Hatvan esztendő országos, nemzeti nyomorúsága, megaláztatása után mondjuk ki végre, ordítva és könyörtelenül minden ellentmondónak a képébe bele, hogy ama tizenkét nap a magyar és a világtörténelem egyedülálló csodája volt. Hősiességben, tisztességben, humanizmusban, az együvé tartozás érzésében. Mert azok a mocskok, akik Gerő Ernő csimbókjaként fasiszta csőcselékeznek, nem gondolják meg, hogy elenyészően kevés volt a megtorlás, a bosszúállás ahhoz a szörnyűséghalmazhoz képest, amit a kommunisták követtek el 1945-től 1956-ig. Államilag intézményesített rablás, törvénytelenség és gyilkolás után nagyon is humánus és mérsékelt volt az a válasz, amit az 1956-osok adtak a kommunistáknak. És mérhetetlen aljasságukat – mármint a komcsik – gulági méretűre fokozták 1956 után, egyfelől, amikor nyakunkra hozták az orosz tankokat, másfelől, amikor nemtelen vérbosszút álltak még gyermekeken is. Árulás és szadizmus jellemezte a baloldalt, amit ezúttal a kommunista párt testesített meg MSZMP álnéven, s most, ne kerteljetek, MSZP maszkot visel ugyanaz a népség.

1956 méltatása abban merül ki jobbára, hogy egy Szovjetunióhoz mérten apró, elnyomott ország kicsiny népe a finnekhez hasonlóan megálljt tudott parancsolni a nácizmusnál is szörnyűbb önkényuralmi rendszernek, s csak azért bukott el, mert a világ önző és hitvány módon viselkedett, s gyakorlatilag a söpredéknek is rossz nyugati, baloldali értelmiség az elnyomók mellé állt. Szögezzük le, hogy a kommunizmus semmivel sem jobb a fasizmusnál, a nácizmusnál.

És a szabadságharc után több mint fél évszázaddal a szabadon választott magyar parlamentben előfordult (igaz, szocialista) képviselőnő, aki legyalázta 1956 emlékét. És ezt a nőnemű szörnyet nem zárja ki magából pártja, parlamentje, népe, hazája. De miért is zárná ki, amikor nemrég még magyar költő is akadt, aki lefasisztázta 1956-ot, közölte, hogy ama napokban lett kommunistává, igaz, ezt a vallomást Horn Gyula árnyékában, Medgyessy káderének, Gyurcsánynak az égisze alatt tette, s hogy a dolog egyértelmű legyen: azonnal Kossuth-díjat kapott. Ez a gesztus önmagában minősíti a magyar szocialistákat és persze a liberálisokat is. Mert emlékezzetek 1956 hétköznapjaira. Minden óra szavazás volt az erkölcs, a tisztesség, a humánum, az emberi együvé tartozás, a barátság mellett a cinikus diktatúra ellen. 1956 az erkölcs forradalma és szabadságharca volt.

El tudják-e képzelni azt, hogy manapság a német vagy az olasz parlamentben valaki magasztalja a nácizmust, ünnepelje azt a gonosz tettet, amelyik leverte a diktatúra ellen szegülő népfelkelést, a népnek azt a mozgalmát, amit szabadság és tisztesség védelmében gerjesztett magából? Ma az a magyar költő, politikus vagy tudós, aki hitet tesz a kommunizmus mellett és 1956 ellen, közönséges népáruló, a legrosszabb nyilas, náci, bolsevista propaganda-író kortárs-leszármazottja.

A legfőbb bajt mégis abban látom, hogy akadnak a nemzeti oldalon is kiemelkedő személyek, akik azt terjesztik 1956-ről, hogy voltaképpen kommunista provokáció volt. Emberek, ne legyetek hülyék, öngyalázók! Ne engedjetek ’48-ból és ’56-ból. Ünnepeljétek a magyar nép mennybemenetelét, dicsőségét és emeljétek föl végre büszkén a fejeket. Mert minden okotok megvan rá. ’56 révén mindenképpen.

Szalay Károly