Fotó: shutterstock.com (archív)
Hirdetés

A Fehéroroszországgal határos két állam elnökei az erőszaktól való tartózkodásra, az emberi, az állampolgári és a kisebbségi jogok, valamint a szólásszabadság tiszteletben tartására hívták fel a minszki hatóságokat.

Hangsúlyozták egyúttal: tiszteletben tartják Fehérorország szuverenitását és függetlenségét. Reményüknek adtak hangot, hogy meglesznek a feltételei a mélyebb együttműködésnek „a fehéroroszországi társadalommal és az állami intézményekkel is”.

Duda és Nauseda meggyőződése szerint Fehéroroszország érdeke, hogy szorosabban együttműködjen az Európai Unióval. Az államfők készségüket fejezték ki Fehéroroszország integrációjának támogatására.

A lengyel külügyi tárca hétfő reggel kiadott nyilatkozatában ugyanakkor „mély nyugtalanságot” fejezett ki a választásokat követő tüntetések „brutális feloszlatása” miatt. Elfogadhatatlannak nevezték a tüntetők „önkényes letartóztatásátt, a békés tüntetőkkel szembeni erőszak alkalmazását.”

Korábban írtuk

Pawel Jablonski lengyel külügyminszter-helyettes hétfő reggeli tévéinterjúban jelezte: Varsó szorgalmazni fogja, hogy az Európai Unió „nagyon határozott lépéseket” tegyen Fehéroroszország ügyében.

Egyúttal úgy látta: olyan lépésekre van szükség, amelyek „nem taszítják ki Fehéroroszországot (…) az őt alárendelni akaró Oroszország ellenőrzése alá”.

A minszki választási bizottság hétfőn ismertetett előzetes adatai szerint a vasárnapi elnökválasztáson a hivatalban lévő Aljakszandr Lukasenka győzött a szavazatok 80,23 százalékával. Az fő ellenzéki jelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja pedig 9,9 százalékot szerzett.

Az ellenzék kétségbe vonja a választás tisztaságát. Az állami exit poll eredmények közzététele után az országban több helyen is összecsapások törtek ki a rendőrség és az ellenzék hívei között, ezekben a Vjaszna-96 (Tavasz-96) jogvédő szervezet szerint egy tüntető meghalt, több pedig megsérült, 120 embert őrizetbe vettek.

A lengyel közszolgálati televízió által működtetett, Lengyelországból fehérorosz nyelven sugárzó Belsat (Bielsat) televízió vasárnap este közölte: a több Minszkben őrizetbe vett külföldi újságíró között van a Belsat két munkatársa is. Az értesülést megerősítete a BBC News orosz szerkesztősége is.

Fehéroroszország varsói nagykövetsége előtt vasárnap este több százan tüntettek, mindenekelőtt azok a fehérororsz állampolgárok, akik egész napos sorban állás után nem tudtak szavazatukat leadni. Sajtóértesülések szerint Varsóban mintegy 250 szavazásra jogosult járulhatott urnához a mintegy 600 várakozó közül.