Az Európai Unió és intézményei egységesek abban, hogy kitartanak a Brexit feltételrendszerét rögzítő, már elfogadott megállapodás mellett – jelentette ki Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyaló szerdán Brüsszelben.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Barnier az Európai Parlament vezetőivel folytatott egyeztetése után nyilatkozott, azt követően, hogy Theresa May brit miniszterelnök szóvivőjén keresztül kedden bejelentette, a londoni parlament alsóházi vitáján a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről tartott, a tavaly novemberi megállapodással lezárult tárgyalások újbóli megnyitását kéri az Európai Uniótól az ír szigeti tartalékmegoldás módosítása érdekében.

Barnier rövid nyilatkozatában aláhúzta, az unió kitart a megállapodás mellett, amelyet az Egyesült Királysággal közösen tárgyalt, „nem pedig ellene”.

A brit kormányfő kedd délután, a Brexit-megállapodáshoz benyújtott módosítások alsóházi vitáját megnyitó felszólalásában kijelentette: a ház az elmúlt hetekben félreérthetetlenül kifejezésre juttatta azt a szándékát, hogy a megállapodás elfogadásának fejében módosításokat kíván az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülését célzó tartalékmegoldás ügyében. Ez a mechanizmus az EU-val novemberben aláírt, 585 oldalas Brexit-megállapodás része, de a londoni alsóház – jórészt a tartalékmegoldással szembeni rendkívüli ellenállás miatt – két hete példátlan, 230 fős többséggel elutasította az egyezményt.

A legsúlyosabb bírálatok a mechanizmus azon elemét érték és érik folyamatosan brit részről, amelynek alapján az Egyesült Királyság vámuniós viszonyrendszerben maradna az EU-val, ha nem sikerülne időben olyan átfogó kereskedelmi megállapodásra jutnia az unióval, amely önmagában feleslegessé tenné a záradék aktiválását. Az EU javaslata eredetileg az volt, hogy ez csak Észak-Írországra vonatkozzon, de ezt brit részről elutasították, mert London érvei szerint megbontaná az ország alkotmányos egységét. Ezért született végül az a kompromisszumos megoldás, hogy jobb híján az egész ország maradjon vámunióban az EU-val. Keményvonalas Brexit-párti politikusok szerint viszont elfogadhatatlan, hogy az ország határozatlan időre vámunióban maradjon az EU-val, mert ez megakadályozza, hogy London önálló kereskedelmi megállapodásokat kössön.