Fotó: ShutterStock.com/vasilis asvestas
Hirdetés

Raphael Warnock és Jon Ossoff mindketten a január 5-i georgiai szenátusi pótválasztáson szerezték meg mandátumukat a Kelly Loeffler és David Perdue republikánus jelöltek felett aratott szoros győzelmükkel. Harmadik társukat, Alex Padillát a kaliforniai kormányzó jelölte az alelnöki hivatalba lépő Kamala Harris helyére.

Harris szerdán elnökölt először a kongresszus felsőházában, néhány órával a Capitolium lépcsőin megtartott beiktatási ünnepség után.

Hivatalba lépésével mindhárom új demokrata szenátor történelmet ír: Warnock a déli Georgia állam első fekete szenátora, Padilla pedig Kalifornia első spanyolajkú szenátora lett, míg Ossoff, amellett, hogy az első zsidó szenátor Georgiában, 33 évével a szenátus legfiatalabb tagja lett.

Az Egyesült Államok szenátusa velük együtt most 50-50 arányban megosztott a törvényhozás két nagy pártja között. Ennek ellenére a demokraták irányíthatják majd a felsőház munkáját, mivel egyenlő szavazatarány esetén az alelnök voksa dönt majd.

Korábban írtuk

A képviselőházban a demokratáknak 221-211 arányú, a korábbinál szűkebb többsége van, három betöltetlen mandátum mellett.

A Fehér Házat, a szenátust és a képviselőházat együtt utoljára 2011-ben, Barack Obama első elnöki időszakában ellenőrizte a Demokrata Párt.