Nincs más hátra, előveszem a szekszárdi Babits Kiadó 1999-ben indult Révai Új Lexikona 5. kötetét. Azzal az alig titkolt „előítélettel”, hogy ez a ma létező legjobb magyar lexikon. Most sem csalódok benne. Derzsi Sándorról 71, azaz hetvenegy sor szerepel, és rajta kívül természetesen az MSZMP-s, meg egy másik Derzsi is. Jelentéktelenségüknek megfelelően csak néhány sorban. E nem akadémiai, nem irodalmi lexikon alapján lássuk végre, ki is volt valójában Derzsi Sándor. Erdélyi származás. Valóban viszontagságos fiatalság, tanult, ha hagyták, tevékeny újságírói és szerkesztői munka, ha engedték. A román munkaszolgálat elől Magyarországra szökne, de a román határőrök elfogják és bebörtönzik. 1945-ben Pestre jön a Magyar Nemzet, a Válasz, a Valóság, a Nagyvilág munkatársa. 1948-ban Gábor Andor és Keszi Imre följelentésnek beillő durvasággal támadja meg verseit, aminek következtében nem merik őt közölni a lapok. Az 1956-os forradalom idején Gáli Józseffel és Obersovszky Gyulával együtt az Életünk c. forradalmi újságot szerkeszti. Ezután bujkál, majd 1957 tavaszán ideggyógyintézetbe kerül, mert összeroppan a megpróbáltatások alatt, de a rendőrség orvosi tiltakozás ellenére elhurcolja, fogva tartja, s 1958 novemberében koholt vádak alapján elítélik. 1960-ban amnesztiával szabadul a súlyos beteg ember, majd Angyalföldön, Lipótmezőn, Intapusztán kezelik. Anyja veszi magához és rövid ideig dolgozik – rossz fizikai és idegállapota nem teszi lehetővé számára a tartós munkát. A politikai rendőrség azonban nem nyugszik. Néhány év szünet után ismét üldözőbe veszik és kényszergyógykezelésnek vetik alá. 1969-ben szabadul, de haláláig publikációs tilalom alatt áll.

1998-ban a Hét Krajcár Kiadó Derzsi Sándor Emlékkönyvet jelentet meg, a nagyszerű és ugyancsak politikai üldözött, börtönviselt Varga Domokos, Derzsi Ottó szerkesztésében, 2000-ben pedig a remek Püski Kiadó jelenteti meg Versek és politikai írások címmel munkáit. (Mindkét kiadó a nemzeti elkötelezettségű, humánus és a forradalmat tisztelő fórumok közé tartozik.) Te jó Úristen! Micsoda országban élek én, ahol még a lexikonok többsége is hazudik, hamisít és elhallgatja majd 50 év múltán is az 1956-os forradalom tényeit! Olvasva Derzsi Sándor verseit, megállapíthatjuk, hogy megkapóan lírai erejűek, (politikai) gondolatgazdagok és kiváló formai érzékről tanúskodnak. Emberi tisztessége, bátorsága pedig egyéb írásaiból, az ellene folytatott perek dokumentumaiból kiviláglik. És ezzel együtt persze a szocialista hatalom könyörtelensége, szólás- és véleményszabadságot eltipró magatartása is.

Derzsi Sándor áldozat, mártír, hős is egyben. Annak a román fasiszta és magyar kommunista összefogásnak az áldozata, amely ha eltiporhat, nem ismer nemzeti érdeket, még kevésbé nemzeti határokat. Derzsi sorsa kiváló példa a mindenkori diktatúra embertelenségére. Azonnal belefojtani a szót, meghurcolni, megalázni, betegségbe kergetni, s félholtan is börtönbe ragadni, ha úgy tetszik, urizáló passziójuknak. De nemcsak élete, utóélete is leleplező erejű, árulkodó. Ha már elhurcolni, megalázni nem lehet, mert meghalt, el lehet hallgatni, mismásolni, lenullázni, ugyanakkor sunyi módon hatalmat lehet gyakorolni és jól lehet élni az ő és mártír társai véréből és áldozathozatalából. Sorsa tipikus forradalmár sor. 1848-as, 1956-os sors. Mások aratják le az ő babérjaikat, mások csiholnak anyagi előnyt bátorságukból és szenvedéseikből. Most a Fidesz-kongresszus kapcsán Orbán Viktor arra figyelmeztetett – nem szó szerint idézem -, hogy a mai hatalom visszahozza a gyakorlatba a szólás- és véleményszabadság rendőri szabályozását. Derzsi Sándor példája e folyamat logikus végállomása. Ma élethalálharc folyik a szabad szólásért.

Ezért nem értem, hogy hozzám is közel álló nemzeti elkötelezettségű politikusok mit fanyalognak a „radikálisnak” nevezett őszinte szó és ki tudja meddig tartó szókimondás ellenében?