Az incidens 13 óra körül történt a Brüsszel központjában lévő Saint-Michel utcában. A gépkocsit a hatóságok egy szomszédos utcában találták meg. A vezetőt körözi a rendőrség. A sérültek közül senkit sem kellett kórházba szállítani.

Hirdetés

Philippe Close, Brüsszel polgármestere a helyszínen azt mondta, hogy a szemtanúk szerint a furgon elhajtott a kávézó előtt, majd megfordult, és ezután hajtott bele a teraszba. Hozzátette: „rengeteg kamerafelvételünk van, mozgósítottuk igazságügyi rendőrséget is. Remélem, az elkövetőt nagyon gyorsan azonosítják, úgy gondolom, hogy a nyomozás jó úton halad.”

A szemtanúkat a rendőrségre vitték kihallgatásra, de a hatóságok számára egyelőre nem világos, hogy baleset, vagy bűncselekmény történt-e.

Annelies Verlinden belga belügyminiszter Twitter-bejegyzésében azt írta: folyamatosan figyeli a fejleményeket, és köszönetet mondott a mentőknek szakszerű munkájukért.

Korábban írtuk