valamibe. Kakába. Hiszen utaznak ott Demszkyre szavazók is. Vendéglátóm megnyugtat: fél Buda bűzlik. Csatornadugulás. Combino-ügy a föld alatt. Másnap jönnek hozzám a Bartók Béla útról. Szekrényből törölköző ki, be a fürdőszobába. A Bartók Béla úton nincs víz. Csak tűz a Duna-parton. Már a normális eszdéeszesek is undorodnak Demszkytől. Az egyik mondja: fölháborító, hogy a tűzoltó-tragédiát is kampányfogásnak használja föl. Főtűzoltó persze kijelenti: a magyar tűzoltóság fölszerelése megüti az európai átlagot. Akkor miért kell sebtiben fejleszteni, s ebbe Demszky meg a fővárosvezetés nagy pénzekkel akar beszállni? Alig vonják vissza a Combinókat, ismét leáll a forgalom a körúton. Hallom, megint buszok szállítják az utasokat egy ideig. Gyárfás indirekt beismeri, hogy ostobaság volt a szigetre építeni a Széchy Tamás uszodát; mert a televízióban magyarázkodik, bizonygatja szekértolóival, hogy micsoda jó helyre épült ez az uszoda, mert búvárúszók is gyakorolhatnak, meg kenusok is, műugrókról nem is szólva! És a nagyközönség is fürödhet, ha minden jól megy. Ha nem dől romba a Margit híd. Mert ez lesz a következő kombínóság. Az SZDSZ csupa pótcselekvésben tetszeleg magának. Itt van ez a turulszobor-ügy is. Turul és uszoda. Meg Atlétikai Európa-bajnokság északon. A magyar versenyzők Athéntől Göteborgig „Hungary” föliratot viselnek. Sőt, az elbűvölő margitszigeti fiatal szurkolók között is akad egy, aki „Hungary” föliratú magyar zászlót lenget a többi szent koronás-címeres magyar lobogó között. Nem őt hibáztatom. Jószerint Magyarország az egyetlen, amely nem a saját nyelvén nevezi meg önmagát. Ez maga a téboly! Már a hungaroringgel kezdődött. Ugyan kit mogyoróztak meg, hogy ezt a három szóösszetételt kitalálta és ránk erőltette? Vajon a magyar sport nem érdemelte ki, hogy több mint egy évszázados világra szóló sikerei nyomán magyarul nevezzük meg bajnokainkat? Megint a görögökre hivatkozom. Melegítőjükön ott a Görögország: Hellas – latin betűkkel, de ott van görög betűkkel is: Ellaz. Franciaország – France, Németország – Deutschland. Még a hausszanégerek is hausszául írják ki nemzetiségüket. És a világ megérti és megtanulja. De ez az örökös balos benyalás (liberális-posztmodernül: seggnyalás) az éppen aktuális nagyhatalomnak, idegeneknek! Az is elképesztő, hogy a kulturnyik miniszter kötelezővé teszi az angol nyelvet az iskolákban. Akár az oroszt a szovjet megszállás idején. Hát még senki sem tiltakozott emiatt az Alkotmánybíróságon? 1944. március 20-án hétfőn mentünk az iskolába, és közöltük az igazgatóval, hogy nem tanulunk tovább németül. És láss csodát! A félelmetes és rettegett piarista szabadkőműves franciatanárt hozatott, mert a szerzetesek között nem akadt francia szakos tanár. Hol vannak ezek a mai liberálisok a hajdanvolt „bigott” szerzetesekhez képest? Szabadságeszmékben persze. Demszky-ügyben máskülönben majdnem pesszimista vagyok. Nem az általa képviselt neoliberális pofátlanság, pimaszság, demokráciaellenesség miatt. Az aggaszt, hogy a városiak jó része (pontosabban rosszabbik fele) igencsak jól érzi magát a szennyben, káoszban, romok között, a nem működő fővárosban. Tegnap megyek a Baross téren, a valóban szépen megcsinált gyalogsétányon, a frissen vetett pázsitfű mellett, s mit látok? Helyenként már ég ki az új fű, szörnyjankók és szörnyellák heverésznek böfögve rajta, és szétszórva sörösdobozok, nejlonzacskók, meg újságpapírdarabok, nem föltétlenül rendeltetés szerint használva. Ezeknek a semmittévőknek, koszban boldogan lébecolóknak tökéletesen megfelel a pedofil szájú Demszky. Ezek rá fognak szavazni.