Fotó: ShutterStock.com/achinthamb
Hirdetés

A hivatal megállapította, hogy a Google nem folytatott jóhiszemű tárgyalásokat a sértett kiadókkal, akiknek két hónapon belül elő kell terjesztenie kárpótlási ajánlatát. Amennyiben a kéthónapos határidőt nem tartja be a Google, a büntetés összege naponta 900 ezer euróval emelkedik.

A Google szóvivője útján „súlyos csalódottságát” fejezte ki a büntetés miatt, és azt hangoztatta, hogy jóhiszeműen járt el az egész eljárás során. A cég szerint a büntetés mértéke nem veszi figyelembe a megegyezés érdekében kifejtett erőfeszítéseit és azt „a realitást sem, ahogyan a hírek működnek a Google platformjain”.

A francia versenyhivatal egy hónappal ezelőtt már egy más ügyben 220 millió eurós bírságot szabott ki a Google amerikai vállalatra az online reklámpiacon folytatott gyakorlata miatt, és reformokra szólította fel az óriáscéget.

A Google akkor jelezte: megállapodott a versenyhivatallal többféle megoldásról, amely hozzájárulhat az online reklámpiaci működésének javításához.

Korábban írtuk

A francia versenyhivatal három sajtócsoport, a francia Le Figaro, a belga Rossel és globális médiaóriás, a News Corp megkeresésére foglalkozott az üggyel.