Fotó: Wikimedia Commons – Marie-Lan Nguyen (User:Jastrow)
Hirdetés

A volt politikust azzal vádolták, hogy szenátorként csak papíron alkalmazta a feleségét és a lányát parlamenti asszisztensként, tényleges munkát a felvett fizetésért nem végeztek.

A 75 éves volt centrista politikust, aki Nicolas Sarkozy államfő kormányában 2010 és 2012 között vezette az igazságügyi tárcát, közpénz elsikkasztásában mondták ki bűnösnek, amiért a szenátorként rendelkezésre álló büdzséjéből 50 ezer eurót utalt át a feleségének 2005 és 2009 között, és több mint 37 ezer eurót az egyik lányának 2012 és 2014 között.

Az igazságszolgáltatás súlyosnak minősítette, hogy Michel Mercier a magánérdekét a közérdek fölé helyezte, és ezért 50 ezer eurós pénzbüntetés megfizetésére is kötelezte, öt évre eltiltotta minden választáson elnyerhető poszttól, és három évre minden állami munkahelytől.

A volt szenátort azért is elmarasztalta a bíróság, mert az egyik parlamenti asszisztensét azután is fizette, hogy már nem dolgozott neki.

A bíróság bűnrészesnek mondta ki Joelle és Delphine Mercier-t, a politikus felségét és lányát is. Az előbbit 18 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre és 40 ezer eurós pénzbüntetésre, az utóbbit 12 havi felfüggesztett börtönbüntetésre és 10 ezer eurós pénzbírságra ítélték.

A perben a volt politikus azzal indokolta a lánya 2012 és 2014 közötti foglalkoztatását -, aki egyébként akkoriban Londonban élt és soha nem járt a szenátusban -, hogy kulturális tanácsadóként tevékenykedett mellette. Delphine Mercier azt állította, hogy egy költözéskor kidobott minden olyan dokumentumot, amely a szenátusi munkájával volt kapcsolatos. A bíróság úgy ítélte meg, hogy „ezek a vallomások hiányában vannak minden valószínűségnek”.

A vizsgált időszakban még nem volt tiltott hozzátartozót foglalkoztatni parlamenti asszisztensként. A gyakorlat 2017 óta büntetendő.

Korábban írtuk