Kisida Frank-Walter Steinmeier német államfővel Tokióban tartott megbeszéléseit követően kijelentette: nem szabad, hogy feledésbe merüljön az atombombák 77 évvel korábban történt bevetése Hirosima és Nagaszaki városaiban. „Ha Oroszország atomfegyvereket alkalmazna, az az egész emberiséggel szembeni ellenséges cselekedet volna” – húzta alá a japán kormányfő hozzátéve, hogy a nemzetközi közösség ezt sosem tűrné el.

Hirdetés

Steinmeier köszönetet mondott Kisidának az ukrajnai orosz hadművelettel kapcsolatban képviselt egyértelmű álláspontjáért. „Japán hozzánk hasonlóan elítélte ezt a nemzetközi jogba ütköző, brutális háborút Ukrajnában, és szolidaritást mutatott a fiatal ukrajnai demokráciával” – hangsúlyozta a német államfő.

Steinmeier kiemelte: ez a háború szemlélteti, hogy egy globalizált világban egyetlen konfliktus sem korlátozódik egy adott régióra. „A következmények globálisan érezhetők” – tette hozzá a német elnök a gazdasági nehézségekre, az élelmezésiválságra és a magas energiaárakra tett utalással.

Steinmeier Dél-Koreában folytatja távol-keleti útját.

Korábban írtuk