Marta Kauffman, a Jóbarátok társalkotója sajnálja, hogy a sorozat nem reprezentálta kellő módon transznemű karaktereit. A Matthew Perry által alakított főszereplő transznemű édesapjára nem nőként, hanem „Chandler apjaként” hivatkoztak – írja a Mandiner.

Hirdetés
Fotó: BBC

„Akkoriban még nem értettem a névmások jelentőségét. Ezért nem is nőként hivatkoztunk a karakterre. Ez hiba volt” – mondta Kauffman a július 11-én megjelenő BBC interjúban.

Egy 2018-es interjúban Turner azt mondta nem vállalná újból ezt a szerepe. Kifejtette azt is, hogy szerinte a sorozat viccei a mai világban már nem állják meg a helyüket. Elmondása szerint sokan nem tudták megállapítani, hogy az általa alakított karakter egy transznemű nő, vagy egy drag queen-nek öltözött homoszexuális férfi.

Korábban írtuk