Az első pillanattól kezdve tudtuk, hogy Gyurcsány pszichésen leszázalékolt. Ami nemcsak elképesztő szózugatagaiban, pódiumra föl-le fickándjaiban, fintoraiban, pózaiban, önkontroll nélküli ökörségeiben, hanem egész zaklatott habitusában és kormányzásában megnyilvánult. És máig nem szűrte ki senki. Sőt. Similis simile gaudet alapon vonzotta magához a lelkileg instabil személyeket, akik egyfelől lehettek akár bűnözők is, másfelől gengszterizmusuk nem zárta ki a pszichés labilitás kritériumait.

Nem kétséges, hogy Néró lelkibeteg volt, akárcsak Hitler vagy Sztálin. Nyilván Hasfelmetsző Jack is labilis volt pszichésen, de a társadalomban betöltött szerepük, hatalmuk mértéke, a közeg, amiben mozoghattak, más és más köveztekzményeket vonzottak maguk után. Nérónak módja volt fölgyújtani Rómát, Hitlernek gázkamrákat működtetni, Sztálin éhen halaszthatott hatmillió ukránt s fagyhalálba küdhetett százmilliót, Gyurcsány és köre kilövethette néhány ember szemét és bezárathatta a népegészségügy legfontosabb bázisát, az OPNI-t, és szélnek ereszthette az elmebetegeket, akik most időzített bombaként kószálnak közöttünk, szegények.

A szörnyeteg Molnár Lajos és a dundi lidérc, Horváth Ágnes jóvoltából meg az egész baloldali sáskahad cinikus cinkossága következtében. Amibe Kálmán Olgától kezdve egészen a Heti Hetesig minden vihogó és cuppogó nyalikórus is beletartozik.

A balliberálisok mára mind lelkileg labilisok lettek, s akik nem, menekülnek balfelőlről. Ilyenekről mint Debreczeni vagy TGM ne is szóljak; ádáz gyűlölködésük, kóros rögeszméik, orbánozásaik és fasisztázásaik gumicella-kezelést igényelnek.

Amitől magam is megijedek, az, hogy a pszichés labilitás országos méreteket ölt a balliberális oldalon. E cikk megjelenése előtt körülbelül három héttel ismerőseim a Magyar Tudományos Akadémia közelében egy étteremben ebédeltek. Mellettük egyetemi tanár ült az ELTE-ről, akit jól ismerek. Egy időben rendszeresen dolgoztunk együtt.

Elmebaj jeleit akkor még nem tapasztaltam rajta. Ismerőseim arra figyeltek föl, hogy egyre hangosabban, magából kikelve ordítozik. Kukac volt a levesében? Rántott fekáliát szolgált ki magának? Nem. Azon háborodott föl, hogy, idézem őt: ezek az „ostoba, geci magyarok!” Nem kell nekik a Nobel-díjas Kertész Imre, helyette Wass Albertet magasztalják. Az egész étterem döbbent ámulattal figyelte a balliberális professzor oktalan dühkitörését. Ilyen szörnyeteg elmekórtani esetek tanítják a magyar ifjúságot!

Nekem meg összeszorul a gyomrom. A következő kormánynak nemcsak gazdasági nyomorral, erkölcsi csőddel, kóros depresszióval, hanem ellenzéki pszichés labilitással is számolnia kell majd. Jaj, jaj, jaj.