Eva Kaili a börtönből való szabadulása után újra aktivizálta magát, mint politikus. Interjúkat ad, hol személyesen, hol ügyvédein keresztül. Lelkesen Twitterezik, visszatérésről álmodozik, és kritizálja képviselőtársait, hogy lemondatták az EP-alelnökségről – írja az Origo.

Hirdetés

Az otthonában talált bőröndnyi pénzről egy elképesztő magyarázatot adott a baloldali Corriere della Serranak; azt mondta, hogy a pénzzel teli bőröndöt a korábbi képviselő, NGO-vezető Panzeri irodájából származik, a lakás emeletén volt, ahol amúgy sosem szokott járni, és azt vissza akarta adni Panzerinek.

Kaili állítása szerint annyit tudott, hogy Panzeri adományokat gyűjt civil szervezetével egy nemes célra, de azért zavarta az a bőröndnyi pénz az otthonában, ezért vissza akarta adni. Két másik EP-képviselőre akarja fogni az egészet, akiket a nyomozati anyag is megemlít – ismerteti a portál.

Eva Kaili sajnálja, hogy nem álltak ki mellette képviselőtársai, és hogy menesztették az európai parlamenti alelnökségről. A június 12-i plenáris ülésen egyébként már ott szeretne lenni. Háláját fejezte ki a Soros-féle Amnesty Italynak, mert felszólalt az ügyében – olvasható az Origo cikkében.

Korábban írtuk