Fotó: MTI/AP/Evan Vucci, archív, illusztráció
Hirdetés

Az eljárási szabályzat szerint kötelezően benyújtott, 111 oldalas összefoglalóban Donald Trump, illetve a jogászai az Egyesült Államok alkotmánya elleni támadásként értékelték hétfőn az elnök ellen felhozott két vádpontot – a hatalommal történt visszaélést és a kongresszus akadályozását -, és az elutasításukat követelték.

„A szenátusnak gyorsított eljárásban vissza kell utasítania e hibás vádpontokat, és fel kell mentenie az elnököt” – olvasható a dokumentumban, amely szerint „a képviselőház demokratáinak ‘a hatalommal való visszaélésről’ alkotott elmélete nem impeachmentet maga után vonó kihágás”. A dokumentum egyben arrogánsnak és veszélyesnek minősítette azt a vádpontot, miszerint az elnök a kért információk megtagadásával akadályozta volna a kongresszus munkáját. Donald Trump ezzel csupán a hivatalából adódó jogait gyakorolta – állapította meg a Fehér Ház összefoglalója.

A szenátusi tárgyalásra benyújtott, részletes érvelést összegző dokumentum azzal vádolta a demokrata párti törvényhozókat, hogy az impeachment-eljárás eddigi folyamata csalás volt és a képviselőknek csak azt sikerült bizonyítaniuk, hogy Donald Trump nem követett el semmi rosszat.

Az elnök védelmét ellátó jogászcsapat szerint Donald Trumpnak az alkotmány által biztosított hatalmában és jogában állt júliusi telefonbeszélgetésében arra kérni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy járjon utána a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa, Joe Biden volt alelnök és a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeinek. Ez Trump korrupcióellenes politikájának része – állapították meg a jogászok.

A demokrata törvényhozók azzal vádolják Donald Trumpot, hogy az Ukrajnának megszavazott katonai segély visszatartásával gyakorolt nyomást Zelenszkijre a Bidenék elleni vizsgálatok megindítása érdekében. Majd ezt követően nem volt hajlandó az erről szóló dokumentumokat átadni a törvényhozásnak, továbbá megtiltotta a kormányzat egyes tisztségviselőinek a részvételt a képviselőházi bizottságok előtti meghallgatásokon.

Az impeachment eljárási szabályzata értelmében a képviselőháznak még hétfőn válaszolnia kell a jogászok benyújtott dokumentumra.

Kedden kezdődik a második szakasz

Kedden kezdődik a Donald Trump amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) második szakasza, a szenátusi tárgyalás.

A szenátus valójában már a múlt héten megindította az eljárást, amikor az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke, John Roberts és a törvényhozás felsőházának tagjai letették a tárgyaláshoz szükséges esküt. A tárgyaláson ugyanis John Roberts a bíró, a szenátorok pedig az esküdtek szerepét látják el.

Ez lesz a harmadik impeachment-tárgyalás az amerikai történelemben. Donald Trump elnököt hatalommal való visszaéléssel és a kongresszus akadályozásával vádolják. E két vádpontot a demokrata többségű képviselőház december 18-án szavazta meg, miután Nancy Pelosi házelnök szeptember 24-én bejelentette az impeachment-eljárás megindítását.     „Senki nem állhat a törvény felett” – fogalmazott akkor Pelosi.

Az amerikai elnököt azzal vádolják, hogy nyomást gyakorolt Ukrajnára annak érdekében, hogy a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa, Joe Biden volt alelnök és a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiről rájuk nézve terhelő adatokat gyűjtsön. Erre a Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még júliusi telefonbeszélgetését feltáró névtelen bejelentés nyomán derült fény. A képviselőházi bizottságok előtti meghallgatások után először a képviselőház igazságügyi bizottsága elfogadta, majd a demokrata párti törvényhozók megszavazták az elnök elleni vádpontokat.

A szenátusban szabályszerű tárgyalást folytatnak le bíró és esküdtek – az alkotmánybíróság elnöke és a szenátorok – részvételével. A képviselőház elnöke a múlt héten kijelölte a hat, úgynevezett impeachment-menedzsert, hat demokrata párti képviselőt, akik előterjesztik a vádpontokat. A képviselők között van Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottság és Jerrold Nadler, a vádpontokat megfogalmazó igazságügyi bizottság elnöke.

A Fehér Ház szintén a múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy kik lesznek az elnök védelmét ellátó jogászcsapat tagjai. A hatfős csapat vezetője Pat Cipollone és Jay Sekulow, a Fehér Ház jogi tanácsadói. A csapatban helyet kaptak olyan sztárjogászok is mint Alan Dershowitz és Kenneth Starr. Utóbbi a Bill Clinton elnök elleni impeachment-eljárás republikánus ügyésze volt 1998-1999-ben.

Donald Trump jogászai hétfőn, helyi idő szerint délig, az eljárás előírásainak megfelelően benyújtották a tárgyalásra tervezett részletes érveiket tartalmazó összegző feljegyzést. A 111 oldalas dokumentumban Donald Trump, illetve a jogászai az Egyesült Államok alkotmánya elleni támadásként értékelték az elnök ellen felhozott két vádpontot – a hatalommal való visszaélést és a kongresszus akadályozását -, és az elutasításukat követelték.

„A szenátusnak gyorsított eljárásban vissza kell utasítania e hibás vádpontokat és fel kell mentenie az elnököt” – írták a dokumentumban, és hangsúlyozták, hogy „a képviselőház demokratáinak ‘a hatalommal történt visszaélésről’ alkotott elmélete nem impeachmentet maga után vonó kihágás”. Egyben arrogánsnak és veszélyesnek minősítették azt a vádpontot, miszerint az elnök a kért információk megtagadásával akadályozta volna a kongresszus munkáját. Donald Trump ezzel csupán a hivatalából adódó jogait gyakorolta – állapította meg a Fehér Ház összefoglalója.

Az elnök védelmét ellátó jogászok szerint Trumpnak az alkotmány által biztosított hatalmában és jogában állt arra kérni Zelenszkij ukrán elnököt, hogy járjon utána a Joe Biden és a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeinek. Ez Trump korrupcióellenes politikájának része – állapították meg.

A szenátusi tárgyaláson kedden először a tárgyalás menetének szabályzatáról voksolnak majd. A szabályokra Mitch McConnell, a szenátus többségben lévő republikánus frakciójának vezetője tesz javaslatot. Sajtóinformációk szerint nyitva hagyja a lehetőséget egy későbbi szavazásra arról, hogy hívjanak-e újabb tanúkat a tárgyalása. Ezt a demokrata politikusok szorgalmazzák.

A tárgyalás az impeachment-menedzserek által előterjesztett vádpontok taglalásával kezdődik, s elemzők szerint akár több napig is tarthat.

Elemzők szinte egybehangzó véleménye szerint nagyon kicsi, szinte nulla az esélye annak, hogy a republikánus többségű szenátusban meglesz a voksok kétharmada ahhoz, hogy Donald Trumpot elmozdítsák a helyéről. Ez egyébként így történt az 1868-ban Andrew Johnsonnal, az ország 7. elnökével, majd az 1998-ban Bill Clinton elnökkel szemben megindított impeachment-eljárás esetében is.