„A világjárványnak még nincs vége” – szögezte le a főszervezők közé tartozó Joe Biden amerikai elnök és több más felszólaló. Az online közvetítés keretében tartott csúcstalálkozón több témával foglalkoztak, például az oltási kampány megrekedésével, illetve a Covid-terápiák hiányával a szegény országokban.

Hirdetés

Az értekezlet házigazdái az Egyesült Államok, Németország, Indonézia, Szenegál és Belize voltak, mindannyian egy-egy nemzetközi szervezet vagy csoportosulás elnöki szerepében. Az eseményen több ország nem vett részt, köztük Kína, ahol újjáéledőben a járvány, illetve Oroszország, amely nem kapott meghívást.

Joe Biden üzenetében aláhúzta, hogy fenn kell tartani a járványellenes erőfeszítéseket, és meggyőződést fejezte ki, hogy a tanácskozás is segít hozzájárulni, hogy megelőzzék a jövőbeli egészségügyi válságokat.

Olaf Scholz német kancellár rámutatott, hogy az ukrajnai háború kiszorította a világjárványt a címlapokról, és „több mint két év után az emberek egyszerűen belefáradtak abba, hogy a Covid-19-ről olvassanak”. Hangsúlyozta: ennek ellenére nem lankadhat az éberségünk, hiszen a világjárvány még mindig aktív. Hozzáfűzte: a koronavírus több mint 6,2 millió ember halálát okozta világszerte, ami megfelel Szingapúr vagy Dánia lakosságának.

A Fehér Ház közölte, hogy a jelenlévők több mint hárommilliárd dollárt ígértek a világjárvány elleni küzdelem folytatására és arra, hogy felkészüljenek a jövőbeli egészségügyi válságokra.

Az Egyesült Államok bejelentette, hogy megosztja az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) a koronavírus elleni oltóanyagok előállításához szükséges egyik kulcsfontosságú technológia szabadalmát.

Az első Covid-csúcstalálkozót tavaly szeptemberben rendezték meg.

Korábban írtuk