A lengyelek felvették a kesztyűt
Lengyelországban kibontakozóban van egy komoly összecsapás az LMBTQ-szervezetek és a nemzeti oldal között. Ennek része a lengyel Stonewallként emlegetett, hétvégi varsói melegtüntetés, az LMBTQ-ideológia mentes zónák, a brüsszeli fenyegetőzés és a pénzcsapok elzárása.
Több mint másfél éve áll a bál Lengyelországban az LMBTQ-szervezetek agresszív nyomulása miatt. Ennek egyik felvonása volt a hétvégi varsói tüntetés, amelynek még hazánkban is lett némi visszhangja. A Budapest Pride és az Amnesty International Magyarország szolidaritási tüntetést szervez, a Momentumot is soraiban tudó Renew Europe pedig közleményben szólította fel az Európai Parlament elnökét, hogy foglalkozzon a lengyelországi helyzettel. Július végén az Európai Bizottság jelentette be, hogy elutasítja a testvérváros-programbeli finanszírozását hat olyan lengyel településnek, amelyek korábban LMBTQ-ideológiától mentes közösségnek nyilvánították magukat.
A többségében mélyen vallásos lengyel közvélemény rostáján számos, a Nyugattól importált progresszív kezdeményezés fennakadt már. Nem talált táptalajra például az erőltetett abortuszpártiság, és a szivárványos ideológia sem örvend túlzott népszerűségnek. Az első lövést az elnökválasztáson később elbukott Rafał Trzaskowski, Varsó liberális polgármestere adta le 2019 februárjában, amikor aláírt egy, az LMBTQ-jogokat támogató nyilatkozatot, mindezt azzal fejelve meg, hogy támogatja az iskolai érzékenyítést. Az akkor frissen megválasztott városvezető lépése nagy felzúdulást keltett.
„El a kezekkel a gyerekeinktől!” – követelte Jarosław Kaczyński, a kormányzó Jog és Igazságosság párt (PiS) vezetője. Példáját pedig sokan követték. A varsói nyilatkozatra válaszul egyre több település önkormányzata egyezett meg arról, hogy településük LMBTQ-ideológia mentes zóna lesz, ami persze kiverte a biztosítékot az érintett szervezeteknél. Egy aktivista, Elżbieta Podleśna például azzal akart provokálni, hogy a Częstochowai Fekete Madonnát ábrázoló plakátokat szivárványszínűre festette. Az alpári provokációval a letartóztatáson túl – Lengyelországban törvény tiltja a vallásgyalázást – Podleśnának csak annyit sikerült elérni, hogy a felháborodás hatására még több település írta alá a nyilatkozatot, vagy fogadott el olyan határozatot, amelyben kinyilvánították, hogy védeni fogják a hagyományos családi értékeket.
2020 elején már száz fölött volt azoknak a településeknek a száma, amelyek elkötelezték magukat amellett, hogy az iskolákban nincs helye homoszexuális propagandának, illetve hogy olyan szervezetek, amelyek a hagyományos családi értékeket támadják, nem láthatnak el közfeladatot, nem kaphatnak önkormányzati ingatlant, illetve támogatást a település költségvetéséből.
Ahogy szaporodtak az aláíró városok, úgy lettek a reakciók egyre hisztérikusabbak. Liberális politikusok, a média és emberi jogi aktivisták az aláíró településeket a nácik zsidómentes övezeteihez és az apartheidhez hasonlították, illetve melegellenes támadásként állították be. A fősodratú média a mai napig LMBTQ-mentes övezetként emlegeti a településeket, sunyin kihagyva belőle az „ideológia szót” – noha szó sincs arról, hogy a melegeket elkezdték volna kizsuppolni –, egyúttal próbálják a lengyelekre ráhúzni a homofób jelzőt. A közvéleménykutatások adatai szerint azonban míg 2001-ben még a megkérdezett lengyelek 41 százaléka mondta azt, hogy a homoszexualitást nem szabad tolerálni (ennek ellenkezőjét pedig mindössze 5 százalék), 2017-ben viszont már csak 16 százalék volt elutasító.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ellenzékieskedő LMBTQ-aktivizmus népszerű lenne. Ezt mutatja a vállaltan meleg politikus, Robert Biedron esete is, akit megválasztottak ugyan polgármesternek az észak-lengyelországi Slupskban, ám amikor pártot alapított (Wiosna) és azzal kezdett kampányolni, hogy a várandósság 12. hetéig minden feltétel nélkül engedélyezné a terhességmegszakítást, vagy hogy megszüntetné a hittan iskolai oktatását, választói elpártoltak tőle. A tavalyi parlamenti választásokon a Wiosna még más balliberális pártokkal együtt indulva is éppen csak meghaladta a 10 százalékot, az elnökválasztáson induló Biedron pedig csúnyán leszerepelt, mindössze 2,2 százalékot kapott.
A lengyel városok elleni nemzetközi kampány sokáig a médiára korlátozódott, illetve nagyjából fél éve egyes nyugat-európai települések elkezdték felmondani a partnerséget az aláíró lengyel városokkal. Februárban a francia Nogent-sur-Oise francia község felfüggesztette Kraśnikkal a testvérvárosi viszonyt, Centre-Val de Loire francia régió pedig Malopolskie vajdasággal tette ugyanezt. Múlt hónapban a holland Nieuwegein városa, valamint a francia Douai jutott hasonló döntésre Puławy kapcsán.
Brüsszel sokáig passzív maradt. Az Európai Parlament 2019. december 18-án ugyan elítélte a lengyel városok nyilatkozatait, és felszólította a lengyel hatóságokat, hogy ezeket vonassák vissza, komolyabb lépések sokáig nem történtek. Valószínű, hogy a döntéshozók meg akarták várni, hova fut ki a lengyel elnökválasztás, nem akartak fegyvert adni a hagyományos családi értékekkel kampányoló Andrzej Duda kezébe a már-már magamutogatóan européer és LMBTQ-barát Trzaskowskival szemben.
Utána viszont lecsaptak. Az Európai Bizottság elutasította hat olyan, kormánypárti vezetésű lengyel településnek a testvérvárosi programfinanszírozását, amelyek LMBTQ-ideológiától mentessé nyilvánították magukat. Ez önmagában nem jelent hatalmas érvágást (településtől függően öt- és huszonötezer euró közötti támogatástól estek el).
Ám egyre több helyről hallani, hogy ha nem adják meg magukat a városok, Brüsszelben más, sokkal jelentősebb pénzcsapokat is el fognak zárni.
Noha számos településvezető nyilatkozta a napokban, hogy kitart álláspontja mellett, egyesek már visszakoznának, mivel nem akarják a fejlesztési pénzeket kockáztatni. Stanislaw Golebiowski, Konskowola polgármestere például úgy nyilatkozott a Reutersnek, bánja már, hogy belement a nyilatkozat aláírásába. A város önkormányzatának tagjai ugyanakkor egyszerű zsarolásnak látják Brüsszel húzását, és elutasítják, hogy a nyugati liberális elit bele akar szólni az életükbee. Eközben egy lengyel civil szervezet petícióval fordult az OLAF-hoz azt kérve, hogy a hivatal szaglásszon kicsit az LMBTQ-ideológiát elutasító városok háza táján, hátha akad valami kifogásolható az uniós pénzeszközök felhasználásában.
Az uniós beavatkozást illetően az LMBTQ-közösség véleménye sem egységes, egyesek ugyanis attól tartanak, nem vet majd rájuk jó fényt, ha az országot ez ügyben komolyabb szankciók érik. A hangos kisebbség viszont szemlátomást úgy érzi, megkapta a kilövési engedélyt, és egyik tüntetés követi a másikat, napirenden van a keresztény és nemzeti emlékművek meggyalázása. Akik a provokatív célú vandalizmussal már odáig mentek, hogy a rendőrség letartóztatta őket, a fősodratú médiában máris politikai fogolyként jelennek meg. Ezzel a gőzhengerrel szemben a települések mozgástere szinte elenyésző. A kormány észszerű határok között még nyújthat segítséget, például kompenzálhatja a kieső forrásaikat, és erre alighanem lesz is szándék. Jó példa az IKEA-tól elbocsátott menedzser esete, akit azért rúgtak ki, mert a vállalat belső honlapján leírta, botrányosnak tartja a homoszexualitás és a többi deviancia elfogadását és reklámozását. A meghurcolt férfi esete óriási felháborodást keltett, végül a lengyel állam beperelte a svéd vállalatot, és annak HR-igazgatóját, az ügyészség pedig kimondta: az IKEA-nak tiszteletben kell tartania a szólásszabadságot, a lelkiismereti- és vallásszabadságot, és a cég nem diszkriminálhatja az alkalmazottakat a világnézetük alapján.
Most viszont egy, az IKEA-nál nagyobb szereplő, Brüsszel üzente meg, hogy LMBTQ-ügyben nem tűr ellenvéleményt.
Stanisław Janecki, a wPolityce publicistája korábban úgy fogalmazott: Lengyelország viszonylag nagy és népes országként domináns szerepet tölt be a térségben, ezért onnan más országokra, de még az uniós elitre is hatni lehet. Talán pont ezért éppen náluk éleződik ki ennyire ez a konfliktus, és ha a lengyel városok ellenállása elbukik, akkor egész Közép-Európa immunrendszere meggyengül.