Fotó: ShutterStock/Julia Kuznetsova
Hirdetés

A február 15-ig tartó időszakban a bíróság el fogja dönteni, hogy az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) igényének megfelelően módosítsa-e letöltendőre Navalnijra az úgynevezett Yves Rocher-ügyben kiszabott felfüggesztett börtönbüntetést.

Navalnij a bíróság határozatára válaszul a közösségi médiában még a tárgyalóteremből utcai tömegtüntetésekre szólította fel a híveit, mert szerinte a hatalom ettől „fél” a leginkább, és mert a tiltakozásnak ezt a formáját nem tudja figyelmen kívül hagyni. Leonyid Volkov, a Navalnijt támogató regionális csoportok vezetője a Twitteren közölte, hogy a megmozdulások időpontját szombatra tűzték ki.

Az ellenzéki politikus ügyvédje, Vagyim Kobzev kijelentette, hogy ügyfele nevében fellebbezni fog az ítélet ellen. Navalnij a bíróság döntését „a legmagasabb fokú törvénytelenségnek” minősítette, és kifogásolta hogy az eljárás rendjét szerinte megsértették, nem tettek eleget a bíró lecserélésére vonatkozó kérésnek.

Navalnij védelme egyebek között kifogásolta, hogy ügyvédjeit nem engedték be hozzá a rendőrségre, és a tárgyalásról is csak röviddel a tanácskozás megkezdése előtt értesítették ki őket. A bíróság a himki 2. rendőrparancsnokságon ült össze, ahol a politikus az éjszakát töltötte.

Korábban írtuk


Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) vasárnap este közölte, hogy a politikus az ítéletig mindenképpen őrizetben marad. A hatóság a tárgyaláson Navalnij letartóztatásának elrendeléséért folyamodott.

Navalnij ellen december 29. óta elfogatóparancs volt érvényben Oroszországban. A FSZIN múlt héten nyújtott be keresetet, amelyben indítványozta az úgynevezett Yves Rocher-ügyben Navalnijra kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés letöltendővé változtatását.

A hatóság az orosz büntető törvénykönyvnek arra a paragrafusára hivatkozott, amely szerint retorzióval sújtható az elítélt, ha nem térítette meg a kárt, vagy ha újabb bűncselekményt követett el. A FSZIN korábban kifogásolta, hogy Navalnij megsértette a lakhelyelhagyási tilalmat, amikor szeptemberben Szibériába utazott, ahol egybehangzó külföldi vizsgálatok szerint megmérgezték.

Alekszej Navalnijt és öccsét, Oleget az Yves Rocher-ügyben 2014 decemberében csalás és pénzmosás címén ítélték el. Alekszejre három és fél év, öt évre felfüggesztett, az öccsére, Olegre pedig ugyanennyi időtartamú, de letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság. A vád szerint a fivérek 26,8 millió rubel kárt okoztak az Yves Rocher cég oroszországi leányvállalatának, és további 4,5 milliót egy másik cégnek (egy rubel jelenleg mintegy 4 forintot ér.)

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2017 októberében igazságtalannak minősítette az ítéletet, és felülvizsgálatot kért, de az orosz legfelsőbb bíróság mégis helybenhagyta a bírósági döntést, egy moszkvai bíróság pedig egy évvel meghosszabbította a próbaidőt.