Először is, ki mondja meg nekem, miként vált köddé három zsidó osztálytársam, Markó, Révész, Kőrösi 1944-ben? Másodszor. Ki merészeli azt állítani, hogy gyermekkori barátom, a 14 esztendős Laci tragédiája, aki vérhasban halt meg Foksániban, kisebb, mint osztálytársaimé? Foksáni hadifogoly-állomás volt, útban Szibéria felé.

Első kérdésemre válaszom: buta, korlátolt barom az, aki tagadja a soát, mert tényeket tagad. Törvényt az ostobaság ellen kellene hozni, minden aljassággá fajuló ökörségre kiterjedően. A másodikra azt felelem, egy őrülten vakmerő MDF-es képviselő, Herényi Károly, az emberi közösülés kudarca. Nem kisebbet állított pimaszul, mint hogy a kommunizmus áldozatai részben önmaguk is felelősek pusztulásukért, s mások vélekedése az is, hogy az ő szenvedéseik nem hasonlíthatók össze a holokauszt áldozataiéval.

Micsoda emberi érzésektől mentesített, rejtett fajelméleti vélekedés mindez? Barátomat, a serdületlen, gyönge testalkatú kamaszt berángatták az utcán a halálmenetbe, s hadifogságba esett professzorom, Bóka László szeme előtt fetrengve, szörnyű kínok között a hideg sárban merevedett holttá, félúton a Gulag felé.

Minő aljas véglények azok, akik halál és halál, szenvedés és szenvedés között különbséget merészelnek tenni? Ez a negatív képződmény Herényi az áldozatokat teszi felelőssé saját halálukért?! A hatmillió éhen halt ukránt, a másfél millió örményt, nem kevesebb kambodzsait, a Kárpátaljáról elhurcolt és Gulágon kiszenvedett sok tízezer kamaszt és aggastyánt, a negyvenezer bácskai magyart, őket tenni felelőssé sorsukért?

Haláluk számomra éppen olyan elviselhetetlen és megbocsáthatatlan, mint volt zsidó osztálytársaimé, s az ő sorstársaiké.

A magyargyűlölet, a kárunkra történő történelemhamisítást kellene büntetni a törvény erejével. A klubrádiózó Bolgár-féleségek 1944-et értelmezve csak a magyarokat marasztalták el, kivételezett szerepet tulajdonítva nekik a holokausztban. Hát akkor hogyan van az, hogy a La Manche-csatornától a Fekete-tengerig, a Balti-tengertől az Adriáig nálunk élte túl a legtöbb zsidó a nácizmust? Néhány száz emberrel szemben több százezres nagyságrendig.

Miért feledik Matias Carp fehérkönyveit, az önszorgalmú román zsidóirtás dokumentumait? Amely bizony jóval megelőzte a megszállt Magyarországon a deportálásokat. Miért felejtették el a szovjet-zsidó, kommunista Ehrenburg regényét, amelyben leírta a román zsidóirtás szörnyűségeit?

De meddig tűrjük még a belső-féreg magyarellenességet, önmagunk szakadatlan gyalázását, a sziszegő-kígyó elfogultságot ellenünk, saját tereinken belül?

Meddig ez a nyálas, gerincroppantó meghunyászkodás, smúzolás ellenségeink előtt?