Ha nem volna sokkal nagyobb a tét, s ha nem volna a magyar mentalitástól idegen a dolog, akkor jelentős összegben mernék fogadni arra, hogy Tarlós István óbuda-békásmegyeri polgármester elindulása a budapesti főpolgármesteri tisztért Demszky Gáborra nézve még annál is nagyobb csapás lesz, mint amikor az első olyan fotó jelent meg a nagy nyilvánosságban, amelyen Demszkyt a nagyérdemű mosolyogni látta. Demszky Gábor most valóban emberére talált. A közvélemény számára ennél azonban ezerszer érdekesebb és tanulságosabb lesz az a 23 nap, amikor Óbuda-Békásmegyer leköszönő polgármestere gyalog elindul, hogy bejárja a fővárosi kerületeket. Mindennap egy újabb kerületet. Mindig az utcán, gyalog. Esőben, szélben, napsütésben, gyalog. Gyalog Budapesten. Hogy megismerje a várost úgy, ahogy a lakói ismerik, és hogy a főváros lakói megismerjék Tarlós Istvánt, hiszen az utcákon gyalogló főpolgármester-jelöltet útja során bárki megszólíthatja, kezet foghat vele, kérdezhet tőle, vagy elmondhatja, amit már régen szeretne elmondani valakinek, de még eddig senki sem hallgatott rá. A sajtótájékoztatón megkérdezték Tarlóst, hogy miért 22 plusz egy nap a kampányának neve, s miért nem egyszerűen 23 nap, ahány kerület van. Azért, felelte a jelölt, mert szép is volna tizenhat év után, ha a saját kerületét is gyalog kéne bejárni, hogy megismerje az ott élőket, s azok gondjait-bajait. A plusz egy napon a budapestieket várja Tarlós István a maga kerületébe egy barátságos rendezvényre. Több mint kampányfogás, határozottan jelkép, hogy a 23 napos vándorút éppen Csepelen veszi kezdetét. A hajdan vörös Csepel talán a legnagyobb vesztese a rendszerváltozásnak. Az itt élők többségének a gigantikus vasmű adott munkát, a szocialista nagyipar utolsó túlduzzasztott fellegvára, amelyből szinte semmi sem maradt. Az egykori csarnokok és gyártósorok helyén kisebb és nagyobb vállalkozások telepedtek le, de már sokkal kevesebb embert foglalkoztatnak, mint azelőtt. Csepel döntően lakótelepeken élő népe azonban konokul vörös maradt. És most itt indul el Óbuda-Békásmegyer leköszönő polgármestere, hogy a főváros legnagyobb vesztesei előtt tisztelegve, éppen nekik hozza el egy élhetőbb Budapest ígéretét. Van ebben a vállalásban némi rizikó. Vajon hogyan fogadják őt a csepeliek? Vajon a Munkásotthon előtt kik és miképpen szólítják meg? Vajon a kapitányság épületében letakarják-e látogatása idejére a múlt még ma is díszelgő relikviáit, s ha mégsem, vajon vet-e egy pillantást rájuk? Mit mond majd neki a csepeli kismama, aki gyermekének éppen olyan szép jövőt álmodik, mint bárhol máshol az országban? Lesétál-e a holt Duna partjára? Megáll-e a vasmű kapuja előtt, ahol a proletár álom végső összeomlásakor valaki egy szelet zsíroskenyeret csempészett az ott álló Lenin-szobor kezébe. Elindul Tarlós István gyalog Budapesten, és ebben az a szép, hogy Demszky Gábor még ha akarná, sem tudná utánozni. Egyrészt a drága terepjáróban nehéz volna szóba állni Demszkyvel, másrészt, ha mégis kiszállna, mit mondana a vele szembejövőknek, merre járt az elmúlt tizenhat évben, hogy csak a szolgálatkész televíziók képernyőjén lehetett látni őt? A történeti hűség kedvéért el kell mondani, hogy ennek a páratlan 23 napos nagy gyaloglásnak van egy előképe, amely bár egészen máshol és más célból történt, valahogy mégis összefügg ezzel a mostanival. Bencsik János, Tatabánya polgármestere gyalogolt el pünkösd idején városából az erdélyi Csíksomlyóra. Őt is a megismerés és a megértés vágya hajtotta. És meg is találta, amit keresett a hosszú vándorúton. Egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy Tarlós István is választ talál minden fontos, elhangzó és ki sem mondott kérdésre ezen a végtelenül hosszú úton. Demszky először talán gúnyolódni fog, mint ahogy eddig is tette, de ahogy múlnak a napok, ahogy meg kell majd értenie, hogy Tarlós István máris többet tud Budapestről, mint amit ő tizenhat év alatt megtudhatott, a bizonyosságot felváltja majd a növekvő nyugtalanság és az idegesség. Tarlós István pedig járni fogja az útját. Jár aszfalton, jár macskaköves úton, járni fog a Váci út és a Lehel út között, pesti dalok fogják kísérni lépteit, s persze a polgárok kirajzanak majd az utcára, mert ilyet nem látott még a vén Budapest, hogy valaki egyszerre büszkén és mégis őszinte alázattal elinduljon gyalog, hogy megismerje az egész várost, amelyet irányítani szeretne. Újpesttől Budafokig.