A „Brecht Vaerwaeter” álnév alatt az év elején a Controversial Ideas weboldalon közzétett „tudományos dolgozat” szerint a pedofíliát csupán egy szexuális irányultságnak kellene minősíteni, és a „kiskorúakhoz vonzódó személyeket” (minor-attracted persons; MAP) el kellene fogadnia a társadalomnak.

Hirdetés

A szerző azzal érvel, hogy „sok férfi, valamint néhány nő szinte kizárólag kiskorúakhoz vonzódik”, ezért a társadalomnak támogatnia kéne őket, és rámutat a múltbéli pedofilbarát csoportokra, mint például az Észak-Amerikai Férfi-Fiú Szerelmesek Szövetsége (North American Man-Boy Love Association; NAMBLA), a Project Truth és a hollandiai székhelyű Vereniging Martijn, amelyek mindegyike tagja volt a Nemzetközi Leszbikus és Meleg Szövetségnek (International Lesbian and Gay Association) 1994-ig.

Az „A pedofil, mint emberi lény” című munkájában – amelyet a héten fedezett fel a Reduxx nevű feminista oldal, és amelyről feltételezhető, hogy nem hamisítvány – Vaerwaeter részletesen ír saját, a kisfiúkhoz való vonzódásáról és a gyermekekkel szerzett szexuális tapasztalatairól, és azt állítja, hogy először 17 éves korában ébredt rá, hogy a kisfiúkhoz vonzódik.

„Az iskolai menzán sorban állva a tekintetem a csoportokban gyülekező fiatal gyermekekre tévedt. Tornaórákon pedig a másodikos fiúk szőrtelen vádlijában gyönyörködtem” – írja.

Korábban írtuk

Vaerwaeter a továbbiakban beszámol saját pedofil múltjáról, beleértve azt is, hogy egy tizenhárom éves fiúval került egy sátorba, akit megkívánt, és mint írja: „Óvatosan közelebb kúsztam hozzá”, hozzátéve, hogy „hosszan tartó” és „fájdalmas erekciója” volt.

„Ahogy reméltem, nem csak az alvásról szólt a dolog, hiszen nem volt ellene némi birkózásnak és kölcsönös csiklandozásnak” – szól a gyomorforgató „tudományos dolgozat”.

Vaerwaeter elmeséli azt az esetet is, amikor egy 15 éves fiúval töltötte az éjszakát: „Megragadta a kezemet, és az arcához nyomta… Elborítottak az érzelmek és simogatni kezdtem az arcát, majd egy kicsit kinyitotta a száját, és szopogatni kezdte az ujjamat”.

Az akadémikus a pedofília elfogadására szólította fel az LMBTQ+ közösséget, azt állítva, hogy ők egy „sajátos szexuális kisebbség”, akiket „ugyanazok a megbélyegzéssel, diszkriminációval és társadalmi elszigetelődéssel kapcsolatos problémák érintenek, mint az LMBT közösség többi tagját, csak nagyobb mértékben”.

Hozzátéve: „a pedofília mint szexuális irányultság elutasítása etikátlan és intellektuális szempontból igazságtalan”.

A Journal of Controversial Ideas című folyóiratot, amelyben a cikket publikálták, Jeff McMahan oxfordi és Peter Singer princetoni professzor alapította azzal a céllal, hogy az akadémikusok a szabad eszmecsere érdekében „sértő, erkölcstelen vagy veszélyes” cikkeket publikálhassanak, gyakran a Vaerwaeteréhez hasonló álnevek mögül, hogy így elkerüljék a következményeket.

(forrás)