Karácsony Gergő írja: „A közelmúltban indult XIV. kerületi beruházásoknak köszönhetően sokkal kényelmesebb és könnyebb lesz a jövőben Zuglóban is kerékpárral közlekedni.”

Hát nem tudom. Mint zuglói lakos azt látom, hogy gyalogosként képtelenség létezni. Én úgy nőttem fel, hogy a „kerékpáros-életérzés” ismeretlen volt. Nem létezett ilyen identitás. Ha az ember felpattant a biciklire, attól még maradt ugyanaz, csak épp használt egy eszközt.

Hirdetés

Ahogy a vízmelegítő kézbevételétől is maradt, aki volt, csak épp vizet melegített, vagy a mosógépet is úgy használta, hogy vagyok Pityi Palkó, és épp mosok. Nem lett ettől „mosógépes”. Nekem kicsit ez olyan, mint az LMBTQ.

„Májusban véget ért a Róna utca megújítása, ahol az Erzsébet királyné útja és a Szugló utca között új kerékpársávokat alakítottak ki. A Róna utcai kerékpársáv csatlakozik a Thököly úti biciklisávokhoz.”

Kit érdekelnek a kerékpárosok, Gergely? A mindenhol utcán vizelő csőcselékkel kéne kezdeni valamit. A dohánybolt előtt a földön ülve filozofálnak bizonytalan identitású lények, és a köztéri padokra az ember nem mer leülni, mert mindegyiken alszik, szortyog, büdösödik valaki, és ha épp az egyik üres, ki tudja, korábban ki fetrengett rajta és terjesztette a rühöt meg a tetveket. Persze akadnak idealisták, akik szerint mindenki hibás, csak a büdös nem, és a társadalom szégyenkezzen, meg én, aki öklendezve kerülgeti ahelyett, hogy munkát és lakást szerezne neki, vagy odaadná a cipőjét. A Bosnyák téri könyvesdoboznál jártam minap – tudják, ahová beteszi az ember a fölös könyveit és elviszi, amit talál –, és látom, hogy lelkes humanisták kiflit, nadrágot, cipőt tömnek a Kortárs drámák meg a Rejtő-kötetek közé. Tényleg ennyire lenézett dolog a kultúra? Azt hiszik, itt az „ingyen” a lényeg, és aki böngészni jár, az „szegény ember?”

Ezek után az ember a könyvet se meri megfogni, félve, hogy a tetveket is hazacipeli a lakásába. Persze én vagyok a hibás. Bicajra kéne pattanni és úgy suhanni. Száguldás közben nem érezni a bűzt.

Korábban írtuk