Megéltem a politikai recliből összekotyvasztott MDF ragacsos végtermékének bomlását. Balgán azt hittem: bevégeztetett. Semmiképp nem érhet újabb meglepetés. Az MSZP azonban, mint rothadó mocsár böfögi ki magából hazugságait: „szociáldemokrata értékrendet”, s van pofája szovjetek vazallusaként a Nyugatra hivatkozni, demokráciát emlegetni és diktatúráról meg fasiszta veszélyről sápítozni. Ez a párt, pártocska, pártili legfőbb veszélynek deklarálja a Jobbikot és elképesztő módon, ennek ellenére a Jobbiknak adja át a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság elnökségét. Ez már nem is meglepetés, ez már maga a téboly. Még a rendíthetetlen Moldova is azt nyilatkozta: utoljára szavazott erre a bűzhödt katyvaszra, de még így is okádhatnékja van önmagától és szemen köpi a saját képét a tükörben.

Végsőkig fokozva a meglepetést, ezután az MSZP kijelentette: nemzetbiztonsági okokból szó sem lehet a Jobbik titkosszolgálatokat ellenőrző stallumáról. És fokozhatatlanul röhögtetően a parlamenti pártokat tette felelőssé saját abszurdjáért. A hiba megszüntetését pedig áthárította a köztársasági elnökre, a parlament új elnökére, a vétlen Fideszre. Szemtelenül letagadva, hogy ő adta át személyesen a vonót Vonának.

Mérhetetlen ostobaságában megfeledkezve arról, hogy semleges tanúi is voltak kalmárkodó huzavonájának. Mesterházy meg Lendvai Ildikó oly mértékben „fölmaszturbálták” önmagukat, hogy begerjedve a Jobbiknak most már egyáltalán semmiféle bizottsági posztot nem akarnak adni. Ismételten hangoztatva: „nemzetbiztonsági kockázatból”.

És mondja ezt a maffiakupola, amely 1945 óta nemcsak nemzetbiztonsági kockázatot, hanem tényleges katasztrófát jelentett a magyar nemzetre. Arról nem is beszélve, hogy a Jobbik egekbe szökkenését az MSZP trágyázta meg eszelős országlásával, saját szavazóit is hozzájuk kergetve otrombán.

A legszörnyűbb, hogy eme emberi nemzés kudarca szégyenünkre majd hét évtizedig uralkodhatott ezeréves államiságunkban, s akadálytalanul tehette tönkre szeretett hazánkat. Angol szabású zakó alá rejtett pufajkás lajbiban.