Fotó: Google streetview
A túszejtés helyszíne
Hirdetés

FRISS: Elengedte túszait a franciaországi fegyveres

Valamennyi túszát elengedte az a 17 éves fegyveres, aki négy nőt ejtett túszul kedd délután a dél-franciaországi Toulouse-hoz közeli Blagnac egyik dohányboltjában – közölte a francia rendőrség.

Az első nőt este 8 órakor, a további három túszt félórával később engedte el a gyanúsított, aki továbbra is a dohányboltban van, elbarikádozta magát.    

A 17 éves gyanúsítottat köztörvényes bűncselekmények miatt ismeri a rendőrség, valamint a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen öt hónapja tüntető sárgamellényes mozgalom egyik megmozdulásán is előállították már. 

A BFM hírtelevízió értesülése szerint a depresszióval kezelt támadó a túsztárgyalóknak azt mondta, hogy a „sárgamellényesek fegyveres csoportjához” tartozik.

Korábban írtuk:

Az újság úgy tudja, hogy a túszejtő délután 4 óra 20 perckor lépett be az üzletbe, felhívta a rendőrséget azt kérve, hogy ne avatkozzanak közbe, mert különben megöli az öt túszát. A helyszínre kiérkező kommandósok azonban azt állapították meg, hogy négy túsz van a boltban. A férfi még mielőtt belépett a dohányboltba, egyszer a levegőbe lőtt, távozásra szólítva fel a rendőröket, de senki nem sérült meg.

A túszejtő személyazonossága és indítéka nem ismert, a támadáskor a fején bukósisakot viselt, de a rendőrség kizárta, hogy terrortámadás történt.

A lap viszont tudja, hogy a támadó egy 17 éves kiskorú, akinek korábban már volt dolga a rendőrséggel, valamennyi túsz nő, s a túszejtő és a dohánybolt tulajdonosnője közti személyes konfliktus állhat a támadás hátterében.

A támadó a túszejtést követően jelezte, hogy a kommandósokkal tárgyalni kíván, de a követelései egyelőre nem ismertek.

A település határán található üzlet környékét a rendőrség 300-500 méteres körzetben teljesen lezárta, a közelben tucatnyi rendőrautó és két tűzoltósági jármű látható.

Joseph Carles, Blagnac polgármestere a helyszínen újságíróknak elmondta: a népszerű dohányboltnak mintegy negyven éve ugyanaz a tulajdonosnője.