Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A tárca nem zárta ki azt sem, hogy az intézkedés még június 16-a előtt életbe léphet, de azt sem, hogy Kína megfelelő lépései esetén a döntést érvénytelenítik.

Indoklásában a szövetségi minisztérium hangsúlyozta, hogy Peking nem tesz eleget a két ország közötti egyezményben foglaltaknak, s nem teszi lehetővé az amerikai légitársaságok kínai járatainak újraindítását. A döntés az Air China, a China Eastern Airlines, a China Southern Airlines és a Hainan Airlines légitársaságokra vonatkozik, de nem érinti a teherszállító járatokat. „A fő célunk nem a jelenlegi helyzet fenntartása, hanem a dolgok megjavítása annak érdekében, hogy mindkét fél teljes mértékben gyakorolhassa jogait” – fogalmazott a minisztériumi közlemény.

Az amerikai kormányzat május 22-én jelezte Kínának, hogy lehetetlenné teszi amerikai légitársaságok számára a koronavírus-járvány miatt leállított járataik újraindítását. Az amerikai Delta Air Lines és a United Airlines – amelyek februárban a koronavírus-járvány miatt függesztették fel kínai járataikat – ugyanis kérvényezte, hogy újra repülhessenek, de az amerikai közlekedési minisztérium szerdai közlése szerint Peking „változatlanul képtelen közölni, hogy mikor teszi lehetővé az amerikai utasszállító járatok menetrendjének visszaállítását”.

Korábban írtuk

A négy kínai légitársaság hetente egyszer indít járatokat az Egyesült Államokba, de jelentős számú pótlólagos charterjáratokat is működtet, amelyek gyakran kínai diákokat és ösztöndíjasokat szállítanak haza. Amerikai kormányzati tisztségviselők szerint a charterjáratokkal Peking meg akarja kerülni az amerikai-kínai megállapodásban rögzített, korlátozott járatszámot. Washington most e charterjáratokat is kordában akarja tartani, mert június 16-tól kötelező lesz minden egyes járat indításához amerikai engedélyt kérni.

A közlekedési tárca bejelentése után a Delta közleményben tudatta, hogy „támogatja és nagyra becsüli” a kormányzat döntését, amellyel szerinte elősegíti az amerikai vállalatok jogainak érvényesítését és az üzleti tisztességet.

A washingtoni kínai nagykövetség elhárította az amerikai újságírók kérdéseit és egyáltalán nem kommentálta a szerdai bejelentést.

Január elején az amerikai és a kínai repülőtársaságok naponta mintegy 325 járatot működtettek a két ország között.